A Juhász Gyula által írt "Születésnapom" című vers teológiai értelmezése több nézőpontból is lehetséges.
Kezdhetjük a bibliatudománnyal. Az első strófa a nyárfák és a harfázás metaforájával kezdődik, ami a szépséget és az érzelemkifejezést jelképezi. Ez a kép összekapcsolódhat a Zsoltárok könyve 1. fejezetében szereplő passzussal, amelyben a boldog ember hasonlít egy folyóhoz, amelynek levelei soha nem hervadnak el. Ez a kapcsolat azt sugallja, hogy a szerző hitét és reményét a fiatal korában élvezett élettel társítja.
A második strófában a város és a táj egyszerre válik fájónak és réginak. Ez a kép arra utalhat, hogy az elhagyott városok és tájak jelképesen képviselik az elmúlt időszakok emlékeit és tapasztalatait. Biblikusan szemlélve, ez utalhat az Ószövetség idézésekre és a múlt emlékezetére, amikor Isten vezette az embereket a zavaros időkön és nehézségeken keresztül.
A harmadik strófa az éjszaka és a hervadás képeivel zárul, amelyek az öregedés és az elmúlás lehetőségét jelképezhetik. Biblikusan szemlélve, idézhetjük az Ószövetség egyik passzusát, a Prédikátor könyvét, amely arról beszél, hogy minden dolognak megvan az ideje, és semmi sem tart örökké.
Patrisztikus szempontból a vers összekapcsolódhat a megtérés és a kegyelem témáival. Az első strófa az ifjúságnak és a reménynek a képét festi, ami a szentekhez hasonlóan a megtérés és a lélek egységének állapotát jelképezheti. A második strófa az elszigeteltség és a régi városok emlékei révén a bűn és a bűnbánat kérdésére reflektálhat. A harmadik strófa az éjszaka és a hervadás képein keresztül pedig az emberi kétségek és a szenvedés lehetőségére utalhat, amelyek által megtapasztaljuk és elfogadjuk Isten kegyelmét és irgalmát.
Skolasztikus szempontból a vers az emberi tapasztalatról és életérzésekről is beszélhet. Az első strófa magányossággal és talányossággal társítható, amelyek több filozófusi irányzat, például Descartes gondolkodása szerint az emberi tudás korlátait jelzik. A második strófa a multával és a múlt emlékeivel kapcsolatos érzelmeket tükrözi, amelyek a személyes tapasztalatokat, az emlékeket és az idő múlását erősítik. A harmadik strófa az öregedéssel és az elmúlással való szembesülést ábrázolja, amely az emberi élet sebezhetőségét és múlandóságát jelképezheti.