Keresés:

Kosztolányi Dezső

Panoptikum

Nézd: csurog a hűs őszi este nyirka,
          az ember most üres szobában áll.
          Az árnyékára bámul,
          és a lelkében százezer halál.

Nézd: víg hegyekbe most rakéta pattog,
          fürtök között kacagnak a szüzek,
          és fojtó illatokban
          mustos pincékbe gajdol a szüret.

Nézd: a hordókban őrjöngő bolondok.
          Az élet színe fekete s bibor
          és a taposókádban
          az ember vért és erjedt bort tipor.

Nézd: ott a betegek, hosszú menetben,
          üreges szemmel, fázva, félszegen,
          és meghalnak szüretkor,
          mert végtelen a tánc, ó végtelen.

Nézd: vityillókban a temető alján
          sárga halottra sárga mécs lobog,
          s a viaszfiguránál
          zokognak a jajgató asszonyok.

Nézd: a világ teljes panoptikumját.
          A bábukat, kik járnak szerteszét,
          s szívd a fájdalmad mézét
          és a levegő gyógyító tejét.

Nézd: mind, és telj be aztán bús malaszttal,
          légy, mint az élet cifra tánca künt,
          s a lelked bánatában
          az ősz mint érett aranyalma csüng.

Írd meg a véleményed Kosztolányi Dezső Panoptikum című verséről!
Kosztolányi Dezső további versei: