Tiszai tájak, végtelen vidékek,
Olyan testvér sorsommal a tiétek.

Én is magány és csönd gyermeke lettem
S fekszem szelíd árván a végtelenben.

És hallgatom a füvek halk növését,
Az esti csöndek mély és bús zenéjét.

És nézem, nézem, hogy az esti felleg
Hogy indul el a hallgatag hegyeknek.

S a fáradt csónak vajjon hova ballag
És töredéke honnan jő a dalnak?

S túl hangokon és gyászos jegenyéken
Bús csillagom hol jár a néma égen?