Kosztolányi Dezső "Fák beszéde" című versének teológiai értelmezésében számos elem és összefüggés található a bibliatudomány, patrisztika és skolasztika nézőpontjaira nézve is.
A versekben megjelenő fák nemcsak szimbolikus jelentéssel bírnak, hanem a természet és az ember kapcsolatának teológiai dimenzióit is tükrözik. A vers első sorában Pálma szólal meg, aki önmagát a Fönségként definiálja. Ez a megnevezés a bibliai kontextusban a magasztosságra, hatalomra és dicsőségre utal, ahogy például a Zsoltárok könyvében is találkozhatunk: "A fák ujjongva mondják, hogy Anyanyelvünket beszélik ők, / Istenben tökéltek vagyunk, mi nebrit hómelyek" (Zsoltárok 96:12-13). A Pálma által megtestesített fák a koronáival és mozdulatlan legyezőjükkel a természet uralkodásának képét hozzák létre, és ezáltal azt sugallják, hogy Isten kezében van minden ember és a világ sorsa.
A második versrészben Hárs szólal meg, aki a vén udvarban gondolkodik, és a gyermekkori játékokra, barátokra emlékezik. Ez a motívum megjelenése a patrisztikus teológiai értelmezés szempontjából a paradicsomi állapota az emberi létnek. A görög és latin atyák, mint például Szent Ágoston, hangsúlyozzák az ember születendő tisztaságának elvesztését az eredendő bűnnel, amely az emberi kapcsolatok és az Istennel való szeretetben való részvétel elvesztéséhez vezetett.
A következő versrészben Nyírfa szólal meg, amelyik fehér héjával megidézi a papírt, és hogyha elrontott hírt hoz, annak utána visszasírnak. Ez a rész a skolasztikus nézőpontból az isteni igazságosság és bűnbeesés továbbgondolására utalhat. Az isteni szándék megnyilvánulásának tekinthetjük a hírt az írott igazságban, és a Nyírfa érzékenységének és mozdulatlanságának metaforikus jelentése az emberi bűntudat és bűnbánat.
Az Almafa részben az örök anya képe jelenik meg, amely a Bibliában az Újszövetségben is megjelenik, például Mária szimbólumaként. Az Almafa almái aranyat szimbolizálnak, amely az Isten által adott bőséget és gondoskodást fejezi ki. Ezen keresztül a vers teológiai üzenete az Isten anyai és gondoskodó szeretetéről és áldásairól beszél.
Az Eperfa részben a múlandóság, a szeretett személy elvesztése és az emlékezés témája jelenik meg. Ennek teológiai szempontból a halandóság és a remény kérdéséhez kapcsolódó aspektusai utalnak, amelyek a Bibliában is megjelennek és a skolasztikus teológiai gondolkodásban megvitatottak.
Végül, a Nyárfa részben a nyárfa öntudatosan beszél magáról és szépségéről, karcsúságáról. A nyárfa nyári környezetben való szerepét, rezdüléseit és zenei természetét hangsúlyozza. Ez a szakasz a patrisztikus és skolasztikus teológia nézőpontjából az Isten dicsőségének és teremtett világának dicséretére való felszólításnak tekinthető.
Összességében Kosztolányi Dezső "Fák beszéde" című versében a fák szimbólumai és metaforái teológiai és filozófiai értelmezésre adnak lehetőséget. A bibliai, patrisztikus és skolasztikus nézőpontok segítségével a vers különböző dimenziókat és összefüggéseket mutat az isteni lét, az emberi kapcsolatok, a bűn és bűnbeesés, az isteni gondviselés és az emberi remény témájában.