A rokonok.

          Szelídek és nyugodtak.
Ez székely, az meg lágy és bús magyar.
Dülledt szemekkel hajnalig boroznak,
az egyik régi verseket szaval,
hogy mikor Pesten iskolába járt,
mint tépte a rózsákat és a lányt.
A többi sóhajt, ejh-hajh, megvirrad még,
és megvirrad, a nap fejükre süt,
légypöttyös a tapéta és a falkép,
az abroszon boros, kopasz fejük.

Pontos öregurak, kik messze estek
s most andalognak régi romokon.
Pipáznak, néznek és mozdulni restek.
Én már tudom: ez a szelíd rokon,
az néha jön sötétlő délutánon
a tornácunkra, ozsonna-időn.
Ő a szegény rokon és sírva szánom,
mert idegen portánkra enni jön.
Ez tréfás úr és macskabajsza szúrdos
és tarka, mint egy rút törökbazár.
Csupa illatszer, csat és gyűrü, szurtos,
fülén virzsínia és szalmaszál.
Vadászkalapján tollak, össze-vissza,
az élceit ki sem veszi zokon.
Vén nőcsábító, kártyás és borissza.
Én is nevetem: a bolond rokon.

De élt egy édes-édes rokonom,
mint a mesében, és az arca arcom,
s én róla, róla, róla álmodom,
mivel megölte a láz és az asszony.
S a rege szól: Sokat járt szoknyalesre,
egy színésznőt várt télen minden este,
egy csipkezsebkendő lett a halála,
s elment regényes szívvel és mosolygón,
szelíd fejét csak pár barátja látta
egy téli éjen, az üvegkoporsón,
nyitott szemekkel, hittel, bízva, bátran,
egy seb a száján, vérköd és szivárvány,
egy hős, modern szalonkabátban,
ki elbukott a szerelem csatáján.

Úgy érzem őt. Ő a regék regéje.
Arcképe a hideg szalonban állt.
Hányszor futottam hozzá fázva-félve,
s szívtam magamba a hideg halált.
Imádom arcát. Olyan régimódi.
A nyakkendő, mint vékony tintacsorgás.
Fáradt szemek. Nők bátor bámulói.
Biedermeier-fej. Ah, én sem vagyok más.
És szenvedő száj. És nemes kezek.
Ilyen leszek, igen, ha nagy leszek.
És álmodom - rózsája hova hullt?
És hol van most? - gondolkozom felőle.
És int nekem az arckép és a múlt
és egy szinésznő régi keszkenője.


Elemzések

A vers alapvetően nem közvetít konkrét természettudományos információkat, inkább az emberi érzelmeket és személyes élményeket fejezi ki. Azonban néhány motívum és képi elem kapcsolatba hozható a természettudomány jelenlegi kutatási területeivel.

Például az első sorban említett székely és magyar karakterek talán utalhatnak az etnikai, genetikai és földrajzi kutatásokra, amelyek az emberi populációk eredetét, migrációit és kapcsolatait vizsgálják.

A borozás és a versek szavalása a régi versekről beszélhet arra utal, hogy a kutatók a múltból származó információkat használják fel a mai tudományos felfedezések során. Az ilyen előző kutatásokra támaszkodva a tudósok felismerik és továbbfejlesztik azokat a munkákat, amelyeket elődeik végeztek el.

A ragadozómadarak tollai, amelyeket a "szép rokon" vadászkalapján jelent meg, kapcsolatba hozhatók a madarak kutatásával, például a tollminta elemzésével, amely segít azonosítani a fajok közötti különbségeket és rokonságot.

Az arckép, az emlékek és a múlt, amelyek jelentős helyet foglalnak el a versben, kapcsolatba hozhatók az emlékezet és az agykutatással. A kutatók ma olyan technológiákat és módszereket használnak, amelyek segítségével azonosítják az agyban tárolt emlékeket és megértik, hogyan működik ez a folyamat.

Összességében bár a vers nem közvetlenül tartalmaz természettudományos elemeket, néhány részlet és kép kapcsolatba hozható a természettudomány legfrissebb felfedezéseivel és kutatásaival. Azt mutatja, hogy az emberi kultúra és tapasztalat szervesen kapcsolódik a természettudományos ismeretekhez és felfedezésekhez.

A Kosztolányi Dezső "A rokonok" című versét irodalomtudományi nézőpontból kell elemezni. Ez a vers a magyar irodalomhoz tartozik, és Kosztolányi egyik legismertebb költeménye. Az alábbi elemzés során különböző szempontokat és kapcsolódási pontokat kell figyelembe venni mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalomban.

1. Tematika: A versben a rokonok címszereplője hat különböző karakter, akiket a költő lírai hangja bemutat. Az öt rokon az ortodox, szerény életet él, míg az utolsó rokon lázadó és kalandvágyó életmódot mutat. A versben szerepel egy tragikus figura is, akit a versekben szintén megjelenít. Ez a tematika és karakterábrázolás megtalálható más irodalmi művekben is, például Balzac regényeiben vagy Thomas Mann "A varázshegy" című művében.

2. Stílus: A versben Kosztolányi lírai hangon, ábrándosan ír a karakterekről és érzéseiről. Ez a lírai stílus a romantikus és szimbolista irodalomra utal, amely erőteljes hatást gyakorolt a költő munkásságára. Ugyanakkor a költeményben megtalálható komikus elemek is, amelyek abszurdnak vagy groteszknek tűnnek. Ez a humoros stílus más költők, például József Attila vagy Sándor Petőfi munkásságában is visszaköszön.

3. Motívumok: A versben számos motívum megtalálható, amelyek más irodalmi művekben is előfordulnak. Például a kötőhangok, a romok vagy a halál motívuma a romlatlan, tökéletes múlt vagy az elkerülhetetlen halál érzetét hordozza. Ezek a motívumok megtalálhatók például Shakespeare drámáiban vagy Edgar Allan Poe verseiben is.

4. Kompozíció: A vers kompozíciós szerkezete szabályos és jól rendezett. A monotonabb, szürke képek a versek elején találhatók, míg a drámai és érzelmi fordulatok a vers végén jelennek meg. Ez a kompozíciós szerkezet gyakran használt és hatásos a szonett formájú versekben, mint amilyen Kosztolányi ebben a költeményben használt.

5. Érzelmi hatás: A vers különböző érzelmi reakciókat vált ki az olvasóban. A komikus, groteszk elemek mellett azonban a lírai hangvétel és a tragikus karakterek felszólítják az olvasót a mélyebb érzelmi megértésre vagy empatikus reakcióra. Ez az érzelmi hatás megtalálható más lírai művekben is, például a romantikus költészetben vagy a modernisták munkásságában.

Összességében a Kosztolányi Dezső "A rokonok" című versének irodalomtudományi elemzése során számos kapcsolódási pontot és összefüggést találhatunk mind a klasszikus magyar irodalomban, mind a nemzetközi szépirodalomban. Ezen elemzés során érdemes figyelembe venni a vers tematikáját, stílusát, motívumait, kompozícióját és érzelmi hatását.

A vers tehát a rokonokról szól, akik különböző személyiségekkel rendelkeznek. Az első négy sorban megemlíti, hogy a rokonok szelídek és nyugodtak. Majd két karaktert is bemutat, akik közül az egyik székely, a másik pedig lágy és bús magyar. A székely dülledt szemekkel hajnalig borozik és régi verseket szaval, amikor Pesten iskolába járt. A többi sóhajt és megvirrad. A nap fejükre süt, a tapéta és a falkép légypöttyös, az abroszon pedig boros, kopasz fejek találhatók.

Ezután bemutatja a "pontos öregurakat", akik messze estek, de most andalognak régi romokon. Ők pipáznak, néznek és mozdulni restek. Egyébként az "én" már tudja, hogy ez a "szelíd rokon" néha sötétlő délutánon jön a tornácra, az ozsonna-időre. Az "én" sajnálja a "szegény rokont", mert ez az illető idegen portájukra enni jön. A másik rokon pedig tréfás úr, aki macskabajsza szúrdos és tarka, mint egy rút törökbazár. Illatszer, csat és gyűrű található rajta, füle mögött pedig virzsínia és szalmaszál van. Vadászkalapján tollak vannak össze-vissza, és nem veszi zokon, hogy élcei kilógnak. Vén nőcsábító, kártyás és borissza. Az "én" is nevet a "bolond rokonon".

A vers folytatásában az "én" egy édes-édes rokonról mesél, aki mint a mesében élt és meg is halt. Ő sokat járt szoknyalesre és télen minden este várt egy színésznőt. A halála szimbolikusan egy csipkezsebkendő lett. Elment regényes szívvel és mosolygón, koporsójában pedig nyitott szemekkel, hittel és bátorsággal feküdt. A vers további részében az "én" imádja a halott rokon arcképét, amelyet a hideg szalonban tart. A halott rokont olyan régimódi jellemzi, de az "én" is hasonlóan lesz, amikor felnő. Az "én" megálmodja, hogy a rokon rózsija hova hullott és hol van most.

A vers teológiai szempontból is értelmezhető. A rokonok leírása különböző jellemvonásokat tár fel, amelyek együttműködését a teológiában a teremtésben való részvételnek tekinthetjük. Az egyik rokon szelíd és nyugodt, amely a békességre és az alázatra utalhat, míg a másik lágy és bús, ami az érzékenységet és a mély lelki tudatosságot jelképezheti. Ezek a jellemvonások bibliai előképeket is felidézhetnek, például Jézus Krisztus személyiségét, aki "szelíd" és "alázatos szívű" volt (Mt 11,29).

Az "édes-édes rokon", aki a versben már meghalt, szimbolikusan utalhat a halálra és a haldoklásra, és az "én" szomorúságával az emberi élet véges volta jelenik meg. A rege, amelyben a rokon szerepel, a szenvedésről és a tragédiáról is mesél, amely általában átélhető tapasztalat az emberi lét során. Az "édes-édes rokon" halála és a szerelem csatájában való bukása pedig a bűn és a romlottság világára utalhat.

A bibliatudomány és a patrisztika a biblikus és apasztolikus hagyományra támaszkodva elemzi a vallási irodalmat és a teológiát. Ez a vers nem kapcsolódik konkrét bibliai történetekhez vagy teológiai elméletekhez, de az "édes-édes rokon" halálával és az összefüggésben említett szerelem csatájával kapcsolatos témák bibliai referenciákra emlékeztethetnek, mint például az Ádám és Éva vagy Dávid és Batseba története.

A skolasztika a középkori hittudományi irányzat, amely az értelem és a hit közötti kapcsolatot elemzi. A versben az "én" különböző rokonokkal találkozik, akik különböző jellemzőkkel rendelkeznek. Ez arra utalhat, hogy az emberi természet és az emberi karakter sokszínűsége fontos téma a tanulmányozott irányzatban.

Összességében a vers a rokonok különböző jellemzőit és sorsokat mutatja be. A bibliai, patrisztikai és skolasztikai perspektívák segíthetnek a vers teológiai szempontból történő értelmezésében, és a tapasztalatok és az emberi lét kérdéseit boncolgathatják.