A vers a magyar irodalomban Juhász Gyula költészetének egyik jellegzetes darabja. Stílusa a szimbolizmus és az impresszionizmus jegyeit hordozza magán. Az impresszionizmus, a valóság megörökítése, hangulatának ábrázolása fontos eleme a versnek is. A délben járó költő megfigyelései, ábrándozásai sugallják a városi és falusi élet kontrasztját. A költő saját magányára és a világban való elveszettségére is utal, ami egy tipikus motívum a szimbolizmusban.
A versben megjelenő délibáb, mint természeti jelenség, szimbolikus értelmet kap. A délibáb a múló, átmeneti mivoltát, a megfoghatatlanságát szimbolizálja, ami a költő életében és a világban is jelen van. Ezzel a motívummal a költő ellentétbe állítja az ábrándokhoz, a vágyakhoz, amelyeket a faluvégi csönd megtestesít.
A vers világa általános érvényű lehet, nemcsak magyar irodalmi összefüggésben, hanem a nemzetközi szépirodalomban is. A délibábbal kapcsolatos motívumok, valamint a költői ábrándok és vágyak témái sok más irodalmi műben is felbukkannak. Egyes szimbolista költők, mint például Baudelaire vagy Rimbaud is gyakran foglalkoztak az ábrándokkal, a vágyakozással és az élet múló természetével. A délibáb motívuma korábbi irodalmi művekben is megjelenik, például Edgar Allan Poe "Fekete macska" című novellájában.
A vers nyelvi megformálása és zeneisége is a költő mesterségére utal. A ritmikus monotonitás, az ismétlődő szókapcsolatok, a rímelés mind a költői hangulat erősítését szolgálják.
Összességében a vers szimbolikus jelentése, a természeti motívumok és a költői látomások ábrázolása a magyar és a nemzetközi szépirodalom egyaránt fontos elemei. A költői érzékenység, az impresszionista megfigyelési stílus és a szimbolista motívumok használata a verset egyedülállóvá teszik az irodalmi hagyományban.