Hajnalban, farsangkor az ember megáll a
hideg kályha mellett, frakkban, izzadt gallérban,
rekedten. Ilyenkor a ködben beteg képeket,
zaklató arabeszkeket lát.

Fekete álarcot kötöttem
és lenge lábon, észrevétlen
vágtattam a farsangi ködben
kurjantgató, homályos éjen
fekete álarc -
sötét halálarc -
fönn még álmos csillag se reszketett,
és sebbel-lobbal
és síppal, dobbal
kísértek el aprócska szellemek.

Kis nádi hegedűjük pengve
belezenélt az éji csendbe,
hipp-hopp, rohantam a havon,
s amerre mentem,
az éji csendben
kigyúlt a részeg vigalom,
s amerre jártam,
játék-batárban
jött százezer ugrifüles manó -
és dínom-dánom -
farsangi álom
szállt rám, denevér-szárnyon suhanó.

Hogy merre jártam, merre mentem?
Ha elmondhatnám azt tinektek.
Violafényű téli kertben
villanylámpáknál énekeltek.
Kávészínű, ezüst ruhában
lányok kacagtak mindenütt,
sárgás hajuk arcukba csapzott
és lila volt beteg szemük.

Jégből volt a parkett alattam
s én nyomba korcsolyára kaptam.
Tovább! Tovább! Szálltam tovább,
és csattogtattam bősz rohamban
a könnyű, táncos korcsolyát.

Jégkertek nyílottak előttem
fehér, fagyos, friss levegőben,
és ordas farkas ordított.
És ködbe veszve
lenn messze-messze
csábítgatott száz új titok.
Csábítva gyulladott a lámpa
az elektromos éjszakába,
sok lámpa, gyertya, milliom
ezer tüzelő liliom,
s én szálltam, szállottam tovább -
hahó, hahó! -
s a gyémántos homályon át
hullt, hullt a hó.

Aztán egy bálterembe értem,
s táncolni kezdtem táncos éjjel,
táncoltam zengő korcsolyákkal,
torkig lakó, vak szenvedéllyel.

Ó tánc! Ó tánc! Farsangi pálma!
Rogyásig-tánc, te álmok álma!
Csak álmainkban táncolunk így.

Izzadt a puha lányderék,
tüzes gomolyba rám rohantak
szőkék, vörösek, feketék.
Csipkés zuhatagok, brokát,
mezítlen mellek és bokák,
s e lány-pokolba
már fuldokolva
ugrálni kezdtem esztelen.
Csiklandtak és ízekre téptek,
kacagtak és fájt a fejem.
S a nászra, nászra jött a gyász
és elfagyott a kacagás,
és a legtáncosabb leányka
meghalt a bús, farsangi porban -
hajnalra - tüdőgyulladásba.
Mentem tovább s a szürke utcán
temettek egy kedves halottat,
kövér papok, pohos apátok
Circumdederunt-ot daloltak.
Titokzatos templomok öblén
meleg gomolyba szállt a tömjén.
A temetőkben orgiáztak
s hol a halottra a sír-árok
tátongva várt, kártyát vetettek
dülledt szemű, részeg betyárok.
Menyegző jött. Sírt a menyasszony
és kacagott a vőlegény.
Királypalást lengett a vállán
és csörgősipka volt fején.
Majd vége, vége lett a násznak,
csak vén leányok vihorásztak.

Tovább, tovább! - És mentem újra
a hóba, ködbe, éjbe fúlva,
és egy hatalmas, dús terem
tárult elébem hirtelen.
Torták puffadtak mézes habban,
ezüst tálcán angolna, kappan,
fekete bor és szőke pezsgő,
bűnös szüzek és sok tüzes nő.
Hogy merre jártam? Nem tudom már.
De ott volt sok tisztes személy,
víg hercegek ópium-gőzben
lihegtek tiltott kéjekér.
Ott volt a véres szemü Bacchus,
és több méltóságos alak
verejtékezve és zokogva
a roskadt asztalok alatt.
Mind kornyikált, ivott, dülöngött,
elmélkedett magában halkan,
s az asztalfőnél hosszú frakkban
ott ült az ördög.

Egy kövér kanonok megáldott,
azután csöndesen továbbment.
Füsttől rekedt, szálkás torokkal
nyögtem reá egy csöndes áment.
Vöröslő korcsmaablak alján
mentem tovább havat tiporva.
Pár korhely jött, bús arcú, halvány,
már véget ért a vad tivornya,
és vágtattam, tovább, tovább még,
és szenny tapadt a korcsmafalhoz,
meggyűrve csüngött le az abrosz,
csupa hamu volt és okádék.

És láttam újat, újra láttam,
jártam sötét diákszobákban,
és jajjal és nehéz sóhajjal volt teli,
és körülvették a halál nyögései.
Beteg feküdt ott. Gyertya égett,
a téli reggel szürkesége
búcsút mondott a téli éjnek.
Orvosságszag terjedt köröttem.
A beteg arcán jég és kendő.
Holnapra őt is sírba dugják.
Jaj, jaj nekünk. Minden veszendő.

Csak mentem újra, szálltam egyre,
hajnalodó, kék táncterembe,
tiport rózsák közt andalogtam
és hajtűket szedtem föl ottan.
Az ég lassan derült felettem,
sírtam, temettem és feledtem,
és szédelegve
járkáltam egyre,
de merre tértem, nem tudom.
A fülem csengett,
egyszerre csend lett
a hamuszínű köruton.
Vacogtam már a félelemtől,
s csodák csodája! -
valóra válva
ott állt a kálvintéri rendőr
a csendben, a farsangi csendben -
és én egy gázlámpát öleltem.


Elemzések

A Kosztolányi Dezső által írt vers természettudományos elemzése az alábbiakban áttekintett legfrissebb felfedezések alapján történhet:

- A vers elején leírt hideg kályha jelentheti a hőátadás és energiatovábbítás legújabb megfigyeléseit és kutatási eredményeit. A rekedt hang pedig a hanghullámok terjedésével és rezgésével kapcsolatos legújabb ismeretekre utalhat.

- A "fekete álarc" kifejezés, valamint a részeg vigalom és denevér-szárnyon suhanó álom leírások a színek, az árnyalatok és a látás legfrissebb kutatásait idézhetik fel.

- A köd és a hó leírása az atmoszféra és a meteorológia területéhez kapcsolódik. A ködbe veszett és elfagyott kacagás pedig az érzelmek és a pszichológia legújabb felfedezéseit idézheti fel.

- A jég és a korcsolyázás részletei a halmazállapotok és a mozgás, valamint az új anyagok, például a szupervezetők kutatásait érintik.

- A világot átható titkok és a gyémántos homály kifejezések a kvantummechanika és az univerzum legmélyebb titkait idézhetik fel.

- A báltérmet és a tánctermet leíró részek a társas tánc és a koreográfia legújabb fejleményeihez kapcsolódhatnak.

- A betegség és a halál motívumai egészségügyi kutatásokkal, például a genetika, a sejtkutatás és a járványtan területével függhetnek össze.

- A gázlámpa és a rendőr jelenléte a világítástechnika és a közbiztonság területén történt fejlesztésekkel hozható kapcsolatba.

Fontos megjegyezni, hogy a Kosztolányi Dezső által írt vers elsősorban a költészeti jellegét és az emberi élményeket közvetíti, és nem pusztán természettudományos ismereteket közvetít. A fenti elemzés tehát csak azokra a részekre összpontosít, amelyek kapcsolatba hozhatók a természettudomány legfrissebb felfedezéseivel, de a vers mindenekelőtt irodalmi értékekkel rendelkezik.

A vers teológiai szempontból is értelmezhető, hangulatában és tartalmában is megjelenik a halál és az utolsó ítélet motívuma. Az első versszakban az ember láthatja a beteg képeket és arabeszk jellegű látomásokat a farsangkor hajnalán. Ez a rész összefüggésbe hozható a bibliatudománnyal, mivel a Bibliában is többször találkozhatunk látomásokkal és oknyomozásokkal, amelyeket Isten közvetít.

A második és a harmadik versszakban a főszereplő egy fekete álarcot köt, és egy farsangi társaságba csatlakozik, ahol táncol és élvezi az alkoholt és a társaságot. Ebben az esetben a társas játék, a tánc és a mulatság a főszereplő személyes boldogságát és kielégülését jelképezi. Ez az rész kapcsolódik a patrisztikával, mivel a patrisztikus gondolkodók hangsúlyozzák a testi gyönyörök és megelégedettség értékének kérdését, valamint a társadalomban elfoglalt helyünk jelentőségét.

A negyedik versszakban a főszereplő tovább indul, és egy új táncterembe érkezik, ahol egy exkluzív farsangi bál zajlik. Ebben a részben a főszereplő újabb mulatságokba és élvezetekbe merül, amelyek kísértésnek tekinthetőek. A szexuális vonzalom is megjelenik itt, ami a középkori skolasztika kontextusában jelentős kérdés volt. Az élvezetek és vágyak között lejátszódó konfliktus egyértelműen utal a választás és a bűn problémájára.

Az ötödik és a hatodik versszakban a főszereplő tovább vándorol és új helyeket fedez fel. Eljut egy terembe, ahol pompás lakoma és exkluzív tomboló bál zajlik. Itt a főszereplő részese lesz a gyönyöröknek és élvezeteknek. Az orgiák és a hedonizmus jelenléte ebben a részben szintén összefüggésbe hozható a skolasztikával, amely a középkorban kapott jelentőséget. Az újabb élvezetek és fiatalság kultuszának ábrázolása rámutat a földi boldogság és a halandóság közötti feszültségre.

A hetedik versszakban a főszereplő egy temetőben találja magát, ahol a gyászolók körülötte részegen ünnepelnek. Ebben a részben a halál és a végső ítélet nyomai megjelennek, amit a temető jelenti. Ez összekapcsolható a bibliai utolsó ítélet témájával, amikor a halottak feltámadnak és az ítéletre kerülnek.

A vers általánosan a halál, a mulatságok és az élvezetek közötti feszültséggel foglalkozik, valamint az idő múlásával és a halandósággal. Ezek a témák fontosak a teológiai gondolkodásban, és az emberi élmények és vágyak megfelelő kezelése fontos kérdése a lelki fejlődésnek.

Más ötletként a verset a modernitás és a hagyomány közötti konfliktusként is értelmezhetjük. A főszereplő részese akar lenni a különböző társadalmi rendezvényeknek és mulatságoknak, de közben szembesül a halállal és az élet múlásával. Ez a konfliktus rávilágíthat a modern társadalom gyors tempójára és a hagyományos értékek elvesztésére.

A vers Kosztolányi Dezső "Síppal, dobbal, nádi hegedűvel" című műve. A vers költészeti formája szabadvers. A költeményben több különböző tematikai és strukturális elemből építkezik.

Egyik lehetséges értelmezése a versnek a farsanghoz köthető. A farsang az időszak a téli időszakban, amikor a szokások szerint farsangi bálokat és mulatságokat rendeznek. A vers a farsangkorban kezdődik, amikor az ember a hideg kályha mellett áll és beteg képeket és zaklató arabeszkeket lát a ködben. Ez a kép arra utal, hogy a farsang a valóságtól eltávolodott, szabadosabb, álomvilághoz hasonló hangulatot idéz.

Az első szakaszban a ködös éjszakában a költő elvegyül a maszkokkal, és része lesz egy álomszerű, titokzatos világnak. Ez az álmainkban élő táncolás motívuma is felbukkan a versben, ami érzékletesen ábrázolja az álomszerű és mulatságos hangulatot. A versben említett farsangi maszkok és korcsolya is a farsangi szokások és jelmezek fontosságára utalnak.

A második szakaszban a történet újabb kalandokra vezeti el a költőt. A jégen történő korcsolyázás, a hóesés és a gyertyák világítása újabb érzéki és látványos képeket hoznak létre. A száz ugrifüles manó megjelenése és a denevér-szárnyon suhanó farsangi álom tovább erősíti a vers álomszerű és titokzatos hangulatát.

A következő szakaszban a költő egy téli kertben találja magát, kávészínű és ezüst ruhás lányok és beteg szemű nők társaságában. Ez a rész a szépség és a vágy ábrázolása, és a fehér, fagyos, friss levegő jár a képzeletben.

A következő szakaszban a költő egy bálterembe érkezik, ahol táncolni kezd. Itt a tánc és a mulatság ismét hangsúlyos téma, a tánc felszabadító és kathartikus hatásától az álmokban táncolunk.

A következő részben a költő tovább utazik, és találkozik feledésbe merültebb, sötétebb helyzetekkel. A sóhajok és a halál közeledő árnyai jelzik a farsangi időszak végét és a visszatérés lehetőségét a valóságba. A költő a betegek, a temetők és a gyász képei között halad tovább.

A következő szerkezeti központban az éj és a sötétség még hangsúlyosabbá válik. Az álmok álmának és a tiltott élményeknek a leírásán keresztül a költő egyre mélyebb síkra merül. Az ördög megjelenése és a különböző elcsábító, bűnös képek újabb réteget tesznek hozzá a vers értelmezéséhez.

A vers vége felé a nemkívánatos, nyomasztó és végül halált hozó élmények sorát kenődik. A félelem, az elszigeteltség és a keserűség érzése a költőt áthatja. A vers végén a költő találkozik a kálvintéri rendőrrel és rájön, hogy csak álmában ölelgeti a gázlámpát.

Összességében a vers egy álomszerű és titokzatos farsangi élmények sorát mutatja be. A költő a farsangkorban találkozik a ködben zaklató arabeszkeket látó emberrel és része lesz az álmok világának. A versben ábrázolt farsangi képek és jelenetek a farsang jellegzetes motívumai, amelyek a farsang visszatérő témái a magyar irodalomban. A vers emellett erőteljes képekkel, szimbólumokkal és metaforákkal dolgozik, hogy átadjon egy álomszerű és titokzatos hangulatot, ami kapcsolódik a nemzetközi szépirodalom költeményeinek stílusaihoz például a szürrealizmus vagy az absztrakció.