A vers Juhász Gyula, a 20. századi magyar költő alkotása. A versforma szonett, ez pedig egy klasszikus költői forma, melyben 14 sor van, általában az ABAB CDCD EFEF GG rímsorrenddel.
A vers tartalmilag az utazás és az emlékek témáját dolgozza fel. Az első sorban a művészet és az utazás útjának nehezségéről beszél. Ez lehet egy konkrét utazásra vonatkozó utalás, de valószínűbb, hogy a művészet metaforája, ahol az alkotói út nem könnyű.
A második sorban a költő saját pozíciójáról beszél az úton. Ő már túl van az út felén, ami arra utal, hogy már hosszabb ideje alkot, "a régi nótát fújva". Eközben a költő szomorúan és derűs lemondással látja, hogy nincs remény.
A harmadik és a negyedik sor egy pozitívabb hangvétellel beszél az emlékekről és a felidézett ifjúságról. Az emlékek szépsége átörökítődik a bánatunkba, és emlékké válik, amely édes melegséget hordoz. Ez egy általános reakció lehet az idő múlására és az emlékek jelentőségére.
Az utolsó két sorban a költő arról beszél, hogy ahogy a haladunk az úton, egyre közelebb kerülünk azokhoz, akik már rég eltávoztak. Az ifjúság mosolya és a rózsák még mindig tartogatnak bizonyos visszfényeket az elhunytak rétkan múlt alkonyától. Ez egy belső világba utalás, ahol az emlékek és a vágyak tovább élnek az alkonyatban.
Ezek a témák és jellemzők többféle kapcsolatba hozhatók más magyar és nemzetközi irodalmi művekkel. Az emlékek és az idő múlásának témája több költőnél is megjelenhet, például Shakespeare "Az idők könyve" című versében. A szonett forma sok más költőt is inspirálhat, mint például Petrarcát vagy Shakespeare-t.
A versben megjelenő utazás tematikája szintén összekapcsolható más irodalmi művekkel, ahol az utazás az alkotás és a személyes fejlődés metaforájává válik. Például József Attila "Apám könyve" című verse is erre utalhat.
Összességében a vers Juhász Gyula egyéni érzéseit és gondolatait állítja előtérbe a művészet útjával és az emlékek jelentőségével kapcsolatban. Ezek a témák általánosak és többféle költeményben és költőnél előfordulhatnak.