Olyan ma a költő, mint a falu bolondja, aki magában énekelget,
és jár és hadonáz és rázza fejét és felesel a szelekkel.
Nincs senki barátja, csak az emlék, csak az utcai fák, csak a varjak,
s köszönti a holdat a temetőn túl, ezt a betegarcú, vézna zsiványt.
Hallgatja ő a szegények, az árvák hosszú ugató zokogását,
kik egy deszkapalánkra borulva okádják a könnyet, a sóhajt, köpik a kínt.
Hallgatja a csöndet is és a kutyákat, kik elmebajosok módjára alusznak,
riadnak az ólban, és kiszaladnak, marják a semmit, a híg levegőt.
Látja a bérházak ragyogását, sárga özönben az ablakokat fönn,
hol mint valami mennyei tűzvész lángolni látszik a szeretet.
Úgy vágyik a szíve, hogy odafusson, úgy vágyik a szíve, hogy leboruljon,
nyugtot találjon, terített asztalt, kályhaderengést, jó szavakat.
De tudja, hogy itten nincsen ilyesmi, előre tudja azt, amit ismer,
és únja a szót, mit hallani fog majd, mindazt, mi van, előre ún.

Nem vágyik az égbe se, nem oda vágyik, Vénusra, Marsra se, vagy Jupiterre,
nem csillaga semmi idegen csillag, sáros, rossz csillaga néki a Föld.
Itt élne alázatosan, ha lehetne, ám, ők, akiket szeretett, menekültek,
megfutamodtak időnek előtte, egy sírba bebújtak előle mind,
vagy maszkokat öltöttek alakosan, bandzsítani kezdtek és figurázni,
játszódni a ködben más ködalakkal, s ha élnek a földön, rég nincsenek ők.
Legjobban szeretne ő is ilyenképp botrányt, viharos riadalmat idézni,
hosszú-nagy orral, piros szakállal rohanni az utcán esztelenül,
rémíteni minden embereket, hogy fussanak ők is előle sikoltva,
s utálja az, aki eddig utálta, utálja az, aki még szereti:
Mégis tovaballag az éjbe, tünődve, mert a legtakaróbb álarc a nyugodtság,
legszebb paplan az elhagyatottság, legjobb vánkos a néma közöny.

1932


Elemzések

Kosztolányi Dezső "Izgatott séták" című verse teológiai szempontból számos értelmezésre adhat alkalmat. A költő képek segítségével ábrázolja az embert, aki magányosan, depressziósan él az életben és hiányzik számára a közösség, az elfogadás és az érzelmi kötődés. Ezen összefüggéseket a bibliatudomány, patrisztika és skolasztika nézőpontjaira alapozva vizsgáljuk meg.

Bibliai szempontból a verse megidézi az emberi elhagyatottság és magányosság érzését. A költő személyes konfliktusait a vágyakozás, a remény és a nem teljesülő vágyak között ábrázolja. Az emlék, a fák és a varjak szimbólumai a természet közelében lévő kapcsolatra utalnak, ami az emberi kapcsolatok hiányában kielégíti a költőt.

A patrisztikus nézőpontból nézve a verse az ember lelkiállapotára koncentrál, és a bánat, a magány és a depresszió jelenségeit elemzi. A költő helyzetét a szenvedés metaforái jelenítik meg, például a sírozó, okádó szegények, az árvák zokogása. A patrisztikus gondolkodásban az ilyen szenvedések azt jelzik, hogy az ember elutasítja Isten szeretetét és az őt körülvevő közösséget, és magának okozza a fájdalmát.

A skolasztika nézőpontjából a verse a költő racionális gondolkodására utal, aki előre tudja, hogy az életben nem találja meg a boldogságot és a szeretetet. A verseben elutasítja a földi vágyakat, az idegen csillagokat és az égi törekvéseket. A költő lemond az érzelmekről és elfogadja a lelki közönyt, mint a legbiztonságosabb menedéket a fájdalom elől. Ez a skolasztika feltételezéseinek megfelelően azt jelzi, hogy az ember a racionális gondolkodásra helyezi a hangsúlyt és lemond az érzelmi értelemben vett boldogságról.

Továbbá, a versben megjelenő képek és szimbólumok a teológiai értelmezéssel kapcsolatban is érdekesek lehetnek. A hold, a temető, a bérházak és az ablakok mind megjeleníthetik a nyugtalanságot, a múltba és a távoli jövőbe irányuló vágyakat és az örök szerelem és boldogság utáni vágyat. Ezek a szimbólumok a teológiában a transzcendenciára és a szentekhez való kapcsolatra utalhatnak.

Összességében a Kosztolányi Dezső "Izgatott séták" verse teológiai szempontból a magányosságot, az emberi kapcsolatok hiányát, az érzelmek és az érzelmi élet fontosságát, valamint az emberi vágyak korlátait és az elhagyatottság megnyugtató erejét ábrázolja. A bibliatudomány, patrisztika és skolasztika nézőpontok figyelembevétele lehetővé teszi a verse mélyebb megértését és a teológiai összefüggések felfedezését.

A vers Kosztolányi Dezső nevéhez fűződik, amelynek címe "Izgatott séták". A verse a költői lét, a költészet és az emberi kapcsolatok témáját tárgyalja.

Az első szakaszban a költő magányát és elszigeteltségét festi le. Azt mondja, hogy a falu bolondjához hasonlóan egyedül énekel, mozog, és közvetlen kapcsolatban áll a természettel. A költőnek nincsenek barátai, csak az emlékek, a fák és a varjak. A holdat köszönti, mint a temetőn túli betegarcú zsiványt. Ez a rész a magyarság folklorisztikus elemére utalhat, és a költő magányosságát és elszigeteltségét jelzi.

A második szakaszban a költő a szegények és az árvák nyomorúságát hallgatja meg. Ők azok, akik deszkára borulva okádják a könnyet, sóhajtoznak és köpik a kínt. A költő emellett a csöndet és az őrült kutyákat is hallgatja, akik az ólban riadtan alszanak, majd kiszaladnak és marják a semmit. Ez a rész az emberek szenvedését és kétségbeesését mutatja be.

A harmadik szakaszban a költő a bérházak ragyogását és az ablakok sárga özönét látja. A szeretet itt lángolni látszik, mint egy mennyei tűzvész. A költő vágyik arra, hogy oda menjen, és találkozzon a szeretettel, nyugoddal, terített asztallal, kályhaderengéssel és jó szavakkal. Tudja azonban, hogy nincs ilyesmi, ezért unja azokat a szavakat, amiket hallani fog. Ez a rész a költő állandó elvárásait és csalódásait mutatja be.

A negyedik szakaszban a költő arról beszél, hogy nem vágyik az égbe vagy a csillagok közé. A Föld rossz és sáros csillagán szeretne alázatosan élni, de azok, akiket szeretett, menekültek vagy meghaltak. A költő szeretne botrányt és zűrzavart kelteni, hogy a többiek is meneküljenek előle. Utálja azokat, akik eddig utálták, és még szeretik azokat is, akiket utál. Végül a költő mégis tovább ballag az éjbe tünődve, mert a legtakaróbb álarc a nyugodtság, a legszebb paplan az elhagyatottság, és a legjobb vánkos a közöny.

Ez a vers Kosztolányi Dezső egyik legismertebb műve, amely reflektál a modernitás világára és az ember kapcsolatára a világgal. A költő magányos és kétségbeesett érzéseit ábrázolja, valamint a szeretet és a boldogság utáni vágyat, amit soha nem elérhet. A vers a magyarságban gyökerező témákat is felvet, és a költő személyes érzelmeit és tapasztalatait közvetíti.

A vers természettudományos értelmezése során a következő pontokra lehet térni:

1. A verselemzés kezdetén a költőt hasonlítjuk a falu bolondjához, aki magában énekelget és hadonászik. Ez a kép arra utalhat, hogy a költő kívülállóként, félreérthetőként érzi magát a társadalomban.

2. Az utcai fák és a varjak említése megmutatja a költő kötődését a természethez, ezáltal érzékenyebbé válik a természeti környezet változásaira és folyamataira. Ezenkívül a természetes elemek (hold, temető stb.) szereplése a verseben a természeti rendszerek iránti érdeklődést és a költő természeti jelenségek iránti figyelmét hivatott kiemelni.

3. A szegények és az árvák szenvedésének leírása a természeti katasztrófák vagy szélsőséges időjárási jelenségek hatásával is összefüggésbe hozható. A versben a költő az emberek sebezhetőségét és elhagyatottságát hangsúlyozza, amit az állandóan változó természeti környezet is befolyásolhat.

4. A kutyák viselkedése (őrjöngve futnak ki és marják a semmit) arra utal, hogy a költő a természetben megfigyelt viselkedési mintázatokat is értelmezi és ábrázolja. Ezután a bérházaknál megjelenő "szeretet" jelensége is a természeti környezetben felmerülő pozitív érzelmeket tükrözheti.

5. A költő vágya arra, hogy "odafusson" és leboruljon az általa remélt nyugalom újabb természeti értelmezése. A költő úgy kívánja, hogy egy olyan helyen találjon menedéket, ahol megfigyelheti és érzékelheti a természeti ciklusokat (terített asztal, kályhaderengés).

6. Az idegenség és a távolságtartás motívumai arra utalhatnak, hogy a költő úgy érzi, nehezen fogadja be a Földön megtalálható természeti környezetet és annak változásait. A földi élet rendszerének és a nem emberi szereplők jelenlétének elutasítása az ember és a természet közötti távolságot tükrözi.

7. Az utolsó sorokban a költő fontosnak tartja megemlíteni azt a tényt, hogy az álarc mögé bújás, a nyugodtság és a közöny lehet a leghatékonyabb védőpajzs a világban fellelhető természeti változásokkal és problémákkal szemben. Ez azt sugallhatja, hogy a pozitív emberek az általuk tapasztalt természeti problémákkal ellentétben lemondó attitűddel viszonyulnak a világhoz.

Összességében a vers természettudományos elemzése során a természettel való kapcsolatot, a természetben fellelhető változásokban és viselkedési mintázatokban való érzékenységet, valamint az ember és a természeti környezet közötti távolságot emeltük ki. A költő által kifejezett érzelmek és gondolatok tükrözik a természet és az emberi tapasztalatok mai természettudományos megközelítését.