A napraforgó, mint az őrült
röpül a pusztán egymaga,
a tébolyító napsugárban
kibomlik csenevész haja.

Bolond lotyó - fejére kapja
a sárga szoknyáját s szalad,
szerelmese volt már a kóró,
a pipacs és az iszalag,
elhagyta mind, most sír magában,
rí és a szörnyű napra néz,
a napra, úri kedvesére,
ki részeg, s izzik, mint a réz.
Aztán eszelősen, bután
rohan a gyorsvonat után.


Elemzések

A vers pszichológiai szempontból azt mutatja be, hogy a napraforgó, akárcsak az őrült, viselkedése kiszámíthatatlan és érzelmekkel telített. Ezt a téma gyakran összekapcsolják a modern pszichológia által felismert mentális betegségekkel, ami azt sugallja, hogy a napraforgó viselkedésében valamilyen betegség állhat fenn.

Azonban természettudományos szempontból is érdekes megközelítést jelent a vers. A napraforgó tulajdonságairól és viselkedéséről a mai tudományban is sok mindent tudunk. A napraforgó a napfényhez való erős vonzódása miatt követi a napsugárzást és a napkeltétől a napnyugtáig folyamatosan mozog. Ezt a jelenséget heliotropizmusnak nevezzük, és a fototróf növényekre jellemző.

Az utolsó sorokban említett gyorsvonat megindulásának megfigyelése pedig arra utalhat, hogy a napraforgó tulajdonságai és reakciói lehetnek analógiák az emberi érzelmek és cselekedetek mögött rejlő tudatzavarokkal és rendellenességekkel.

A vers másik része, amely a napraforgó szerelmeseiről szól, úgy is értelmezhető, mint a napraforgó keresése a számára legmegfelelőbb környezetben és feltételekben. Ez összefügghet a modern ökológiai és botanikai kutatásokkal, amelyek feltárják, hogy mik azok a körülmények, amelyek ideálissá teszik a napraforgó növekedését és virágzását.

A versben megjelenő napraforgó tehát egyrészről pszichológiai metaforaként értelmezhető, másrészről pedig kapcsolatba hozható a napraforgó biológiai és ökológiai tulajdonságaival és viselkedésével. Ezzel a szembesítés célja lehet, hogy rámutasson az emberi lélek és a természet közötti hasonlóságokra és összefüggésekre.

A napraforgó, mint az őrült" című verset teológiai szempontból elemezve azt tapasztaljuk, hogy a versben jelen van egy vallási-hittani motívum, mégpedig a nap. A nap a keresztény hagyományban több jelentéssel is bír. Az egyik legfontosabb jelentése az Isten szimbóluma, az ő kezdete és végzete, mint a teremtés első napjának fénye és az utolsó ítéletre való előkészítés napja. Másrészt a nap az élet és az erő forrása is lehet, hiszen nélküle semmi sem lenne képes élni a földön.
A versben is használt "napra" tehát az Isteni jelenlét lehet, amire a napraforgó tekintettel várakozik. A versben megjelennek a nap és a napraforgó közötti szimbolikus kapcsolatok is, amelyek a hitre, szerelmes vágyra és a vágyott kielégülésre utalnak.

A vers tehát a Bibliatanulmányok tudományával (bibliatudomány) is összekapcsolható, mivel a Biblia az Isteni szó különböző aspektusait, köztük a napot is gyakran használja a hit kifejezésére. Ezért az Isten és a napra való várakozás, a vágyódás és a hit közötti kapcsolat, valamint az emberi lélek vándorlása is visszaköszönnek a versben.

A versben megjelenik az ókori egyházatyák (patrisztika) gondolata is, mivel a nap hagyományosan jelképezi a világosságot, amely az egyházatyák szerint az isteni bölcsesség fényét testesíti meg. A napraforgó, mint az őrült, azonban nem képes megvalósítani ezt a teljesítést, mivel csak röpül a pusztában, önmagában. Ez arra utalhat, hogy az emberi lélek önmagában nem képes elérni az isteni tökéletességet és megvilágosodást, csak az isteni kegyelemben találhatja meg ezt a teljességet.

A középkori skolasztika nézőpontjából közelítve a verset, érdemes megemlíteni a tudomány és a hit közötti kapcsolatot. A napraforgó, mint az őrült, vágyódik a napra, melyet ő az isteni világosságnak képzel el. Egyes skolasztikusok szerint a természeti világ és a tudomány is az isteni világ teremtéseinek megismerését segítik elő.

Ezenkívül a versben megjelenik a vallási extázis, kétségbeesés és a reménytelenség motívumai is. Az őrült, elhagyva minden szerelmét és kapcsolatát, sír és az isteni napot nézi, vágyakozva utána rohanva. Ez a kétségbeesett keresés, a reménytelenség és az Istennel való találkozás vágya is jelen van a teológiai és vallási tapasztalatokban.

Összességében tehát a "A napraforgó, mint az őrült" című vers a teológiai szempontból több elemet is reprezentál, mint az Isten és a napra való vágy és kapcsolat, a hit és a vágyódás, a tudomány és a hit kapcsolata, valamint a vallási extázis és kétségbeesés. A vers tehát komplex módon kezeli a teológiai és vallási témákat, és nyitott lehetőséget az értelmezésre és a reflexióra.

Kosztolányi Dezső A napraforgó című versének elemzése irodalomtudományi szempontból során figyelembe kell vennünk a magyar és nemzetközi szépirodalom területén fellelhető lehetséges összefüggéseket.

A vers első sorában megjelenik a "napraforgó" motívum, ami számos utalást tár elénk. A napraforgó a természet egyik jelképe, ami a termékenységre és a növekedésre utal. Ezek a tematikák többek között megjelennek a magyar lírában is, például József Attila műveiben. A költő az "őrült" jelzővel látja el a napraforgót, ami további jelentéseket hordoz magában. Az őrültség az elrugaszkodottságot, a szabadságot és az elme zavartságát is jelentheti. Ezek az elemek szintén visszaköszönnek a magyar irodalomban és a világirodalomban is.

A második sorban a napraforgó "röpül a pusztán egymaga", ami az elszigeteltségre és a magányra utal. A magány motívuma szintén gyakori a magyar lírában és a világirodalom területén is. Emellett a következő sorban a "tébolyító napsugárban" a természet erejét és hatását látjuk megjeleníteni. Ez a hatás az életörömre, az élet őrületére utalhat, ami szintén ismert motívum a szépirodalomban.

A negyedik sorban kosztolányi bizonyos ellentétekkel játszik. A "kibomlik csenevész haja" képzetén keresztül a költő a napraforgó leértékeltségét és gyenge állapotát jeleníti meg. Az ellentétek, mint a gyengeség és a természet ereje, a növekedés és a hanyatlás örök témái a szépirodalomban.

A következő szakaszban az őrült napraforgóra vonatkozó jelzők tovább folytatódnak. A "bolond lotyó", a "sárga szoknyája" és a "szalad" szavakkal a költő a napraforgó képét egy női alakkal ruházza fel. Ez olyan jelentésekkel bírhat, mint a női természet, a szerelem és a szenvedély, amik gyakran megjelennek a szépirodalomban.

A következő sorokban a napraforgó elidegenedik korábbi szerelmeitől és a természettől, és sírva fordul a nap felé, amely úri kedvesként jelenik meg. Az itt megjelenő "részeg" és az "izzik, mint a réz" hasonlata a forró, szenvedélyes szerelmi viszonyokra utalhat, ami szintén ismert motívum a nemzetközi és a magyar szépirodalomban.

A vers utolsó részében az elme zavartságát és a céltalanul cselekvő "napraforgó" ábrázolása látható. A "eszelősen", "bután" és "rohan" igékkel a költő a korábbi motívumokkal ellentétes, zavaros képet fest az olvasónak. Az elmezavar és az őrületet is gyakran feldolgozzák a szépirodalomban.

Végső sorokban a "gyorsvonat" megjelenése történik, amely egy újabb ellentétet hoz a versbe a napraforgó jelleméhez képest. Az ellentétet figyelembe véve a költő további mondanivalókat közvetít az olvasónak a célról, a cél és az elidegenedés között fennálló feszültségről.

Összességében Kosztolányi Dezső A napraforgó című versében számos irodalmi motívum található meg, amik magyar és nemzetközi szépirodalmi területen is ismertek. Az elme zavartsága, a természet hatása és az ellentétek kihasználása mind központi elemek a versben, amik mögött többek között a magány, a szerelem és a elrugaszkodottság motívumai rejlenek.