Pálma

- Versben beszélek, és verssel köszöntsék
nagy, mozdulatlan legyezőimet
s nagy csöndemet is. Én vagyok a Fönség.

Hárs

- Szülőhazádban a vén udvaron
hová gurultak labdáid, szegény?
Hová repült a sárkányod vajon,
s kedved, hited az életed felén,
És merre szálltak, merre tűntek el
viháncoló, víg gyermektársaid?
Ezt kérdezed, de senki sem felel,
csupán mi zúgunk, régi hársak itt.

Nyírfa

- Héjam fehér, mint a papír.
Megbabonázza azt, ki ír,
és hogyha elrontott a hír,
nevem álmodba visszasír.
Izen neked a nyír.

Almafa

- Bő, zöld szoknyában, széles terebéllyel
mesékről álmodom, ha jő az éjjel.
A lombjaim közt almák aranya.
Mindig csak adnék, én, örök anya.

Eperfa

- Itt lakmároztál egykor, az eperfán,
jaj, hogy szerettél. Majd ha por leszel,
egy nyári szellő még felém seper tán.

Nyárfa

- Mily szép nevem van. Hallod? Nyárfa, nyárfa.
Karcsún, fehéren állok a határba.
Úgy reszketek és sírok, mint egy árva.
S minden széllel zenélek, mint a hárfa...


Elemzések

A versben Kosztolányi Dezső különböző fákhoz szólít, és mindegyikük önálló beszédet mond. A természettudományos szempontból az alábbiakat lehet kiemelni:

1. Az első fáról, a pálmafáról beszélve, utalást tesz arra, hogy a pálma hatalmas, mozdulatlan levelei hasonlítanak egy legyezőhöz. Ez a megjegyzés összefüggésbe hozható a növények botanikai tulajdonságaival és alkalmazkodásukkal.

2. A második fáról, a hársról szólva felveti a kérdést, hogy hol vannak a labdák és a sárkány, amelyek a gyermekkorában voltak. Ez utalhat arra, hogy a hársfa élete során megváltoztathatja környezetét és ökológiai szerepét, amit az elmúlt évek természettudományos felfedezései részletezhetnének.

3. A nyírfa esetében Kosztolányi a héjának színét és az íráshoz való kapcsolatát említi. Ez a megjegyzés a nyírfa növényi anatómiájára utalhat, amelynek héja fehér színű, amit az írók és költők gyakran használtak írólapként.

4. Az almafa esetében a versben az almák aranyként vannak leírva, és az almafa mindig ad. Ez az utalás a gyümölcsfák termékenységére és a gyümölcsök élelmi és táplálkozási szerepére utal, amelyeket a modern agrártudomány tovább kutathat és fejleszthet.

5. Az eperfa esetében Kosztolányi arról beszél, hogyan szerették a madarak az eperfát, és hogy az eperfával kapcsolatos emlékek még a pusztulás után is fennmaradnak. Ez az utalás a növények és állatok közötti kapcsolatra és kölcsönhatásokra utal, amelyek mélyebb megértést nyújthatnak a természet ökoszisztémáiról és azok alkalmazkodási képességeiről.

6. A nyárfára utalva Kosztolányi megjegyzi, hogy milyen szép neve van, hogy karcsú és fehér. Ez a megjegyzés összefüggésbe hozható a növények megjelenésével és adaptációjával, valamint a szerepükkel a tájban és az élőlények közötti kölcsönhatásokban.

A vers Kosztolányi Dezső "Fák beszéde" című ciklusának része, amelyben a különböző fák "megszólalnak" és saját életükről, tapasztalataikról beszélnek. Az alábbi elemzés az egyes fákat és az általuk képviselt tartalmakat, jelképeket és hasonlatokat vizsgálja.

A vers első sora már önreflexív módon utal a mű műfajára: "Versben beszélek". Itt a vers, mint irodalmi forma kerül a középpontba. Ez arra utal, hogy a vers önmagában is érték, és méltó a tiszteletre és az ünneplésre. A nagy, mozdulatlan legyezők és a nagy csönd képe érzékletesen ábrázolják a versek és a költészet hatalmát és hatását.

A következő fák - hárs, nyírfa, almafa, eperfa, nyárfa - mind jelképesek és hasonlattal egyesülnek. A hárs a szülőhazáról szól, és a gyermekkor elvesztéséről, az ártatlanság elvesztéséről beszél. A gyermektársak eltűnése és a kérdések, amelyekre nincs válasz, a múlás és az elmúlás melankóliáját fejezik ki. A nyírfa a költészetet és az írást képviseli, a papír fehérsége pedig a tisztaságot és az ártatlanságot jelképezi. Az almafa az anyaságot és a bőkezűséget szimbolizálja, ahogy az almák aranylik a lombjai között. Az eperfa a múlt szerelemre emlékeztet, és az elmúlás melankolikus érzését közvetíti. A nyárfa pedig a külső szépség mögött rejlő sebezhetőséget és érzelmeket ábrázolja.

Az egész versciklusban a fa motívuma számos irodalmi és szimbolikus összefüggésben áll. A fa mint szimbólum sok kultúrában jelen van, és gyakran az élet és a körforgás jelképeként szolgál. A fák a természet és az ember közötti kapcsolatot és az emberi tapasztalat szépségét és fájdalmát közvetítik.

A vers alkalmazza a képzeletet, az érzelmeket és a lírai hangot a fák megszemélyesítésével. Az egyes fák különleges hangot és hangulatot sugároznak, ami azt sugallja, hogy minden fa egyedi élettel és történettel rendelkezik.

Az alábbi elemzés összefoglalva bemutatta, hogy Kosztolányi Dezső "Fák beszéde" című versének elemzése során a fák és a velük kapcsolatos érzelmek, jelképek és hasonlatok a magyar és a nemzetközi szépirodalom területén számos lehetséges összefüggést teremtenek. Ezen keresztül a vers az élet, a tapasztalatok, az emlékek és az elmúlás témáit érinti.

Kosztolányi Dezső "Fák beszéde" című versének teológiai értelmezésében számos elem és összefüggés található a bibliatudomány, patrisztika és skolasztika nézőpontjaira nézve is.

A versekben megjelenő fák nemcsak szimbolikus jelentéssel bírnak, hanem a természet és az ember kapcsolatának teológiai dimenzióit is tükrözik. A vers első sorában Pálma szólal meg, aki önmagát a Fönségként definiálja. Ez a megnevezés a bibliai kontextusban a magasztosságra, hatalomra és dicsőségre utal, ahogy például a Zsoltárok könyvében is találkozhatunk: "A fák ujjongva mondják, hogy Anyanyelvünket beszélik ők, / Istenben tökéltek vagyunk, mi nebrit hómelyek" (Zsoltárok 96:12-13). A Pálma által megtestesített fák a koronáival és mozdulatlan legyezőjükkel a természet uralkodásának képét hozzák létre, és ezáltal azt sugallják, hogy Isten kezében van minden ember és a világ sorsa.

A második versrészben Hárs szólal meg, aki a vén udvarban gondolkodik, és a gyermekkori játékokra, barátokra emlékezik. Ez a motívum megjelenése a patrisztikus teológiai értelmezés szempontjából a paradicsomi állapota az emberi létnek. A görög és latin atyák, mint például Szent Ágoston, hangsúlyozzák az ember születendő tisztaságának elvesztését az eredendő bűnnel, amely az emberi kapcsolatok és az Istennel való szeretetben való részvétel elvesztéséhez vezetett.

A következő versrészben Nyírfa szólal meg, amelyik fehér héjával megidézi a papírt, és hogyha elrontott hírt hoz, annak utána visszasírnak. Ez a rész a skolasztikus nézőpontból az isteni igazságosság és bűnbeesés továbbgondolására utalhat. Az isteni szándék megnyilvánulásának tekinthetjük a hírt az írott igazságban, és a Nyírfa érzékenységének és mozdulatlanságának metaforikus jelentése az emberi bűntudat és bűnbánat.

Az Almafa részben az örök anya képe jelenik meg, amely a Bibliában az Újszövetségben is megjelenik, például Mária szimbólumaként. Az Almafa almái aranyat szimbolizálnak, amely az Isten által adott bőséget és gondoskodást fejezi ki. Ezen keresztül a vers teológiai üzenete az Isten anyai és gondoskodó szeretetéről és áldásairól beszél.

Az Eperfa részben a múlandóság, a szeretett személy elvesztése és az emlékezés témája jelenik meg. Ennek teológiai szempontból a halandóság és a remény kérdéséhez kapcsolódó aspektusai utalnak, amelyek a Bibliában is megjelennek és a skolasztikus teológiai gondolkodásban megvitatottak.

Végül, a Nyárfa részben a nyárfa öntudatosan beszél magáról és szépségéről, karcsúságáról. A nyárfa nyári környezetben való szerepét, rezdüléseit és zenei természetét hangsúlyozza. Ez a szakasz a patrisztikus és skolasztikus teológia nézőpontjából az Isten dicsőségének és teremtett világának dicséretére való felszólításnak tekinthető.

Összességében Kosztolányi Dezső "Fák beszéde" című versében a fák szimbólumai és metaforái teológiai és filozófiai értelmezésre adnak lehetőséget. A bibliai, patrisztikus és skolasztikus nézőpontok segítségével a vers különböző dimenziókat és összefüggéseket mutat az isteni lét, az emberi kapcsolatok, a bűn és bűnbeesés, az isteni gondviselés és az emberi remény témájában.