És tőled is búcsúzom, asszonyom már,
Ki nem voltál egy percig is enyém,
Csak voltál bálvány, balga hitnek oltár
És voltál álom és voltál remény.

Reád hímeztem vágyaim virágát,
Mely nem hervad e földön már soha,
Rád ívelt versem, e csüggedt szivárvány,
Te lettél asszonyoknak asszonya.

Megyek, magányos bolygó esti csöndben,
Örök derűben a csillagkörön
És mélyben, éjben elmarad mögöttem
A múló asszony és múló öröm!


Elemzések

Ez a vers Juhász Gyula tollából származik, és természettudományos szempontból vizsgálva is érdekes megközelítést nyújt. Bár első pillantásra nem tűnik természettudományos témájú versnek, számos olyan elem található benne, amelyek kapcsolatba hozhatóak a mai természettudomány legfrissebb felfedezéseivel és eredményeivel.

Az első néhány sor arról szól, hogyan nem volt a költőé az asszony, csak egy álom és remény. Itt bekapcsolódik a modern pszichológia és az agykutatás, amelyek az elmúlt évtizedekben rengeteget fejlődtek. Azt tudjuk, hogy az emberi agy sokszor képes téves érzeteket, élményeket és illúziókat létrehozni. Tehát az asszony, akinél a költő csak balga hitet és álmokat talált, valójában lehet, hogy soha nem is volt az elvárt módon.

A versben említett "vágyaim virágát" a természet és biológia szemszögéből is megközelíthetjük. Az emberi vágyak és érzelmek gyökerei valóban a biológiai folyamatokban keresendők, mint például a hormonok vagy az agyban lévő idegsejtek működése. A vágyak virágzása, ami a versben nem hervad, megfelelhet az emberi érzelmi világ állandó változásának és újrafelfedezésének.

A versben említett "csüggedt szivárvány" szimbolikus és metaforikus jelentéssel bírhat. Az elmúlás és múló természet jelenségeivel kapcsolódhat össze, amelyek a modern tudomány által is vizsgáltak. Az öregedés és az idő múlása, amit a csüggedt szivárvány képvisel, kapcsolatba hozható az evolúció és a genetika területével is.

A vers utolsó sorai az űrtudománnyal és az asztrofizikával kapcsolatosak. Amikor a költő magányos bolygóként kering az éjszakai égbolton, arra utalhat, hogy felismeri az emberiség és az egyéni élet egészének jelentéktelenségét a végtelen világban. Az éjszakai égbolt mögött elmaradó múló asszony és öröm, pedig azzal a felfedezéssel hozható kapcsolatba, hogy minden emberi érzés és élmény relatív és múló, ahogy a világegyetem is folyamatosan változik és fejlődik.

Ez a vers tehát számos olyan témát tartalmaz, amelyek a modern természettudományhoz kapcsolódnak. A pszichológia és agykutatás, a biológia, az evolúció és genetika, valamint az asztrofizika mind olyan területek, amelyek a vers szavai és képsorai mögött meghúzódhatnak.

A vers azt a búcsút fejezi ki, amit a költő egy asszonytól vesz. Az asszonytól való búcsú szomorúsággal tölti el a költőt, és egyben utal arra, hogy az asszony soha nem volt igazán az övé. Az asszony számára csak egy bálvány volt, akit megszólít a költeményben: "asszonyom már". Ez a bálvány azonban nincs jelen személyesen az életében, csak volt, és most azért kell búcsút vennie, mert nincs már remény.

A vers másik vonatkozása az asszonyi szépség és Anyaság metaforikus ábrázolása. Az asszony virágait csak rá, a költőre hímezi, de azt mondja, ez a virág soha nem hervad el. Ez egyfelől azt jelenti, hogy a költő emlékében és lírájában az asszony szépsége és kisugárzása mindig megmarad, viszont az is lehet, hogy az asszony anyasága és szépsége valamiféle mítoszi, örök veszteség és hiány-érzés alapját teremti meg a költeményben.

A vers harmadik részében a költő egy új, magányos életfelé hagyja el az asszonyt és az asszonyi örömöket. Az "örök derűben a csillagkörön" való bolyongás az egyetemes, örök szépség felé utal, ahol már nincs helye a múló örömöknek és a múló asszonyoknak. Ez a rész több magyarázatot is adhat a vers címére, a "Tovább..."-ra: a költő továbbmegy az asszonytól és az asszonyi örömöktől, de egyúttal továbblép a versben megvalósított szimbolikus világon túlra is, ahol már csak a csend, a derű és az örök tartozik hozzá.

Irodalomtörténeti szempontból fontos megemlíteni, hogy a vers időszakában a magyar szimbolizmus és a szecesszió virágzott, amelyeknek jellegzetes vonásai, mint a szimbolikus jelképek, az asszonyi szépség és az örök élet motivumai jelen vannak a költeményben. A költő, Juhász Gyula tehetsége és költészete az irodalomtudományban meghatározóként említhető, a Tovább... pedig ezeket az irodalmi irányzatokat tükrözi.

A vers nemzetközi szépirodalomban is hasonló témákat érint. A búcsú motívuma számos lírai alkotásban megjelenik, például Shakespeare Szerelmi függöny című szonettjében is. Az asszony szépségének és kiszolgáltatottságának ábrázolása pedig többek között Victor Hugo vagy John Keats műveiben is fellelhető. Ezek a költők és az ő műveik hatással lehetnek Juhász Gyula költészetére is.

A vers teológiai szempontból értelmezve kifejezi az isteni és emberi kapcsolatokat, valamint a földi és az örök élet közötti kontrasztot.

Az első versszakban az asszony szimbolizálja a hitet, az isteni dicsőséget és az örömöt. Az "oltár" metaforája arra utal, hogy az asszony szerepe a hívő számára isteni imádás és áldozás helyszínévé válik. Ugyanakkor az asszony távolságától és a bálvány jellegétől kiindulva megjelenik az emberi kapcsolatok fájdalma és az elválasztás. Ebben az értelemben a vers az isteni és a földi szeretet közötti ellentétet jelzi.

A második versszakban a szerző a vágyak megfogalmazására utal, amelyek már soha nem fakadnak el a földön. Az asszony a vágy objektuma, és a vers megvalósítja a költészet erejét, hogy az örök értékeket fejezze ki egy elmúló világban. A "csüggedt szivárvány" metaforája azt sugallja, hogy az asszony szépsége és a pártolt szeretet reménye már nem az állandóságot képviseli. Az "asszonyoknak asszonya" kifejezés pedig arra utal, hogy az asszony mindenki számára modell és jelkép.

A harmadik versszakban a szerző magányosan helyezkedik el az esti csendben, és beszél az örök derűről és a csillagok körforgásáról. Ez az utolsó sorokban megjelenített képzet azt sugallja, hogy van egy hely, ahova az emberi kapcsolatok és örömök elhalványulnak, és csak az isteni valóság marad. Az "elmarad mögöttem" kifejezés azt mutatja, hogy az asszony és az emberi öröm csak múló, míg az örök elemek az ember mögött maradnak.

A bibliatudomány szempontjából a vers kifejezi az emberi kapcsolatok és a vallási tapasztalat kapcsolatát. Az asszony isteni dicsőségnek és vallási tapasztalatnak számít, miközben a vers azt sugallja, hogy az emberi kapcsolatok múlandóak és elválaszthatók a vallástól.

A patrisztika nézőpontjából az asszony szerepe az isteni szeretet szimbóluma lehet. Az asszony isteni tisztelet tárgya és az ember lelki kapcsolatainak közvetítője, miközben a földi kapcsolatok és örömöket elhagyja.

A skolasztika nézőpontjából a vers különbséget tesz az emberi és az isteni szeretet között. Az emberi kapcsolatok és örömök végesek, míg az isteni szeretet és öröm végtelen és örök. A vers kiemeli ezt az ellentétet és az isteni valóság örök értékét.