Keresés:

Kosztolányi Dezső

Ének Virág Benedekről

Jaj, hogy szerettem volna élni régen,
vén századok bús mélyein, korábban,
mikor a lélek nyílt, a jóság, s nem ma,
a buta "modern technika" korában.
Otthontalan bolyongok, hazavágyván,
és sírva vágyom vissza, ami volt már,
akkor a szemek föl az égre néztek,
s úgy állt a szív, mint liliomos oltár.
Az emberek akkor meghaltak őszen,
mosolyogván az aszú, édes őszben,
szívükbe hordták az örök szerelmet,
s mindég holdfényben mondták, hogy szeretlek.

Jó emberek között folyt volna éltem,
tán itt, ahol most élek észrevétlen,
köröttem - essős vízfestmény - Tabán,
nyugodt lennék, vagy boldog is talán.
Ülnék otthon az ablakmélyedésben,
sétálnék egy-egy régimódi, halvány
leánnyal a haldokló némaságban,
vagy bogarásznék a Gellérthegy alján,
és új boron, mikor habos rámpás -
kapukulcs a kezemben, kézilámpás -
korhely árnyékomat nyomomba húzván
mennék haza a kormos, süket utcán.
Aztán csak várni - az élet elröppen -
Horatius-t olvasni, esti ködben,
álmodni mélyen és álmodni resten,
s télen táncolni, túl, a kicsi Pesten.
Ma, hogy a föld vérünk, könnyünket issza,
szeretnék futni: vissza, vissza, vissza.

Itt szomszédomban, az ordas hegyek közt
a "szent öreg" élt, Virág Benedek.
Kovakővel gyújtotta meg a gyertyát,
s lúdtollal körmölt magyar éneket.
Akkor sem ismerték nálunk a költőt,
futó, szegény vad, elbújt reszketeg,
görcsös szókat gyalulva gyúlt szemekkel,
tág pupillával nézte az eget.
Sokszor megállok most hol ő lakott rég,
s alázatos és magamba szálló
lélekkel kérdem, mi maradt belőle?
Egy kis küszöb s egy villamos-megálló.
De én gyakran elmentem volna hozzá,
hogy lelkemet szava beharmatozná,
piruló arccal néztem volna rája,
hogy mit mond papos és szigoru szája,
lobogó nyakkendővel és kalandos
fürtökkel, én, az ifju-ósdi lantos,
olvastam volna néki órahosszat,
versekbe szedve A' hazá-t, az Aether-t
és írtam volna Daphnis-ról, Chloé-ról
s "Magyar Jövőnk"-ről vagy száz hexamétert.
Ő meg bólintott volna a homályon,
s én lehajoltam volna, hogy megáldjon.
Zsinóros, régi atillát viselt még,
ráncos kezű és prédikáló bölcs volt,
szobája, mint az agg papok szobája,
a szekrényben égettbor s gyümölcs volt.
és dícsérvén a Poézis hatalmát,
átnyujtott volna versemért egy almát.

Írd meg a véleményed Kosztolányi Dezső Ének Virág Benedekről című verséről!
Kosztolányi Dezső további versei: