A vers teológiai szempontból értelmezve többféleképpen is megközelíthető.
Bibliatudományi nézőpont szerint:
A vers kezdetén a sellő metaforája talán az ördögre utalhat, aki énekel és csábítja az embereket. Az éjjel hűvös és holdas, ami a sötétséget és az elidegenedést jelképezi. A Tisza pedig mint folyó, az örök változást és a múlást szimbolizálja. Az öreg szív pedig a bűntudattal, múltbeli hibákkal és az ember jellemi gonddal terhelt lelket ábrázolja.
A második részben a későn érkező bánat és kudarc motívuma jelenik meg. Az elfáradt ütem és a végtelenbe hanyatlás képe az emberi élet véges volta és a hiábavalóság érzetére utal. A szerelem rózsája, mely a földi boldogságot és a tökéletes egyensúlyt jelképezi, itt porba hull és csak sírnak éjjelében. Ez a rész arra hívja fel a figyelmet, hogy az emberi törekvések és vágyak mindhiába valók, ha nem kapcsolódnak valami mennyeihez.
Patrisztika nézőpont szerint:
Az első részben Isten szeretetét, megtartó erejét és végtelen irgalmasságát látjuk a sellő metaforájában. A hűvös, holdas, csöndes éjszaka Isten jelenlétét és csendes törődését jelképezi. A régi kéj pedig az ember lelkében rejlő vágyakozást és transzcendentalitást jelképezi. A boldog, békés csillagok az angyalokat jelképezhetik, akik Isten dicsőségét sugározzák. Az aranyozott szív pedig az isteni kegyelem áldásait és ragyogását hordozza.
A második részben a későn érkező bánat és kudarc motívuma Isten irgalmas várakozásával és a lelki megigazulással kapcsolódik össze. Az új élők elébe siető rózsák, valószínűleg a megváltó Jézust és az Ő üdvözítő tervét szimbolizálják. A bús dicsőség, zászló és az áldatlan kudarc arra utal, hogy az ember önmagára és az anyagi világra hagyatkozva mindig kudarcra van ítélve, de a megtérés és az Isten iránti hittel való rohanás az egyetlen út a kegyelemhez.
Skolasztika nézőpont szerint:
A vers központi témája az emberi vágyak és törekvések hiábavalósága, és a késői felismerésük. A sellő az elcsábítás szimbóluma, amit a később megtérő ember már nem tud utolérni. A végtelenbe hanyatlott ütem és az elidegenedés az emberi bölcsesség és akarat véges voltára utal. A szerelem rózsájának elhervadt pora és a sírkövek az emberi élet és vágyak múlékonyságára hívják fel a figyelmet. A versek központi gondolata, hogy az embernek életében érdemes Istenhez fordulnia és a földi dolgok helyett az örök értékekre törekednie.