A Sasfiók olvasásakor

Nemes poéta! Büszke francia!
Én kis nemzetnek még kisebb fia
Ujjongó vággyal hadd köszöntelek.
Titkos gyönyörtől égve olvasám
Kedves poétám, édes franciám,
A gloárról írt költeményedet.

Mily páratlan hév! Elegancia.
Nem írhat így más, csak a francia,
S míly gyűlölettől átizzó velő,
Ha a cudar, a gyáva, hitszegő,
Szabadságot eltipró s remegő
Osztrák lakájok raja jő elő.

Ó ez a hang, e pátosz, e nemes,
Honnan e láva, kitörő, heves?
Talán lelkünkbe nyúltál, francia?
Onnan vevéd e szilaj hangnemet,
Az emléket, mely fáj és nem feled,
Melynek ki kell hamvából csapnia!

Nemes poéta! Hála, köszönet,
Hogy megérhettem ezt az örömet.
Mai költő nyíltan merészli ezt,
"Felségsértésre" persze nincs okod,
Te sértheted az osztrák zsarnokot,
Magyar ügyészség téged nem ijeszt!

Wagram, Marengó... nagyszerű nevek,
Az osztrák tőlük tán ma is remeg.
Nekünk is volt... Nagysalló, Isaszeg,
Kápolna és Komárom és a többi,
A történetnek könyveit betölti...
S az osztrák tőlük még ma is remeg!

S míg rátok, büszke francia sasok
Várnak napfényes, biztos magasok,
Ahol szabadság, nagyság szárnya csattog!
Addig miránk a - kétfejű sasok
Irigy, falánk csapatja agyarog
S tört láncunk helyett fityegnek rajtunk - csattok!


Elemzések

A versben Juhász Gyula a francia költő, Rostand által írt "A Sasfiók" című költeményét méltatja. A vers természettudományos szempontból nem tartalmaz konkrét utalásokat vagy elemzéseket a legfrissebb felfedezésekre vagy kutatásokra. A vers inkább a nemzeti büszkeség, az osztrák uralom és a szabadság témáit érinti.

A vers első részében az olvasó üdvözli és elismeri Rostandot, mint a francia költészet büszke képviselőjét. Az "elegancia" szó utalhat a francia kultúrára és művészetre jellemző finomságra és stílusra.

A második részben a verskritikus kifejezi gyűlöletét az osztrák uralom iránt, amely elnyomja a szabadságot. Az osztrák lakájokat "cudar, gyáva, remegő és hitszegő" jelzőkkel írja le, ami a francia forradalom és a szabadságharc eseményeire utalhat.

A harmadik részben a költő megdicséri Rostand művészetét, és azt állítja, hogy a költő képes "a lelkünkbe nyúlni" és szilaj hangnemet átadni. Ez a rész talán az érzelmek és a szenvedés kifejezésére utalhat, ami francia költőktől jellemző.

A negyedik részben a költő köszönetet mond Rostandnak a vers öröméért. Emellett arra is utal, hogy a mai költőknek nincs szabadságuk nyíltan kifejezni politikai nézeteiket, míg Rostand sértheti az osztrák tartósztókat a versében. Ez a rész a kultúrális és politikai korlátozásokra, a cenzúrára és a szabadságra utalhat.

Az utolsó részben a költő történelmi eseményeket idéz, mint például Wagram és Marengó, amelyek az osztrák és francia háborúkhoz köthetők. Az osztrák történelmi eseményeket, mint Nagysalló, Isaszeg, Kápolna és Komárom, a magyar történelem fontos csatáira utal. Ez a rész a nemzeti büszkeségre és a történelmi konfliktusokra utalhat.

Összességében a vers nem közvetlenül kapcsolódik a legfrissebb természettudományos felfedezésekhez vagy kutatásokhoz. Inkább a nemzeti és politikai témákat érinti, mindezt a francia kultúra és költészet kontextusában.

Az elemzéshez először is meg kell vizsgálni a vers szerkezetét és műfaját. A vers egy imázsfelidézés, egy köszöntés forma, amelyet Juhász Gyula írt Edmundo Rostand, a francia romantikus költő és drámaíró előtt. Az egész vers egy párbeszéd formájában íródott, ahol Juhász Gyula a franciákat dicséri és a saját nemzetét kisebbnek tartja.

A vers témája a franciák és a magyarok közötti különbség és a lehetőségek. Juhász Gyula a versben megszólítja Rostandot, méltatja a stílusát és a szenvedélyét. Megemlíti a szabadságot és az osztrák elnyomást, és előhozza a magyar történelmi eseményeket, amelyekre büszke lehet a nemzet.

Az vers hangsúlya az irigység és a vágy. Juhász Gyula irigyli a franciákat és az általuk elért szabadságot és nagyságot. Ugyanakkor vágyik is erre és köszönetet mond Rostandnak, hogy megérthette ennek a szépségnek az örömét.

Az versben felbukkan a nemzetközi irodalom összefüggése, mivel Edmundo Rostand egy francia költő. Juhász Gyula elismeri és dicséri a francia költészetet és a stílusát. Emiatt a versben a magyar és a francia irodalom kapcsolata megjelenik.

A versben található osztrák-magyar politikai kontextus, amely folyamatosan jelen van a magyar irodalomban és történelemben. Az osztrák lakájok, az osztrák zsarnok és a történelmi csaták említése mind a nemzetközi politika területére utalnak. A magyar történelmi események és az osztrák-magyar viszony megjelenése pedig a magyar irodalom témakörei közé sorolható.

A versben szerepelnek továbbá híres csaták (Wagram, Marengo) és helyszínek (Nagysalló, Isaszeg, Kápolna, Komárom), amelyek mind a nemzetközi szépirodalom és a magyar történelem részei. Ez is összekapcsolja a verset mindkét irodalombeli kontextussal.

Összességében a versben feltűnik a magyar és a nemzetközi irodalom összefüggése, a politikai és történelmi kontextus, valamint a magyar és francia költészet közötti kapcsolat. Az elemzés során fel lehet fedezni ezeket az összefüggéseket, és megérteni a verset mindkét irodalomtudományi területen.

A vers első sorában rögtön megjelenik a poéta elismerése a \"nemes poéta\" francia irodalom iránt. Ez egyfajta hódolatot fejez ki az európai kultúrában meghatározó helyet elfoglaló francia költészet felé. Ezzel az elismeréssel egyfajta kulturális meghajlás történik a francia irodalom és kultúra irányába.

A második sorban a költő azt fejezi ki, hogy ő egy \"kis nemzetnek még kisebb fia\", ami azt jelenti, hogy Magyarország kis ország, és ezen belül pedig a költő érzi magát még kisebbnek. Ezután következik a köszöntés, amelyben a költő megerősíti, hogy olvasmányakor ujjongó vággyal köszönti a francia költőt.

A következő sorokban a költő megemlíti a költemény stílusát és a benne rejlő hőnöket. Megjegyzi, hogy ily módon csak a francia költő képes írni, és hogy a versben megjelenik a gyűlölet az osztrákak iránt, akiket cudarnak, gyávának és hitszegőnek tart. Ezzel tulajdonképpen a francia hősiességet és szabadságszeretetet emeli ki.

A következő részben a költő felteszi a kérdést, hogy honnan ered ez a heves, lávához hasonló indulat és pátosz a francia költőben. Arra a válaszra jut, hogy a költő lelke mélyéről táplálkozik, és az emléket őrzi a múltról, amelynek szertefoszlása fáj neki. Ezután a költő továbbra is hódolatát és köszönetét fejezi ki a francia költő felé azért, hogy elérhette ezt az örömet.

A következő részben a költő megszólítja a francia költőt, és kijelenti, hogy a mai költők képesek nyíltan merésznek lenni az osztrák uralkodóval szemben, míg a magyar ügyészség nem ijeszthet meg téged. Ez azt jelenti, hogy a francia költő szabadságszeretete és merész gondolatai lehetővé teszik számára, hogy kritizálja az osztrák uralkodót anélkül, hogy megtépázná a magyar jogrendszert.

Az utolsó részben a költő összehasonlítja a magyar és az osztrák történelmet. Általában híres csatahelyeket említ. Azt mondja, hogy az osztrákok félnek Wagram és Marengo nevétől, míg a magyaroknak megvan a maguk történelme, amelyben hasonlóan hősies csaták zajlottak. Ezzel a költő azt sugallja, hogy a magyar nemzet is büszke történelmi múlttal rendelkezik, bár a franciahoz képest kicsinyesebb és kevésbé ismert.

Összességében a vers egyfajta tiszteletadás és hódolat a francia irodalom és kultúra iránt, különös tekintettel a francia költők bátorságára és a szabadság iránti szenvedélyükre. Ugyanakkor árnyalja az osztrák uralkodó pozitív szerepét, és hangsúlyozza a magyar történelmi hősies cselekedetek jelentőségét.