Nézd: csurog a hűs őszi este nyirka,
          az ember most üres szobában áll.
          Az árnyékára bámul,
          és a lelkében százezer halál.

Nézd: víg hegyekbe most rakéta pattog,
          fürtök között kacagnak a szüzek,
          és fojtó illatokban
          mustos pincékbe gajdol a szüret.

Nézd: a hordókban őrjöngő bolondok.
          Az élet színe fekete s bibor
          és a taposókádban
          az ember vért és erjedt bort tipor.

Nézd: ott a betegek, hosszú menetben,
          üreges szemmel, fázva, félszegen,
          és meghalnak szüretkor,
          mert végtelen a tánc, ó végtelen.

Nézd: vityillókban a temető alján
          sárga halottra sárga mécs lobog,
          s a viaszfiguránál
          zokognak a jajgató asszonyok.

Nézd: a világ teljes panoptikumját.
          A bábukat, kik járnak szerteszét,
          s szívd a fájdalmad mézét
          és a levegő gyógyító tejét.

Nézd: mind, és telj be aztán bús malaszttal,
          légy, mint az élet cifra tánca künt,
          s a lelked bánatában
          az ősz mint érett aranyalma csüng.


Elemzések

A vers irodalomtudományi szempontból számos összefüggést mutat a magyar és a nemzetközi szépirodalom területén.
A versben található jelenetek és képek gyakran utalnak az élet folyására és az emberi sorsra, amelyek tipikus témák a lírai irodalomban. Kosztolányi erőteljes képekkel és ellentétpárokkal dolgozik, hogy kiemelje az élet sodródását, az öröm és a szomorúság egymást követését.

Egy lehetséges irodalomtudományi megközelítés szerint a vershez hasonló tematikával találkozhatunk a magyar költészetben is. A lírai én egy magányos emberként ábrázolódik, aki a körülötte zajló eseményeket nézi, de érzelmileg távol marad tőlük. Ez a távolságtartás és magányosság motívuma számos magyar költő, például Ady Endre verseiben is megjelenik.

A versben megjelenő összefüggéseket és képeket hasonlíthatjuk más nemzetközi költők verseivel is. Például a lírai én magányossága és az ősz motívuma a magányos én gondolatmenetét követi az angol költő John Keats "Ode to Autumn" című versében is. Az őszi természetkép és az érett gyümölcs képe itt is jelen van.

A vers képi világa és atmoszférája úgy kapcsolódik a magyar szépirodalomhoz, hogy a természet motívumai fontos szerepet játszanak. Az őszi estének, az őszi szüretnek és a temető képének magasztos és szomorú hangulata a magyar költészetben is gyakran megtalálható. A magyar lírában hasonló motívumokkal találkozhatunk például a Nyugat irányzathoz tartozó költők, mint Babits Mihály és Kosztolányi társaságában.

A vers utal az élet múlandóságára és az örök körforgásra is, amely egy olyan téma, amely az egész világirodalomban megtalálható. A szüret képe és az élet és halál motívumai olyan témák, amelyek az emberek minden kultúrájában jelen vannak. Az emberi élet képe és annak természetes folyamatai az élet és a halál között, a vágy és a veszteség között mindig is fontos témák voltak a nemzetközi szépirodalomban. Ezeket a témákat például William Shakespeare drámáiban vagy a japán haiku költészetben is megtalálhatjuk.

Összességében a vers sok különböző irodalmi összefüggést mutat mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom területén. A vers képi világa, tematikája és atmoszférája a magányosság, az őszi természet és az emberi sors problémájával kapcsolódik más magyar költők verseihez, valamint hasonló témákkal találkozhatunk a nemzetközi szépirodalomban is.

A Kosztolányi Dezső által írt "Panoptikum" című vers teológiai szempontból is értelmezhető. Az első négy versszak a földi élet és halál képeit ábrázolja, míg az utolsó két versszakban a lélek és az örök élet jelképei jelennek meg.

A bibliatudomány szempontjából a vers első része az emberi kárhozatot és szenvedést jeleníti meg. Az őszi este és az üres szoba az eredeti bűn és az emberiség elesettségére utal. Az árnyékába bámuló ember és a benne lévő százezer halál arra utal, hogy az emberi lélek szenvedésben és halálban találja meg a helyét.

A patrisztika nézőpontjából a vers első része a világban lévő szenvedés és kárhozat következményeit mutatja be. A hitük szerint az emberiség az első bűnösöknek, Ádámnak és Évának a bűne miatt került ilyen helyzetbe. A víg hegyekben pattogó rakéták és a kacagó szüzek a világi örömteli pillanatokat jelképezik, melyek azonban fojtó illatokban és mustos pincékben való gajdolással járnak. Ez azt sugallja, hogy a világi örömök és gyönyörök átmenetiek és végül csak még több szenvedést és elkeseredést hoznak az embernek.

A skolasztika szerint a vers első négy versszaka a világban jelen lévő szenvedést és halált mutatja be. A hordókban őrjöngő bolondok és az ember vért és erjedt bort tiporó taposókád arra utal, hogy az emberiség rossz döntései és rossz cselekedetei miatt szenvedésre és halálra van ítélve. A betegek, akik hosszú menetben halnak meg, jelképezik az emberi gyengeséget és elkerülhetetlenséget, melyet még a szüret sem képes elkerülni.

Az utolsó két versszak a lélek és az örök élet képzetét jeleníti meg. A temetőben a sárga halottra lobogó sárga mécs és a zokogó asszonyok azt szimbolizálják, hogy az emberek halála után is folytatódik a kín és a gyász. Azonban a vers záró sorai azt sugallják, hogy a lélek képes átlépni az örök életbe, ahol a bánatot az értelmesebb tükörképekben levő, gyógyító tej mellett megtalálhatja.

Összességében a vers teológiai szempontból azt a kérdést veti fel, hogy mi az ember helye a világban és mi a célja a szenvedésnek és halálnak. A bibliatudomány, patrisztika és skolasztika nézőpontjai segítenek megérteni a vers által ábrázolt képeket és összefüggéseket, és rámutatnak arra, hogy az emberiség szenvedése és kárhozata a bűn és rossz döntések következménye, de reményt is adnak az örök életre és a bánat megszűnésére.

A vers természettudományos szempontból is értelmezhető, az alábbiak szerint:

1. Az első sorban említett 'őszi este nyirka' a természet időjárási változásaira utal, amelyek mélyebb természettudományi elemzést igényelnek. Az ősz egyike az évszakoknak, amikor a levelek lehullanak a fákról, amihez biológiai és ökológiai folyamatok kapcsolódnak. A szóképek segítenek ábrázolni az estét, például a 'csurogó hűs' kifejezés a vízcseppek hangjára utal, ami a fizikai tulajdonságokkal kapcsolatos.

2. A második versszakban a 'víg hegyekbe rakéták pattognak', ami a modern technológia jelképeként is értelmezhető. A rakéták az űrkutatás és a repülés területén elért fejlődést jelzik. A 'mustos pincékbe gajdol a szüret' kifejezés a mezőgazdasággal és a szőlőtermeléssel áll kapcsolatban, ahol a természeti tudományok fontos szerepet játszanak a borkészítés és a szőlőtermések minőségének javításában.

3. A harmadik versszakban a 'hordókban őrjöngő bolondok' a kémiai folyamatokra utal, amelyek az italok erjedésével kapcsolatosak. Az emberi élet színének 'fekete s bibor' jellemzése az egészségre, az anatómiára és a vérkeringésre utalhat.

4. A negyedik versszakban a 'betegek hosszú menetben' jelensége a betegségek és az egészségügyi kérdésekkel kapcsolatos. A 'meghalnak szüretkor' kifejezés az emberi élet véges volta, az öregedés és az elhalálozás biológiai folyamataira utal.

5. Az ötödik versszakban a temetőben a 'sárga halottra sárga mécs lobog' jelenség a halál és a halottakra való emlékezés, valamint a fény és a lángok fizikai tulajdonságainak megfigyelésével áll kapcsolatban.

6. A hatodik versszakban a 'világ teljes panoptikumját' kifejezés a környezetünkben található sokféle jelenséggel és jelenségcsoporttal foglalkozik. A 'bábuk', amelyek szerteszét járnak, utalhatnak a tudományos kutatások sokféleségére és területeire. Az 'élet cifra tánca' kifejezés az élet sokszínűségére utal, ami a biológiai sokféleséggel és a természettudományok sokirányú alkalmazásával függ össze.

7. Az utolsó versszakban az 'érett aranyalma' kifejezés az élet ciklusaira, a természetes öregedésre és az idő múlására utal, amelyet a természettudósok és kutatók elemzése.

Összességében a vers olyan természettudományos témákat érint, mint az időjárás, az évszakok, az űrkutatás, a mezőgazdaság, a kémia, az egészségügy, a fizikai jelenségek, a biológiai sokféleség és az idő múlása.