Keresés:

Kosztolányi Dezső

Negyven pillanatkép

1. Vers

Sár és virág, kavargó semmiség,
de hirtelen, mint villám, hogyha lobban -
két sor között - kinyíl nekünk az Ég.

2. Költők

Mint árva rokkant, aki cigarettát
koldul a hídon, úgy esdünk hitet mi.
Európa költői, kik ma élünk,
s szeretnénk szebb sziget felé vitetni.

3. Mézes kenyér

Külvárosi kapuban kisgyerek
száraz kenyeret majszol, ám - igézet -
az édes, ikrás napfény rápereg,
s ő nyalni kezdi ezt az égi mézet.

4. Nyár

Mondd, láttad-e a pusztát nyári délben,
mikor kövéren sárgállik nyugalma,
és sárga minden, mily hideg-fehéren
villant ezüst-szikrát a sárga szalma?

5. Utcanők rekkenő délben

Az utcanők fényes ruhában
akárcsak az olcsó selyemcukorkák,
s fülembe súgnak, a szélnél puhábban.

6. Ember 1930-ban

Fejében az anyagi gond
csörögve ébred, és megöblösödve,
halálosan zúg, mint a gong.

7. Asszony-arckép

Csodálatosan érett, mint a kajszín-
barack, s mosolya úgy csorog le dúsan,
mint cukrozott gyümölcsre sűrü tejszín.

8. Magyarosan

Ó dáridós hajnalban borban úszó,
ősz bajszok és könnyes-vad rikkanások,
lassú halált kísérő hegedűszó.

9. Váratlan vendég

Beszélgetünk szobánkban még a csacska
nyár hancúzásáról, s te, csöndes ősz,
oly észrevétlen-lopva, mint a macska,
bejössz.

10. Toll

Végtelen napjaim
menete.
Bámulom, elborult
remete.
Várni még, élni még
lehet-e?
Fönn az ég, lenn a föld
fekete.
Szánts tollam, villogó
eke te.

11. Lengyel táncosnő

Ó nő, te drága lengyel,
olyan vagy, mint az angyal.
Szépséged égi rendjel.
E csókkal, puha-langgyal,
kérlek, hogy ne feledj el,
és érd be a kalanddal,
e bús-egyetleneggyel,
és légy nekem a bandzsal
önkívület, mely kengyel
nélkül az égbe nyargal.

12. Rádió

Beh titkos is volt a másik szobából
egykor a kedves "messze" hangja.
Most nincs titok és messzeség, lejárt már
a régi ábránd úri rangja.
Mily józanul kong pesti rádiómba
a Westminster Abbey harangja.

13. Hasonlat

Mint régi, szent apáca, úgy vágyja már a mennyet,
hogy csak bélpoklost ápol, s mert a sebet utálja,
magát megbüntetendő felszürcsöli a gennyet:
úgy én dühös rajongó, aki e korba senyved,
s homályban, állatok közt a tiszta fényt csudálja,
dacból sarat zabálok és kortyolom a szennyet.

14. Harmadosztály

Egy asszony is van itt, rekedt.
Ölel egy halvány gyermeket.
Az élet, élet verte meg.
Azért remeg.
Sóhajtva néz a földre le.
Szeme sós könnyel van tele.
Batyuja sincs. Nincs más vele
csak élete.

15. Októberi táj

Piros levéltől vérző venyigék.
A sárga csöndben lázas vallomások.
Szavak. Kiáltó, lángoló igék.

16. Házi bál

Kis, furcsa lányok, édesek,
hová repült a régi kedvem?
Minden, mi szép volt, szétesett.
Jaj, jöjjetek és súgjatok még
nekem valami kéteset.

17. Vidék

Mióta vágyakoztam már reátok,
s most végre-végre visszatértem ím.
Cigányzene, holdfény, bor, régi átok,
ábrándozó lányok, nyájas családok,
ti mérgeim.

18. Apám

Két pár cipője volt és két ruhája.
Zord volt. Nem is mertünk fölnézni rája.
De néha este ellágyult, megolvadt,
nyitotta nékünk az ablak kilincsét,
és megmutatta mesebeli kincsét,
az őszi égbolton a tiszta holdat.

19. Késő ősz a ludasi pusztán

A pitvaron a tengeri
nevet a nap piros tüzére,
de sárga árnyát elveri
a paprikák piros füzére.
Száll-száll a lelkem kergetőzve
a mustszagú, világos őszbe,
mint szélbe csörgő papiros,
fölötte a halál és élet
a sárga és piros.

20. Gyerekkor

Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt:
egy ködbe olvadt álom és való,
ha hullt a hó az égből, porcukor volt,
s a porcukor az abroszon a hó.

21. Kiáltás

Mi ez a vágy, mely vérem megrohanja?
Nő, légy velem most, alkoss, szülj meg újra,
boldogságom rejtélyes édesanyja.

22. Új népiesség

Paraszti múzsa,
ki hajdanán oly üde voltál,
akár a rúzsa,
fested magad, s kopik az arcod
gyógytári rúzs-a.

23. Utókor

Utókor?
Megyünk az úton s elfödi nyomunk a
futó por.

24. Jégzajlás a Dunán

Jaj, hogy csörömpöl, zajlik a dagadt ár,
ropog a jég és elreped fönn és lenn,
minthogyha csillárt, tükröt törne barbár
dühébe sokszáz őrült forradalmár
egy óriás üvegkereskedésben.

25. Délutáni szundítás

Egy könyvvel elaludtam, elfeledtem
kitenni a kezemből, nyomta mellem,
fölébredtem reá és elvetettem.
Ó, nemsokára csöndesen, meredten
nyugszom a földbe és föld lesz felettem.
Azt el fogom majd bírni? Lehetetlen.

26. Rím a földi igazságszolgáltatásra

Itt az ítélet pusztán alaki,
mindíg kell a börtönbe valaki.

27. Érzelmes leány-arckép

Zöld lepelben állsz, mint karcsú, könnyű,
lenge fűz.
Nézlek és átélem életed most,
gyenge szűz.
Szived a melled kis templomában
csengetyűz.

28. Kancsal rímek

Egy pillanatra láttam csak zafir-
szemed s csodásan ellebegtél,
mint a zefir.
Azóta lelkem őrzi képed,
olyan szilárdul, mint a gránit,
s enyém a bánat.

29. Naptalan decemberi délután

Bosszús
dühvel harapja ablakom az orkán,
s brummog sötéten, mint egy síri és mély
basszus.

Félhat.
Köd és magány, halálos elhagyottság.
Ki egyedül van egy hotelszobában,
félhet.

30. Fényes arc a sötétben

Kerestelek,
majd jöttek a deres telek
és este lett,
csak bódorogtam, mint a vak,
nem is találtalak. -
Szétváltunk, mint peres felek,
de most, tündökletes alak,
magányomban börtönfalak
éjére festelek.

31. Emlékezet

(Lélektani meghatározás)

Emlékezet,
most azt hiszed, volt, most meg azt hiszed, hogy
nem létezett.

(Ez talán inkább bölcseleti)

Emlékezet,
tebenned él és van, de hogyha meghalsz,
elvész veled.

(Regényes és ábrándos)

Emlékezet,
ledőlt tanyák, romok és régi sírok
mellé vezet.

(Alázatos, szomorú fohászkodás)

Emlékezet,
rokkant barát, nyújtsd a világtalannak
szent félkezed.

32. Rajz halott apám fejéről

Megjöttem éjjel a vonattal.
Tél volt, setét.
Anyám otthon úgy jött elém, mint
a múltba rég.
Reám borult. Én nem akartam
megnézni még.
De ő mutatta, hogy amott túl
két gyertya ég,
s ekkor a régi üvegajtón
már láttam végtelenül-ismert
halott fejét.

33. Kiáltás

Hol vagy, apám,
hol vagy, te nagy.
Nem vagy sehol,
de vagy, de vagy.
Valami rejt,
valami zár.
Mi ez a csönd?
Mi ez a vár?

34. Ötven felé

Ötven felé kivetjük önmagunkból
mindazt, ami cifra s szedett-vedett lom,
s olyan komor, fönséges lesz a lelkünk,
olyan hideg és kongó, mint a templom.

35. Február

Halvány ezüstfüst futja be a fákat.
A téli reggel éles, zúzmarás.
Olykor, mikor lehúzzuk téli kesztyűnk,
belénkharap a fagy, s mi sírni kezdünk,
mert fáj a seb, mint a farkasmarás.

36. Csöndélet a kórházban

Egy hang kiált belőlem: élni, élni,
s egy másik is: a semmibe alélni,
már látom a partját csillámlani.

Elülnek a gyötrelmek és a láznak
rémképei, s fejembe fölcikáznak
a morfium arany villámai.

37. Daltalan fa

Rég elröpült már kisfiam kacajja,
állok magam.
A múltba nézek és előre, várom,
mi hátra van.

Örömtelenség, hó és csönd köröttem,
határtalan.
Olyan vagyok, mint téli fa az erdőn,
madártalan.

38. Sóhaj

Borul a hívő, friss gyerekszem,
tündért se látok, nem verekszem.
Jobb volna elköszönni: jó éjt,
s eldobni ezt a nagy világot,
mint egy dióhéjt.

39. Magányom

Mint telefon az elhagyott lakásban,
mely éjidőn reménytelen csörömpöl,
úgy jajveszékel itt hiába lelkem,
oly messze az élettől és örömtől.

40. Anyám

Ki a halált legyőzted hajdanán,
te életet adó, legtitkosabb nő,
a Semmi partján majd erős neveddel
köszöntöm a kemény halált, anyám.

Írd meg a véleményed Kosztolányi Dezső Negyven pillanatkép című verséről!
Kosztolányi Dezső további versei: