Keresés:

Kaffka Margit

ÉN SZEGÉNY

Két szemem erővel feszítettem nagyra, kerekre: Nézzen!
És ösztökéltem a lelkem, hogy: serkenjen, kapukat nyisson!
Buzgón azalatt az ujjaimon számláltam titkon
Hányféle a szín, illat, íz - és hánnyal vagyok már készen?
Hol képvetítő-szereit beigazítja a lét, oda mentem,
S csavartam én is a gépen. "Más!" Hogy a hangját, halljam,
Sok néma, leláncolt, bús dolgot megütöttem. Szisszentek halkan,
S én bensőm húrjait konokul, kitartóan eközbe' figyeltem.
Idéztem a férfiút. - Milyen látása, ereje, hite? Szava.
Ha összeszorítja düh, bolond könny, vágy rezgeti s álom?
Kérdém: milyen a "szerelem" ködétől fátylas aranyesőben szitálón
Mondjuk, - egy temető, - alkony, - hajó, víz, - kis tanya-szoba?
- Cserébe adnom is kellett ó, sokat! Éjet és évet.
S jött sok megtervezett idill, közhely, futó
Perc, habgolyó. És szó, altatni akaró.
De tükrös, éber szemem kerekre-nyitottan csak nézett.
S szóltam: bizonnyal adhat nekem valamit kép, ember, táj, városok?
Lám, sok idegen arc! Szemek, - sok párás lélek-ablak!
Utcák, új hidak, ó templomok. Csak valamit ki ne hagyjak!
És eltökélten minden kriptát, csukott szobát kinyittatok.
Képmás ha rejti előlem titkát szép, ősi mosollyal az ajkán,
Remélve, s szívdobogva órákig állok előtte s kikönyörgöm, kivárom.
Végighúzom a tenyerem sok furcsa, tanagrai kis márványkirályon,
Ó, - most a dolgokat mind kimozdítom. Mögöttük valami van tán!
De nem lelem.
Énbennem vak, siket az Ige és gyökértelen,
Én átkozott üvegvalóm csak átereszt színt, fényt és árnyat,
Énbennem befelé fakadott piros hólyagsebe az életláznak,
Én - Egy-egy nyilalló perc, mint fénysejtés, béna idegre ha rámhat,
Tudom, elevenig soha, sohsem ér,
- Hol az én életem? Mi az élet nekem? Mit ér?

1909

Írd meg a véleményed Kaffka Margit ÉN SZEGÉNY című verséről!
Kaffka Margit további versei: