Mint a mozdonyvezető,
ki szemével a messzeségben a kazán előtt évtizedekig áll,
anélkül, hogy gondolna arra, miként került oda,
s nem gondol erre akkor sem, mikor szakadékok mellett röpül el, cepelve magával tulajdon életét és mások életét,
s akkor se gondol erre, mikor dübörögnek a mélységek alatta, s izgalmas pillanatokban a kormánykerékkel zabolázza a veszélyt,
és látja a tüzet,
de talán eszébe jut, hogy miért mozdonyvezető, és hosszan eltöpreng azon, hogy miért lett mozdonyvezető,
ha karácsony éjszakáján a völgyben szétszórt falvak ünnepi gyertyavilágát pillantja meg:
úgy engem is
ennek az estnek lámpafénye hív komoly elmélkedésre,
s megkérdezem magamtól, hogy miért vagyok.

Lehet-e csöndesen beszélnem,
oly őszintén, mint enmagamhoz a sötét szobában,
mielőtt meggyújtanám a villanyt,
s a nap végeztén magamba tekintvén számot vetnék magammal,
itt az emberek előtt?
Hisz ők is egyedül vannak,
és az ember miért ne értené meg az embert?
Most emlékezem az út kezdetére,
melynek kanyargóján rejtélyesen idejutottam,
s kutatom fürkészve azt a gyermeket,
kinek fejében még rendezetlenül hevernek össze-vissza a képek,
a célok, okok és szándékok.
Mily zűrzavaros az élet ilyenkor
s milyen sötét.
Láttam feketét, fehéret,
éreztem keserűt, édeset,
s nem tudtam menni se jobbra se balra.
De olykor, ha este kongott a harang,
vagy az inga-óra dallamos, komoly emberszavával
elverte a tízet,
s a lámpa alatt ültek kedveseim,
talpig aranyban,
szerettem volna, hogy ez ne múljék el,
hanem maradjon meg,
nem úgy, mint a festmény, melyet képíró alkot,
egymás mellé téve világost, sötétet,
de úgy, amint van,
változva csodásan, mozogva az időben,
s élve egészen.

Azt hittem, hogy csak én estem így a világra,
élet halál közé,
és senki más nem érzi azt, mit én érzek.
Sajnáltam magamat, az embereket és az
állatokat is, melyek velünk együtt haladnak.
Játszottam én ekkor ezer játékot,
olyan kimondhatatlant, hogy most mondom ki először.
Csalóka bújósdit titáni erőkkel,
ravaszul ügyelve, hogy rajt ne kapjanak.
Falinaptárunkat orvul föllapoztam,
s ezt írtam egy lapjára, magamat ijesztve:
"Mit gondolsz te felőlem, ki ezt ide írtam,
messze barátom?" És hogy odaértem,
hónapok múlva, mint egy légyottra a jövőben,
néztem az írásom, s gondoltam a messze barátra,
ki azt odaírta. Hallgatom a szívem.
Próbáltam lejegyezni minden kardiogrammot.
Orvos akartam lenni, gyógyítója magamnak
és az embereknek. De ez se segített.
Akkor daloltam, mint az eső-bűvölő pap,
aki az őskorban karjait kitárta: "Felhők,
minden felhők, szeressétek a mezőket,
minden villámok, mennydörgések, szivárványok és fellegnépek,
jöjjetek és dolgozzatok miértünk."

Így értem én erre az útra,
melyen járok azóta.
A félelem vezetett,
mert féltem nagyon, hogy meghalok, s a sötétben kiabáltam
követelőzve, hogy a többiek rám figyeljenek,
szánjanak meg és szeressenek.
Megszántak engem ők,
szerettek is, s én is szántam és szerettem őket.
Egyik kezemben a félelem, másikban a részvét,
ballagtam előre,
s közben elmúlt fél életem.

Most ezt vallom utolszor: csak a betű, csak a tinta,
nincs semmi más, csak a szó, mely elzeng
s visszhangot ver az időben, csak a szó, mely
példázza az időt, s úgy múlik el, hogyha beszéljük,
mint ütőereink gyors kopogása, s ha látjuk,
olvasva szemünkkel, akkép tűnik tova, mint az
emlékeink az élet ütemére.
De belőle ébred meg minden, ami elmúlt,
ő rakja egészbe azt, ami csonka,
föltámasztva a holtakat, egybefűzve őket, akik élnek.
Légy is mellettem, örökre, te csodák csodája,
aki azt műveled, hogy az életem
másoké, és másoknak élete az enyém,
és kézről-kézre forog a titkos ajándék,
örök cserében, az enyém a tiéddel,
s te tarts meg erősen, mindig, eleven lánc.


Elemzések

A vers Kosztolányi Dezső Költő című műve, amely önvallomásszerűen mesél az író életéről és alkotói útjáról. Az irodalomtudományi szempontból számos elem és összefüggés azonosítható a magyar és nemzetközi szépirodalom területén.

Az első versszakban a mozdonyvezető metaforája jelenik meg, amely a költő és író szerepére utal. A középpontban az alkotó hivatásának kérdése áll, hogy hogyan került el erre az útra, mi a célja és indítéka az írásnak. Ez az önvallomásszerű rész magatartás- és önvizsgálattal párosul, amely gyakori tematika a magyar irodalomban.

A második részben a költő felfedi, hogy az emberek előtt szeretne őszintén, bensőségesen beszélni önmagáról és az életéről. Ez utalhat a lírai én alkotójának igényére, hogy kapcsolódjon az olvasóhoz és bemutassa neki az emberi lét alapvető kérdéseit.

A harmadik részben a költő visszatekint az életének kezdetére, miközben kutatja a gyermeki kíváncsiság és a vágyakozás kusza világát. Ez a rész az élet értelmének és célnak keresését jeleníti meg, amely szintén gyakori témakör az irodalmi alkotásokban.

A negyedik részben a költő a különböző érzések és tapasztalatok sokaságát említi, amelyek között nem találja a helyét és útját az életben. Ez a rész arra a kérdésre irányul, hogy hogyan lehet élni, megérteni önmagunkat és másokat, és hogyan lehet megtalálni a helyünket a világban.

Az ötödik részben a költő megemlíti, hogy a szerettei és a közösség támogatása és szeretete nagy segítséget nyújtott neki az életútján. Ez az összetartozás és a közösség fontosságát hangsúlyozza, és rámutat arra, hogy a költő alkotása az olvasóival és a társadalommal való kapcsolatában kap igazi jelentőséget.

Az utolsó részben a vers végkövetkeztetése hallható, amely a szó erejét és fontosságát emeli ki. A szavakkal való alkotás lehetővé teszi, hogy az életmegíródjon és értelmet kapjon. Az idő múlása és az emlékek szerepe a lírai én életében is megjelenik, ami a líra részéről jelentős irodalmi motivum.

Összességében a versben az alkotó hivatás, az önvizsgálat és az élet értelme az alapvető témakörök, amelyek az irodalmi alkotásokban és irodalomtudományban is gyakran előfordulnak. Az írói önkifejezés, a közösséghez való kapcsolódás, a múlt és az emlékek szerepe is fontos elemek, amelyek a magyar és nemzetközi szépirodalomban egyaránt megtalálhatóak.

A versben megjelenik egy mozdonyvezető képe, aki hosszú ideig áll a kazán előtt a mozdonyban. A mozdonyvezető nem gondol arra, hogy miként került ebbe a pozícióba, és nem gondol erre akkor sem, amikor szakadékok mellett halad el és veszélyes helyzetekben kell cselekednie. Azonban karácsony éjszakáján, amikor a völgyben látja a falvak ünnepi gyertyavilágát, megkérdezi magától, hogy miért is van ott, ahol van.

Az első teológiai nézőpont, amire érdemes gondolni, a bibliatudomány. A vers elején megjelenik a gondolat, hogy a mozdonyvezetőnek nem fontos az, hogyan került a pozíciójába, ami a mozdonyvezetőhöz hasonlóan jóval előtte történt. Bibliai szempontból ez felidézheti a teremtéstörténetet, amikor Isten alkalmas embert teremtett az adott szerepre.

A patrisztika is érdekes nézőpont lehet. A szakadékok mellett történő repülés és veszélyes helyzetekben történő cselekvés a hit és a megpróbáltatások kapcsolatát is felvetheti. Az embernek meg kell bíznia Istenben még akkor is, amikor nehéz vagy veszélyes helyzetben van, és az Ő irányításával kell cselekednie.

A skolasztika szempontjából a mozdonyvezető képében megjelenik a cél és ok fogalma. Miért van ott, ahol van a mozdonyvezető? Mi az élete célja és miért választotta ezt a pályát? Ezen gondolkozva elmélkedhet a mozdonyvezető, akárcsak az ember a skolasztika nézőpontjából.

A vers más szempontból is értelmezhető teológiai szempontok alapján. A félelem és a részvét kézen fogva járnak a versben. A mozdonyvezető fél a haláltól és azt szeretné, hogy mások szeressék és megértsék őt. Ezt lehet összekapcsolni a vallással és a bizalommal Isten iránt. Az ember gyakran fél a haláltól és folyamatosan keresi mások szeretetét és megértését. A hit és vallás az, amely erőt adhat a félelem legyőzéséhez és a szeretet és megértés megtalálásához.

Egyéb lehetőségként az is megjegyzendő, hogy a versben a szó és az idő kapcsolatának fontossága is feljön. A szavak abban segítenek, hogy az idő múlása ne csak üresen teljen el, hanem minőségi élmények alakuljanak ki az életben. Ezt a gondolatot is át lehet ültetni teológiai szempontokra: Isten jelenléte és az emberi kapcsolatok olyan értelmet és minőséget adnak az életnek, amelyek az idő múlásával is velünk maradnak.

Összességében a Kosztolányi vers teológiai megközelítése lehetőséget ad számos aspektusra. A bibliatudomány, patrisztika és skolasztika perspektívája mellett más gondolatokat is bevonhatunk, mint például a félelem és szerelem kapcsolatát, valamint a szó és idő fontosságát az emberi életben.

A Kosztolányi Dezső által írt vers első pillantásra nem tűnik olyannak, amely közvetlenül összefüggne a modern természettudomány felfedezéseivel. A vers inkább egyénies gondolatokat és érzelmeket fogalmaz meg, amelyek az emberi élet és az emberi kapcsolatok mélységeit boncolgatják. Azonban, ha közelebbről megvizsgáljuk a verset, több elemet találhatunk, amelyek összekapcsolhatók a mai természettudomány legfrissebb felfedezéseivel.

Az első példa erre az, amikor a versíró a mozdonyvezetőhöz hasonlítja magát. A mozdonyvezető az út közepén áll, és szemmel tartja a kazánt, ne gondolva arra, miként került oda. Ez a kép összekapcsolható a modern űrkutatással és asztronómiával, amelyeknek segítségével az emberek képesek szemmel tartani a távoli csillagokat és bolygókat, mégpedig olyan pontossággal, hogy akár évtizedekig előre is lehetőségük van ezeket előre jelezni. A felfedezések és új információk segítségével az asztronómia területén az emberek képesek megérteni, hogy miként is jutottak el oda, és folyamatosan új tudományos eredményekkel gazdagítják ismereteiket.

A versben vannak olyan részek is, amelyek az idővel és az idő múlásával kapcsolatosak. Az író az út kezdeténél kutatja a gyermeket, akinek a fejében még rendezetlenül hevernek a képek, célok, okok és szándékok. Ez a kép összekapcsolható az agykutatással és progeszszív idegtudománnyal, amelyek segítségével az emberek betekintést nyerhetnek az idegrendszer működési mechanizmusába és a gondolatok, emlékek és szándékok kialakulásába. A modern idegtudomány felfedezései segíthetnek megérteni, hogyan alakulnak ki és szerveződnek az agyban az információk, és hogyan változnak az idő múlásával.

A versben szerepelnek olyan elemek is, amelyek az érzelemmel és az empátiával kapcsolatosak. Az író megemlíti, hogy érezte a félelmet, az együttérzést és a szeretetet, és ezen érzéseken keresztül próbálja megérteni és szeretetet kapni a többi ember részéről is. Ez kapcsolódhat a pszichológia és az érzelmi intelligencia kutatásához, amelyek segítségével az emberek az érzelmi reakciókat és az empátia képességét vizsgálják, illetve fejlesztik.

Az utolsó rész az idő és az emlékek összefüggésére utal. Az író megjegyzi, hogy csak a betű és a szó marad, amelyek az időben visszhangot vernek, és az emlékeinket tartják meg. Ez összekapcsolható a memória kutatásával és a kognitív pszichológiával, amelyek az emberi emlékezetet és gondolkodást vizsgálják. A felfedezések ezen a területen segíthetnek megérteni, hogyan működik az emlékezetünk és hogyan tároljuk és idézzük fel az információkat.

Összességében, a vers számos olyan elemet tartalmaz, amelyek összekapcsolhatók a modern természettudománnyal, mint például az asztronómia, az agykutatás, a pszichológia, az érzelmi intelligencia és a memória kutatása. Bár a vers közvetlenül nem hozza ezeket a felfedezéseket és kutatásokat előtérbe, a gondolatok és érzelmek, amelyeket kifejez, kapcsolódhatnak ezekhez a területekhez, és tükrözhetik a mai természettudomány legfrissebb felfedezéseit.