Húsz éves voltam és egy éjjel
     tíz óra tájt, színház után
a nyári csillagokra nézve
     haladtam által a Dunán,
köröttem minden oly csodás volt,
a híd, hegy tűzzáporba lángolt,
     alant zokogtak a habok,
s egy téveteg hajó a vízben
     hintázva ballagott.

És én megálltam álmodozva
     a lüktető mélység felett,
fejem a hídkarfára nyomtam,
     szájam sirástól reszketett.
Szellő bujálkodott a habbal,
beszélt a víz susogva, halkal,
     titokzatos, bús volt az éj,
s a selymes és szagos víz árja
     hullámos, tiszta, mély.

Ma is emlékezem az éjre,
     üres vágyódással tele,
egy céltalan nap tompa éjén
     bámultam a vizekre le.
Jöttek hajók zord lángtaréjjal,
hullám feszült fel, mint setét fal,
     eltünt a hab, el a hajó,
sóhaj vonaglott a setétben:
     a perc oly illanó.

S miért, miért nem? sirni kezdtem,
     agyamba nyilalt, hogyha majd
egyszer letörve, elfakulva,
     az aggkor nyugalomra hajt,
gondolok-e a titkos éjre,
s elém tünik-e majd igézve
     e híd, e hab, e tűz-virág,
s az éj, amelyre a sugár szőtt
     vörös lángpántlikát?

S hogy érzem akkor ezt az éjet?
     megrogyva, búsan, társtalan?
S mint látom a híd-bolton álló
     huszéves ifjut, enmagam?
Sirok, avagy csak ámulok tán
a könnyü perc hamar lefolytán?
     Vagy tördelem eres kezem,
s a habzenére, lángözönre
     nem is emlékezem?

Ki tudja... Mostan is gyakorta
     úgy rémlik, mint egy költemény
az én sirásos, nyári éjem,
     az én könnyes álom-regém.
Olyan, mint egy ezüstös álom,
     mely ifjan hull a sírba le,
s ma sem tudom, hogy az az ifjú
     Én voltam-e?...


Stílusok

Egy éjen át, negyven éven át
Szívében hullt a könny a hídon
A Dunán bandukolva tovatűnő
A habok zokogtak alant a hídfőn

Én megálltam a mélység felett
A szívem zokogására gondolva
Fejemet a híd karfájához szorítva
Szám reszketett a sirásoktól

A szél beszélt a halk habokkal
A víz halkan sugárzott és titokzatos volt
Az éjszaka bánatos volt és rejtélyes
A selymes, illatos víz mélyen hullámzott

Ma is emlékszem arra az éjszakára
Mely tele volt üres vágyakkal
Egy céltalan nap tompa éjén
A vizekre bámultam lefelé

A hajók lángtengerrel érkeztek
A hullám félbevágta a sötétséget
El tűnt a hab, el a hajók
A sóhajok vonaglottak a sötétben
A pillanat olyan mulandó volt

Miért, miért nem? Sírva kezdtem
Agyamba nyílt, hogy ha egyszer
Letörve és elfakulva
Az aggkor nyugalomra talál
Gondolok-e az éjszakára
Mely varázslatosan előtűnik
A híddal, a habokkal, a tűzvirágokkal
És az éjjel, melyre a sugár vörös szalagokat fon

És hogyan érzem majd az éjszakát?
Megrendülten, bánatosan, magányosan?
Hogy látom majd a hídon álló
Húszéves ifjat, önmagam?
Siratom, vagy csak ámulok el
A könnyű pillanat gyors elillanása felett?
Vagy leeresztem elgyengült kezemet
És nem emlékszem a habzsongásra, a lángokra?
Ki tudja... Még most is gyakran
Úgy tűnik, mint egy költemény
Az én síró, nyári éjjel
Az én könnyes álmodozásom
Olyan, mint egy ezüstös álom
Mely ifjú koromban száll a sírba
És most sem tudom, hogy az az ifjú
Én voltam-e?...

Húsz esztendeje valék, éjfél körül,
Színházból jövén, a Dunán keresztül.
A nyári csillagok messzire néztek,
A hídon jártam, minden csoda hévvel,
A hegyek lángra lobbantak alant,
A habok sírtak, fájt a víz vize olyan,
Egy hajó veszett ide-oda a vízen,
Szabadon ringatva magát mozdulva.

Álmodozva álltam meg hídfarkason,
Szívem a mélységben vert éles hangon.
Fejem ráhelyeztem a fa korlátra,
Ajkan a sóhajtól reszkető titokra.
A szellő játszott a habokkal,
A víz suttogott halkan, susogva,
Rejtélyes, melankólikus volt az éj,
A selymes és illatos víz folyása
Hullámozó, tiszta, mély volt veled.

Ma is emlékszem azon az éjszakán,
Üres vágyakkal telve lett szívem.
A cél nélküli napon, amikor
Áldottam a vizet az éjbe merengve.
Hajók jöttek, tűzszikrákkal égve,
A hullámok magasra húzódtak,
A hab eltűnt, a hajó elszállt,
A sóhaj rándult a sötétben:
Az idő olyan mulandó.

És miért, miért nem? siratnom kellett,
Átjárt a gondolat, hogy majd valahol,
ha egyszer megtörök, elhalványulok,
az öregség nyugalmára hajolok,
gondolok majd a titkos éjszakára,
és megjelennek talán előttem,
az a híd, a hab, a tűz-virág,
és az éj, amelybe a sugár szőtt
vörös lángokat.

Hogyan fogom érezni ezt az éjszakát?
Elcsüggedve, szomorkodva, magamba zárva?
Hogyan fogom látni az ott álló híd-ívet,
a huszonéves ifjút, önmagamot?
Siratok, vagy csak tátongok talán,
a könnyedén peregő pillanaton?
Vagy kezeim remegnek, hullámzó zenére,
nem is emlékszem a habzó vízre, a lángokra?
Ki tudja... Még most is sokszor
olyan, mint egy vers, emlékezetes,
az én sírós, nyári éjszakám,
az én könnyes álom-áram.
Olyan, mint az ezüstös álom,
mely változtatlanul lehull a sírba,
és ma sem tudom, hogy az ifjú az nekem volt-e?...


Elemzések

A vers a magyar irodalom szempontjából Kosztolányi Dezső költészetéhez tartozik. Kosztolányi a 20. század egyik legjelentősebb magyar költője, akinek verseiben gyakran jelennek meg az élet múlandóságával, az elmúlással, az érzelmekkel és a vágyakkal kapcsolatos témák. A hídon című vers is ezeket a témákat feszegeti.

Az első részben a költő egy éjszakai sétáját és álmodozásait írja le. A tájleírásokban jelen vannak a kontrasztok: a csodásnak és a bús/nyomorúságnak szembeállítása, a hegytűzzápor és a zokogó habok kontrasztja például a költő érzelmeit is kifejezi. A hasonlatok, például a hajó hintázása a vízben, a színházi szereplés és az álmodozás kapcsolódása, továbbá a nyári csillagok megfigyelése is tipikus irodalmi eszközök, amelyek segítségével az érzelmeket kifejező lírai hangulatot teremt a költő.

A második részben a költő emlékezik az éjszakai élményre, és felveti a kérdést, hogy vajon az idő múlása során megőrzi-e majd ezeket az emlékeket. Az idő múlásának és a múlttal való kapcsolat fontosságának állandó jelenléte Kosztolányi költészetében is jellemző.

A versben megjelenik a magyar irodalom hagyományos tematikája, ami az élet és halál, az elmúlás és az emlékezet kérdéseivel foglalkozik. A nyelvi eszközök, mint a hasonlatok, az ellentétek, a képek és a ritmus, hozzájárulnak a vers líraiságához és a mondanivaló érzékeltetéséhez.

A nemzetközi szépirodalom területén hasonló témákat és lírai megközelítéseket találunk más költők verseiben is. Példaként említhetjük Emily Dickinson vagy Robert Frost műveit, akik szintén az elmúlás, az érzelmek és a természet kapcsolatát, valamint az idő múlásának hatását járják körül. A természet és az élet közötti kapcsolat, valamint a lírai én világának ábrázolása szintén átfogó témák a nemzetközi irodalomban.

Kosztolányi Dezső A hídon című versében a természeti elemek és érzékelésük kapja a főszerepet. Bár a vers nem közvetlenül hivatkozik a természettudomány legfrissebb felfedezéseire, a természeti jelenségek megfigyelésére és az emberi érzékszervek kapcsolatára vonatkozó modern kutatásokkal összekapcsolható.

A vers elején a költő a nyári csillagokra nézve halad át a Dunán. A csillagok megfigyelése a modern asztrofizika területén végzett kutatásokkal kapcsolódik össze. Az asztrofizika a csillagok, galaxisok és az egész univerzum természetét és működését vizsgálja.

A következő sorokban a költő megáll az Alagúton, és álmodozik a híd és a víz látványától. Az emberi érzékek részletes ábrázolása - például a szemérem reszketése - a modern idegtudományhoz kapcsolódik. Az idegtudomány tanulmányozza az agy és az érzékszervek közötti kapcsolatokat, és megpróbálja megérteni, hogyan működik az érzékelésünk és az érzelmek kialakulása.

Ezután a versben a hajók érkezése és eltűnése a habtengerben megjelenik. A hullámok és a vizet egyre megfigyeléssel kapcsolhatjuk össze, amely az óceánográfia területén zajlik. Az óceánográfia az óceánok fizikai, kémiai és biológiai jellemzőit tanulmányozza, valamint a hullámok és a tengeráramlások kialakulását és hatását a környezetre.

A vers végén a költő meditál a múlton és a jövőn, valamint az öregedés és a halandóság kérdésén. Ezek a gondolatok az idő múlásának és a személyes emlékeknek a vizsgálatával kapcsolhatók össze, amelyek többek között az időbeni neurokutatás és a memória-kutatás területén zajlanak. Céljuk megérteni, hogyan dolgozza fel és tárolja az agy az emlékeket, és hogyan változik ez a folyamat az idő múlásával.

Összességében elmondható, hogy bár a vers nem közvetlenül hivatkozik a legfrissebb természettudományos felfedezésekre, a természeti jelenségek és az emberi érzékszervek részletes ábrázolása vonatkoztatható a modern természettudomány kutatási területeire. A vers által felidézett érzelmek és élmények pedig megmutatják, hogy a természettudomány és a művészet párhuzamosan tudják megközelíteni a világot.

Kosztolányi Dezső "A hídon" című versében a költő egy éjszakai élményét meséli el, amikor húszévesen egy hídon állva álmodozik a Dunáról és annak környezetéről. A vers teológiai szempontból több aspektusból is értelmezhető.

Bibliai szempontból a víz és a híd motívumai hordozhatnak jelentést. A víz, mint az élet és a megújulás szimbóluma, itt a vágyakozást testesíti meg, amit a költő érzel. A víz hatalmas és titokzatos erő, melyet a költő egyszerre félelmetes és csodálatosnak érez. A híd lehet összekötő elemként is értelmezhető az ember és Isten között: az ember vágyik a transzcendensre, a magasabb rendűre, ami mögött lehet Isten is. A híd lehet kapocs a földi és a mennyei között, ahol az ember találkozhat az isteni lét titkaival.

Patrisztika nézőpontjából a vers kifejezett spirituális élményeket tár fel. Az éjszaka, a csillagok, a habok susogása mind olyan természeti és spirituális elemek, melyeket a patrisztikus teológusok az Isten jelenlétéhez kötöttek. Az éjszaka és a csillagok a vallásos tapasztalatban, az imádságban, a meditációban gyakran előforduló képek. A költő az éjszakai látványban valami misztikus, titokzatos és spirituális erőt érzékel, ami Isten jelenlétét tükrözi számára.

Skolasztika nézőpontjából a versben a filozófiai gondolkodás is megjelenhet. A versekben megjelenő konkrét vizuális és érzelmi motívumokat fel lehet használni a teológiai érvelésben. Például a víz és a híd metaforáit lehet használni a hit témájában. A víz, mint életforrás, hasonlóan az isteni kegyelemhez, amely életet ad a lelkeknek. A híd pedig a hit és a tudás közötti kapcsolatot jelképezi, ahol a hívő átmehet az ismeretlenségből a megértés felé.

Ezen kívül, akár a vers más értelmezési lehetőségét is fel lehet vetni. A költő a saját életével, érzéseivel és múltjával foglalkozik a versben. Az elmúlt időszakra való emlékezés és az öregedés gondolata is felmerül, ami aztán a halál és az élet véges volta iránti aggodalmat és megértést hordoz. Így a vers lehet a halandóság és költői identitás keresésének kifejezése is.

A vers tehát több értelmezési lehetőséget kínál teológiai, biblifilozófiai és személyes megközelítésben is. A víz, a híd és az éjszaka motívumai mind ismert és mély teológiai jelentéssel rendelkeznek, és a költő érzései és gondolatai segítségével kifejezik a költő élményeit és kérdéseit a létezés, az isteni jelenlét és az emberi identitás témáiban.