Szivem szivéből szól a dal
S remegve a homályba hal.
Beléd te pompás, bús borongás,
Mely tört szivünknek álmot ad:
Elérhetetlen, röpke szellem
     Ó alkonyat!

Lassan teríted szerteszét
Az éj szagos, kék szőnyegét
S könnyezve véded a kiégett
Fáradt, beteg virágokat.
Te lengve tűnő, jószivű nő
     Ó alkonyat!

Lábujjhegyen jössz s vérezőn
Járkálsz a harmatos mezőn
S sötét hajadban olthatatlan
Lobban fel a fény újolag
S hull, hull a szikra árnyaidra
     Ó alkonyat!

Halkan kopogsz az ablakon
S kérded, miért nem alhatom.
S én felzokogva fátyolodba
Rejtem könnyázott arcomat
S füledbe súgom, hogy mi bú nyom
     Ó alkonyat!

Átfogsz karoddal csendesen
Lecsókolod égő szemem
Éjszínű fátylad csendbe rám csap
S a szenvedésem ellohad.
S csókol, ölelget enyhe csended
     Ó alkonyat!

1905


Elemzések

Ez a vers nem tartalmaz olyan konkrét elemeket, amelyek közvetlenül kapcsolódnának a mai természettudományos felfedezésekhez. A vers inkább az alkonyat hangulatát és érzéseit fejezi ki a lírai én szemszögéből. Az alkonyat természeti jelenséget szimbolizál, és a költő a természetet és az égi jelenségeket használja a belső érzelmi állapot megragadására. Viszont a természettudományos kutatások és felfedezések a költészet és a művészet általános témáiból is inspirációt nyerhetnek.

Például, az alkonyat megfigyeléseinek tudományos aspektusa lehet az optika, a fényképezés, vagy az atmoszféra fizikája. A naplementét színek alkotják, amelyek a napfény szóródásának következtében jelennek meg az égen. Ezeket a színeket a spektroszkópia segítségével lehet tanulmányozni. Az ég kék színének tudományosan magyarázatát a Rayleigh-szórás jelenség adja, amikor a napfény a légköri részecskékről szóródik.

A versben említett virágok betegsége és a költő által használt "harmatos mező" képe kapcsolódhat a növénytanhoz és a környezettudományhoz. A növények egészségének megőrzése, a kártevők elleni védekezés és a környezeti változások hatása a növényekre fontos témák a mai természettudományban.

Bár a versben nem találhatóak konkrét utalások a mai természettudomány legfrissebb felfedezéseire, a természet és az égi jelenségek alkalmi témát kínálhatnak a tudományos kutatásban. A természettudomány állandó fejlődése inspirálhatja az embereket, hogy felfedezzék és megértsék az ilyen jelenségeket, és ezek a felfedezések újabb inspirációt adhatnak a művészeknek és költőknek.

A vers teológiai szempontból is értelmezhető, hiszen a vallás és a hitelemek áthatják az emberi élet minden aspektusát. A vers mélységes érzéseket és hangulatot közvetít, amelyek kapcsolatba hozhatók a bibliatudománnyal, patrisztikával és skolasztikával is.

A bibliatudomány szempontjából a versben megjelenő "röpke szellem" és "fény újolag" kifejezések megidézik az isteni jelenlétet és az emberi kapcsolatot Istennel. Az alkonyat mint egy átmeneti időszak a nappal és az éjszaka között, a képződmények megjelenhetnek az isteni és az emberi között, felfedve azokat a szellemi dimenziókat, amelyek az emberi tapasztalat mögött léteznek.

A patrisztika szerint az alkonyat a vallásos tapasztalatban kiemelt szerepet játszhat. Azonban a versben az alkonyat az elérhetetlen, a törött szíveket megnyugtató állapot, amit a lírai én elérni szeretne. Ez kifejezi az emberi vágyat az Istennel való egyesülésre, a lelki béke és vigasztalás vágyát.

A skolasztika szempontjából az alkonyat a változás, az átmenet képét hozza elő, ami arra enged következtetni, hogy az emberi életben is egy átmeneti időszakhogyatunk, és ahogy az alkonyat átmenetet jelent a nappal és az éjszaka között, nekünk is át kell lépnünk az időn és a térkén is, és át kell alakulnunk, hogy elérjük a végső, örök állapotot.

Más nézőpontból nézve a vers lehet az élet múlására való reflektálás, az idő múlásának szimbóluma, amely vágyat ébreszt a lelki béke és az elérhetetlen utáni vágyakozás után. Más olvasói értelmezések is lehetségesek, például a halál vagy az elszigeteltség szimbólumaként.

Összességében a vers teológiai szempontból az emberi élet kérdéseire ad válaszokat és reflektál a vallásos tapasztalatokra. A bibliatudomány, patrisztika és skolasztika perspektívái is kapcsolódnak a vers üzenetéhez, amely az isteni és emberi dimenziók közötti átmenetet és vágyakozást közvetíti.

Kosztolányi Dezső Az alkonyathoz című versét irodalomtudományi szempontból elemezve, több lehetséges összefüggést lehet felfedezni mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom területén.

Elsőként érdemes megvizsgálni a vers hangulatát és témáját. Az alkonyatot és a vele járó árnyékos, homályos hangulatot a költő intim, érzelmes hangon szólva jeleníti meg. A vers lírai beszélője egyfajta nostalgikus vággyal szól az alkonyatnak, amelyben megtalálja a szívét is megremegtető bús borongást. Ez az érzés a költő szívétől az olvasóba is átjut, aki maga is átéli a vers hangulatát.

A versben megjelenő képek és metaforák a szerző képzeletének köszönhetőek. Az alkonyat a szellemként jelenik meg, amely hozzájárul a szívünk álmaikhoz. Ez a motívum és ábrázolásmód egyfajta romantikus hatást kelt, ami nemzetközi irodalmi hagyományokkal összekapcsolható. A romantika egyik fő jellemzője az érzelem és az intuíció kiemelése, valamint a természeti elemek metaforikus megjelenítése, amit Kosztolányi is felhasznál a versben. Az alkonyatot mint szellemet érzékszerveink hallható és színházhatóvá teszik.

A vers második versszaka a képzeletbeli képet folytatja. Az alkonyat lassan teríti szerteszét az éj szagos, kék szőnyegét, amelyen a kiégett, fáradt, beteg virágokat védelmezi. Ez az ábrázolás az érzékek bevonására törekszik, hogy a hangulatot teljesebbé tegye. Emellett a szín- és érzelmi kontraszt is hangsúlyos, hiszen a kék szőnyeg és az éj szimbólumai a bánat, a melankólia és a védelem érzetét keltik.

A vers harmadik versszaka az alkonyat boncolgatásával folytatódik. Az alkonyat megjelenik emberi formában, mint egy nő, aki láthatatlanul jelenik meg a harmatos mezőn. A sötét hajában található láthatatlan szikra pedig a fényt szimbolizálja, amely újra fellobban, majd árnyak formájában hullik. Ez a képzeletbeli kép a személyes és a természeti motívumok kombinálásával megidézi az alkonyat misztikus, változékony jellegét, ami az irodalomban is gyakran jelenik meg.

A negyedik versszakban a beszélő fájdalmát és nyugtalan éjszakai alvását említi. Az alkonyat itt fátyolba burkolja az arcát, és a beszélő fájdalmától eltűnik. Ezt a motívumot a költő arra használja, hogy a költői líra segítségével a saját érzelmeit, fájdalmait fejezze ki.

Az utolsó versszakban a beszélő a csendes karjait és a égszínű fátylat említi, amelyek által lecsókolja égő szemét. Ez a képzeletbeli kép a gyengédséget, az elfogadást és a feltétel nélküli szeretetet szimbolizálja. Az alkonyatnak a költővel való kapcsolata itt virágozik ki, és a szenvedést véget érő csenddel hozza összefüggésbe.

Összességében Kosztolányi Dezső Az alkonyathoz című versét magyar és nemzetközi irodalmi összefüggésekkel is kapcsolhatjuk össze. A romantika hatásai mellett az alkonyat misztikus, szimbolikus megjelenítése és a természeti motívumok használata olyan elemek, amelyek sok más költőnél, írónál is jól ismertek. A versben megjelenő érzelmek univerzálisak és mindenki számára emészthetőek, amely az emberi létet és tapasztalatokat kiemeli általános művészeti hagyományok közé.