Keresés:

Kosztolányi Dezső

Izgatott séták

Olyan ma a költő, mint a falu bolondja, aki magában énekelget,
és jár és hadonáz és rázza fejét és felesel a szelekkel.
Nincs senki barátja, csak az emlék, csak az utcai fák, csak a varjak,
s köszönti a holdat a temetőn túl, ezt a betegarcú, vézna zsiványt.
Hallgatja ő a szegények, az árvák hosszú ugató zokogását,
kik egy deszkapalánkra borulva okádják a könnyet, a sóhajt, köpik a kínt.
Hallgatja a csöndet is és a kutyákat, kik elmebajosok módjára alusznak,
riadnak az ólban, és kiszaladnak, marják a semmit, a híg levegőt.
Látja a bérházak ragyogását, sárga özönben az ablakokat fönn,
hol mint valami mennyei tűzvész lángolni látszik a szeretet.
Úgy vágyik a szíve, hogy odafusson, úgy vágyik a szíve, hogy leboruljon,
nyugtot találjon, terített asztalt, kályhaderengést, jó szavakat.
De tudja, hogy itten nincsen ilyesmi, előre tudja azt, amit ismer,
és únja a szót, mit hallani fog majd, mindazt, mi van, előre ún.

Nem vágyik az égbe se, nem oda vágyik, Vénusra, Marsra se, vagy Jupiterre,
nem csillaga semmi idegen csillag, sáros, rossz csillaga néki a Föld.
Itt élne alázatosan, ha lehetne, ám, ők, akiket szeretett, menekültek,
megfutamodtak időnek előtte, egy sírba bebújtak előle mind,
vagy maszkokat öltöttek alakosan, bandzsítani kezdtek és figurázni,
játszódni a ködben más ködalakkal, s ha élnek a földön, rég nincsenek ők.
Legjobban szeretne ő is ilyenképp botrányt, viharos riadalmat idézni,
hosszú-nagy orral, piros szakállal rohanni az utcán esztelenül,
rémíteni minden embereket, hogy fussanak ők is előle sikoltva,
s utálja az, aki eddig utálta, utálja az, aki még szereti:
Mégis tovaballag az éjbe, tünődve, mert a legtakaróbb álarc a nyugodtság,
legszebb paplan az elhagyatottság, legjobb vánkos a néma közöny.

1932
Írd meg a véleményed Kosztolányi Dezső Izgatott séták című verséről!
Kosztolányi Dezső további versei: