Ne hidd, hogy a világ ma boldog,
mert a piacon pár nevet.
Sötétbe bújnak a borongók,
és ott keresnek menhelyet.

A szenvedők sötéten érzik,
nem ez a föld az ő helyük.
Mély árnyba vérzik a kevély szív,
csak az üres forg mindenütt.

Fölszínen ágál a silányság,
ágyára dől a bús maga,
eloltja csendesen a lámpát,
s rádől sötétlő bánata...

1905


Elemzések

A Kosztolányi Dezső Ne hidd, hogy... című vers természettudományos szempontból is érdekesen megközelíthető. A költeményben megjelenő sötétség és borongás a természettudomány aktuális fejleményeivel összefüggésben értelmezhető.

Az első sorban megemlített boldogság hiánya a világban arra utalhat, hogy a mai természettudományos felfedezéseknek köszönhetően a világról szerzett ismereteink bonyolultabbá váltak. Gyakran inkább negatívumokat fedezünk fel, például a természeti környezet romlását, a klímaváltozást, a járványokat stb. Ezek az ismeretek nemcsak a borongást erősítik az emberekben, hanem árnyékolják el az örömforrásokat is.

A második versszakban az érző személyek rájönnek, hogy ez a világ nem az ő helyük. Ez a gondolat összefügghet az emberi faj saját korlátainak felismerésével, amelyeket a természettudományos kutatások eredményei tárhattak eléjük. Az emberi természet és a természet erői közötti különbséget szemlélhetjük itt, és arra a következtetésre juthatunk, hogy az ember ebben az új világban elveszettnek érzi magát.

A harmadik versszakban az üres forg és a silányság szerepel. Ez a rész utalhat a modern társadalmi fejlődésre, amelyben a természettudományos felfedezésekkel együtt egyre gyorsabb gazdasági és technikai fejlődés is zajlik. Az emberek kiszolgáltatottak lesznek az üres és silány értékeknek, míg a természet szépségei és harmóniája háttérbe szorul.

Összességében a vers tehát a modern természettudományos ismeretek hatását mutatja be az emberek életére és érzéseire. A természeti környezet pusztulása, az emberi korlátok felismerése, valamint az üres és silány értékek térnyerése mind olyan témák, amelyek a mai természettudomány legfrissebb felfedezéseivel összefüggésbe hozhatóak.

A vers alapján Kosztolányi Dezső a boldogság hiányát és a szenvedést állítja szembe a világ látszólagos boldogságával. A verse általában pesszimista hangulatot áraszt, kiemelve a sötétséget, depressziót és az ürességet.

Az alábbiakban bemutatom a vers néhány lehetséges irodalomtudományi összefüggését:

1. Kosztolányi Dezső helye a magyar irodalomban: Kosztolányi a 20. század egyik legjelentősebb magyar költője és írója. Verseivel és regényeivel meghatározó alakja volt a modern magyar irodalomnak. A "Ne hidd, hogy..." is jól illeszkedik a Kosztolányi művekre jellemző lírai és pesszimista hangulathoz.

2. A versekben megjelenő szenvedés motívuma a világirodalomban: A szenvedés és az emberi boldogtalanság gyakran visszatérő témája a világirodalomnak. Számos szerző - például Franz Kafka, Fjodor Dosztojevszkij vagy Samuel Beckett - kifejezetten foglalkozott ezzel a témával. A "Ne hidd, hogy..." a szenvedés és boldogtalanság érzését erősíti a sötét képekkel és a pesszimista hangulattal.

3. A versek hangulata és stílusa a szimbolista irodalomban: A szimbolizmus a 19. század végén és a 20. század elején kialakult irányzat a költészetben és a művészetben. A szimbolista költők hangsúlyozták a belső érzéseket és a szubjektív gondolatokat. A "Ne hidd, hogy..." sötét és lírai hangulata jól illeszkedik a szimbolista költészet stílusához.

4. Az időszak kontextusa: A vers 1905-ben született, amely jelentős történelmi időszak volt a magyar és a nemzetközi történelemben. Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása, valamint a forradalmak és lázadások ebben az időszakban intenzíven befolyásolták a társadalmat és az irodalmat is. A versekben megjelenő pesszimista hangulat részben erre az időszakra reagálhat.

Ezek csak néhány példa a "Ne hidd, hogy..." verse irodalomtudományi szempontú elemzésére. Természetesen még számos más összefüggést lehetne találni a magyar és a nemzetközi irodalomban.

A vers a teológiai szempontból a világ sötét és boldogtalan állapotát tükrözi. Azt sugallja, hogy a világban több a szenvedés és a borongás, mint az öröm és boldogság. Ez a világi állapot ellentmond a teológiai eszményeknek, miszerint Isten a megtestesülés által a világba hozta az örömhírt és az üdvösséget.

A bibliatudomány szempontjából a vers szól a világban jelenlévő szenvedésről és a boldogság hiányáról. Azt sugallja, hogy a világban uralkodó sötétségben és kevélységben nincs helye a szenvedőknek és a szerényeknek. Ez a szemlélet ellentmond az Ó- és Újszövetségben szereplő tanításoknak, miszerint az alázatosság és a szegénység előnyös, és nekik lesz megígért a boldogság.

A patrisztika nézőpontjából a vers rímei és hangulata az elhagyatottság, a világ problémáival való küzdelem és a lelki szenvedés kiábrándultságát tükrözik. A patrisztika gondolkodói azt tanítják, hogy a világba való bekapcsolódás és az élet nehézségei közepette meg kell őrizni a hitet és a reményt, mert az isteni kegyelem és az üdvösség felülemelkedik a világiakeresztyén ideológiák és kétségek felett.

A skolasztika szempontjából a vers azt mutatja, hogy a világban uralkodó álság és jelentéktelenség csak a felesleges és üresktevő emberek számára adhat boldogságot. A skolasztikus teológia azonban azt tanítja, hogy a világban minden dolognak megvan a saját rendeltetése és célja, és az embernek ezekkel az értékekkel összhangban kell élnie ahhoz, hogy igazán boldog lehessen. A versben a szenvedők elnyomására és az elutasító szemléletre vonatkozó kritika ellentmond ezeknek az elveknek és értékeknek.

Összességében a vers teológiai szempontból azt sugallja, hogy a világban a szenvedés és a boldogtalanság uralkodó jelenségek, és az üresség és sötétség árnyékában nehéz megtalálni a boldogságot és a célt. Az időrendi kontextusban pedig Kosztolányi időszaka az 1900-as évek elején, amikor számos társadalmi-politikai és szellemi változás történt, ami befolyásolhatta a versben megjelenő hangulatot és gondolatokat.