Egy régi név kiált az életemben,
egy régi lány, kiről nem énekeltem,
kinek a szívem rég adósa volt,
ki rózsa volt s neve is Rózsa volt.

Diákkoromban mentem hozzá néha,
az árvalányhoz, én, kezdő poéta,
megbújtam nála a dívánsarokba,
és ámbratestét néztem szívdobogva.
Ó csipke-szoknya! Illat! Mézes esték!
Ó tükör! Ábránd! Méreg! Pillafesték!
Ó kisdiák, ki andalogva ballag,
s nyakkendője egy vékony sárga szallag!
Üllői-út! Bolondság! Régi tájak!
Eltűntek egyszer! és most újra fájnak!
Ó lány, kinek sokkal vagyok adósa,
hadd zengem őt most: rózsa, rózsa, rózsa.

Hol vagy ma kedves? Jaj, hiába nézem
az éjszakát, már eltakar egészen.
Vadmacska-szemed zöld deleje ég-e?
S nagy, furcsa szájad? Vagy már vége, vége?
Forró fejed bután födi a föld el,
s mint antik húgaid, repedt tükörrel
és koszorúkkal fekszel mély koporsón
a kásás elmúlás ágyában, olcsón?
Nem tudni soha, hova száll a tündér,
én sem tudom, hogy hova-merre tűntél,
nem álltam ágyadnál ezüstkanállal,
míg verekedtél a sovány halállal.
Valahol messze, a poros vidéken
halnak meg ők, egy tompa este, régen,
így mennek el, kik bennünket szeretnek,
csak a szívünk marad itt, vén eretnek.

De azt tudom, hogy jó volt, mint a tűzláng,
mely téli fagykor melegítve tűz ránk,
csak azt tudom, hogy puszta volt szobája,
akár egy cella, oly szűzi és árva.

A hajsütővas égett szaga fojtón
szállott köröttünk, és ruhája folyton
száradt a székén meg az asztalán.
Az élete: két arckép volt talán.
Hogy mutogatta. Egyiken merengő,
kislánykezében egy olcsó napernyő,
a másikon, mint síró, árva démon -
ki nem kap semmi gyöngyön, diadémon -
egy elhagyott padon ül, és mögötte
egy élet rémlik a távoli ködbe.

Ahányszor néztük, remegett a lelkünk,
múlt és jövő, akik egymásra leltünk,
én, ki indultam, ő, ki lefelé ment,
pihenni vágyó, elalélt, szegény szent,
ki elvetette aranyát-ezüstjét,
csak szívta a rossz cigaretta füstjét,
tündöklő jáspis-karjait kitárta,
úgy vágyott innen egy regény-világba,
a messzeségbe, messze-messze űrbe,
s kis pille, a szobáját átrepülte.

Mert táncosnő volt és Krakkóba táncolt,
s fehér nyakán egy halványlila lánc volt.


Elemzések

A vers természettudományos szempontból nézve nem tartalmaz konkrét utalásokat a mai természettudomány legfrissebb felfedezéseire. A vers inkább a szerelem, az emlékezet és az elmúlás témáját dolgozza fel. Az alábbiakban azonban össze lehet kapcsolni néhány általános természettudományos fogalmat a versben megjelenő képekkel és motívumokkal.

1. Az éjszaka és az ég: A versben említett éjszaka és az ég kapcsolatba hozható az asztrofizikával és az asztrológiával, amelyek a csillagok és az univerzum tanulmányozásával foglalkoznak. Az éjszakai ég megfigyelése révén ma is felfedeznek új csillagokat és égitesteket.

2. Vadmacska: Az említett vadmacska az állattanhoz tartozik, amely a különböző állatfajok tanulmányozásával foglalkozik. Az állattani kutatások során felfedeznek új fajokat és vizsgálják azok viselkedését és ökológiai szerepét.

3. Halál és elhalás: Az elmúlás és az életciklus a biológiával és az ökológiával kapcsolatos. Az élőlények meghalnak és bomlanak le, ezzel táplálékul szolgálva más élőlényeknek és a természetben található lebontó organizmusoknak.

4. Árva és elhagyott: Az emberi sors, a magányosság és az elhagyatottság pszichológiai és szociológiai szempontból vizsgálható. Az emberi kapcsolatok és társadalmi viszonyok tanulmányozása a szociológia és a pszichológia tárgykörébe tartozik.

5. Cella és szoba: Az építészet és az épületek tervezése, valamint a belső tér tanulmányozása az épülettanhoz, a belsőépítészethez és a dekoratív művészetekhez kapcsolódik.

Bár a vers nem konkrétan hivatkozik a természettudomány legfrissebb eredményeire vagy felfedezéseire, a természettudományos gondolkodás és kutatás általános kérdéseivel és fogalmaival kapcsolatban értékelhető.

A vers Kosztolányi Dezső Rózsa című műve, amely egy régi szerelem emlékét idézi fel. Az alábbiakban az irodalomtudományi szempontokat és összefüggéseket elemzem a magyar és nemzetközi szépirodalomban.

1. Kulcsszavak és képek: A versben számos erős és érzékletes kép jelenik meg, amelyek megragadják az olvasó figyelmét. Például: "csipke-szoknya", "illat", "méreg", "pillafesték", "vékony sárga szallag", "repedt tükör", stb. Ezek a képek segítenek az olvasónak élénkebbé tenni az emlékeket és érzelmeket.

2. Hangulat és atmoszféra: A vers egy nosztalgikus és melankolikus hangulatot áraszt. A szerző emlékei és érzései áthatják a verset, és az olvasó is átéli a szomorúságot és a veszteség érzését.

3. Tematika: A szerelem és az idő múlása a vers központi témája. Kosztolányi emlékezései régi szerelmére és az idő múlására utalnak. A versekben gyakran megjelennek az idő, az elhalványulás, a múlás motívumai, amelyek az emberi élet korlátoltságát és múlandóságát fejezik ki.

4. Társadalmi kontextus: A versben Kosztolányi az 1910-es évek közepén élt és írt, amikor a modernizáció hatására sok változás történt Magyarországon. Az új technológiák, a városi élet és a növekvő társadalmi problémák hatására a költő nosztalgikus hangulatot fejez ki a régi, elhalványuló világ iránt.

5. Stílus és nyelvi eszközök: Kosztolányi stílusa lírai és képekben gazdag. A metaforák, hasonlatok és szóbeli kontrasztok sűrűn jelennek meg a verseiben. Az alkalmazott nyelvi eszközök hozzájárulnak a hangulat és érzelmi hatás kialakításához.

Összességében Kosztolányi Dezső Rózsa című verse a szerző emlékeit és érzéseit fejezi ki egy régi szerelemről. A verse olyan témákat dolgoz fel, mint a szerelem, az idő múlása és az elhalványulás, és képekben gazdag nyelvezete és nosztalgikus hangulata erősítik a versek hatását. A magyar és nemzetközi szépirodalomban hasonló témák és jellemzők gyakran jelentek meg, és az irodalomtudományi szempontok alapján a vers azokat a hagyományokat és stílusokat követi, amelyekre sok más költő is épített.

A vers teológiai szempontból történő elemzése előtt fontos megemlíteni, hogy Kosztolányi Dezső nem volt vallásos író, és a versben sem konkrétan teológiai, vallásos tartalomra fókuszál. Az elemzés során azonban kitérhetünk a bibliai és teológiai szimbólumokra, valamint a versek kontextusából fakadó vallásos értelmezésekre.

A versben található "rózsa" szó vallásos kontextusban ismert szimbólum, mely a tisztaságot és a szüzességet jelképezi. A bibliai ikonográfiában Jézus Krisztus anyja, Mária a "rózsafüzér királynője" elnevezéssel is szerepel, mely tovább erősíti a rózsa teológiai jelentőségét.

A vers további elemei, mint például a "ázott almákkal teli" környezet és az istenes illatok (mézes esték, szoba illata stb.) lehetnek olyan szimbólumok, melyek a paradicsomi, idilli állapotra utalnak, ami vallásos kontextusban a mennyei boldogságot képviselheti.

A vers második részében elbeszélő arról faggatja a "rózsa" nevű lányt, hogy hol van ma, és hová tűnt. Ezzel a kérdéssel a halál, az elmúlás és a szellemi megváltódás témáját érinti, ami szintén meghatározó elem a teológiában. Az elbeszélő kétsége és fájdalma a "rózsa" eltűnése miatt a hit problémájára utalhat, és arra, hogy a megszokott és ismert vallásos kereteken kívül valami másra, magasabb rendű valóságra vágyna vágyottá vált szeretteivel való találkozni.

A bibliai kontextusban a halál és az eltávozás után találkozás motívumai gyakran visszatérnek. A Biblia számos példát sorol fel arra, hogy Isten szeretete és gondoskodása által elhunyt szeretteinket találjuk meg a mennyben vagy a feltámadás során.

A patrisztika és skolasztika perspektívájából a vers vizsgálatát a nevüktől elvárhatóan szigorúbban és filozófikusabban tehetjük meg. Az általuk képviselt teológiai iskolák a szó szerinti bibliaértelmezés irányába tolódnak el, és alaposan elemeznék és vizsgálnák a versben található vallásos szimbólumokat és kontextusokat. Rámutatnának a szimbólumok rejtett jelentésére, valamint a vallás, a hit és az elmúlás közötti kapcsolatokra.

A versezésben szereplő vallásos képek, motívumok és az író által keltett hangulat valójában az olvasó vallásos érzékenységétől és értelmezésétől függően kapnak jelentést. A teológusok értékelhetik a szimbólumokat és a kontextusokat a bibliai szövegekkel való összefüggésükben vagy az egyetemes vallásos tapasztalatokkal való párhuzam ízeként. Más megközelítésből a verset akár egy olyan sírversek szerzőjének tekinthetjük, akik a személyes vallásos érzelmek és tapasztalatok kifejezésében gyökereznek.