Keresés:

Kaffka Margit

MORVAMEZŐTŐL URÁIG

Apám északról jött. A lelke ércvízű tó,
Mely súlyos hegyek sötétjén küzdve ezerévig szivárgott,
S elnyomva, mély magányban mindent magábaváltott,
Mi titkos, lágy erővel oldó és gyógyító.
Oly szomorún fölényes, mint bölcs, szelíd, komoly,
Egyetlen hű szolgája valami izgága, zsarnoki úrnak,
Kitől rakoncátlan kis úrfiai tanulnak.
- A csigaháza volt egy szép, hűs, okos mosoly.
S gyermeke én...
De én kicsinyebb vagyok, mert érzem, csak nem merem követelni a részem.
Mert kezem egy kilincsen, csak nem mertem soha még felnyitni egészen.
Ha sértve elémvet morzsákat az élet, gőggel a porban otthagyni se merem.
Bár gyűlölet fullaszt, emberséggel fölveszem és ajakammal illetem,
Sőt, - hogy érdemes legyek, önként viselek böjtöt és terhet és jármot.
Ha üt, jogformát keresek, hogy igazát védjem és félreállok.
Mert csigaházam és menedékem az ál-fölényű alázat.
- Mert belezárkózva egyedül vagyok, úr vagyok, senkise láthat,
Mert leigázott, szlávos apák hős félelmében reszket a lelkem, szegény.
S így tisztelve - kijátszhatom a dolgokat gyengén, ravaszul - apáim gyermeke én.
S lám, furcsa-e, szégyen-e? - Anyám véreit is a vérembe leltem.
Vércseszemű, lobogó, nagyhomlokú, kislovú had,
Verecke után a lápos, puszta Urában kicsiny urak,
Kik évezerig "ellenszegülének" bús garral a zsombékos telken.
Hol újudvar állt, finom idegenség, bőárnyú, kegyes királyi palást.
Nem mentek el. Eb ura! Ott különb ember is koccintana nálunk.
Igriccel ittak. Magukét. Szamosszeg a világ, és házuk a váruk!
Igric, ha dicsérve nótába-szerezte, kacagva laktatták torkig a nyavalyást.
Volt, ki paraszttal soh'se szólt, köztük szeges ostorral járt csak.
De nagy pestis-időn haló szemüket ő fogta le csinján.
Másik asszonynak esküdött, hogy gyűrűje ott lesz örökre az ujján,
S egyszer... levágta gyűrűstül az ujját, hogy oda lökhesse elébe: "Lássad!"
...S hogy mindez bennem asszonnyá kicsinyült!
Tudod-e? Hogy engem akarni nem, csak kérni és várni lehet.
Hiszed-e? Nekem egy kicsit mindegy. Nem sírok. Kacagva szeretek.
Játszol? - Túljátszom. (Bennem valami nagy álomkomoly!)
Elmúlt? - Nem is volt! (Hol az "örökké" szent babonája, hol?)
Ó, én megkeresem az asszonyt, a másikat, hogy jó legyek hozzá, és szívemre öleljem.
Megáldalak vele, elküldelek vele (előttem nem lehet asszony), hogy kedved teljen.
Így! - (Bús álomurak, Ura urai a láp szigetén.) -
A csigaházam, a váram olyan egy, oly gyönge... olyan én.

1909

Írd meg a véleményed Kaffka Margit MORVAMEZŐTŐL URÁIG című verséről!
Kaffka Margit további versei: