A vers teológiai szempontból az emberi élet és szerelem tematikájára fókuszál. A költeményben Juhász Gyula a régi időket és az ifjúságot egy régi réten és pillangókon keresztül jeleníti meg. Az ifjúság arany ködében tükrözi a boldogságot és a könnyedséget, amit az ember az ifjúkorában megtapasztalhat.
A vers első részében a költő arról beszél, hogy régen várt a pillangókra, és kitárta karját és lelkét. Ez az állapot a régi rétekkel és a tavaszi nászokkal kapcsolatos régi emlékeket idézi fel. Itt a költő még a múltban él, és a természet szépségében találja meg a boldogságot.
A költemény második részében a költő elutasítja a régi rétek és a tavaszi nászok varázslatát. Elmondja, hogy már nem néz feléjük, mert megszabadult a múltbeli babonáktól. Ezzel a költő azzal a felismeréssel szembesül, hogy az idő múlásával a vágyak és a boldogság forrása is megváltozik. A régi rétek és nászok csak ideiglenes boldogságot nyújtanak, de az igazi boldogságot az Élet jelenti.
A vers harmadik részében a költő elmondja, hogy az igazi szerelem és boldogság az Életben rejlik. Az Élet egyre mélyebb, és minden asszony, minden ember, valamint minden szépség és a természet minden része része az Életnek. Itt a költő az Életet istenségi dimenziókba helyezi, melynek minden megnyilvánulása az egész világban megtalálható.
A vers utolsó részében a költő beszél az örökkévalóságról és az életfáról. Az Életfában a múlt és a jövő jelen van, és az élet természetéből fakad. Az életfa örökké terem, és az élet örök körforgását jelképezi.
Ha a verset az egyházi szempontokból értelmezzük, akkor az Élet kapcsán a bibliatudomány, a patrisztika és a skolasztika nézőpontjai is érvényesek lehetnek. A bibliatudományban az Élet Isten ajándéka, és az emberi boldogság a kapcsolatban álláson alapszik Istennel. A patrisztika és skolasztika szemléletében az élet és a szeretet Isten jelenlétét tükrözi a világban, és az embernek az a célja, hogy ezen a földön megélje és megtapasztalja Isten szeretetét és jelenlétét. Ez a költői üzenet olyan teológiai témákat érint, mint az emberi boldogság, az Élet Istennel való kapcsolatban, és az örökkévalóság reménye.
Összességében a költemény az emberi boldogságot és szerelmet a múltban és a jelenben keresi, és az Életben és az örökkévalóságban találja meg az igazi boldogságot. Teológiai szempontból a vers kifejezi az emberi boldogság és szerelem isteni dimenzióit, és arra hívja fel a figyelmet, hogy az élet és a boldogság a kapcsolatban állásban Istennel valósulhat meg.