A kormos égből lágy fehérség
szitálja le üres porát.
Didergve járok ablakodnál
a hófehér nagy úton át.
S amint megyek itt éji órán,
lépésem mégsem hallható,
mert zsongva, súgva, és zenélve
halkan szitál alá a hó.

S körülvesz engem, zordon árnyat
egy hófehér, szelíd világ:
angyalpárnáknak tollpihéje,
zengő, szelíd melódiák,
habpárna selymén szunnyadó arc,
mit angyalok fényszárnya ó,
minek szelíded altatóul,
halkan zenél a tiszta hó.

Oly mély a csend, a város alszik,
mind járjatok lábujjhegyen!
Pihék, zenéljetek ti néki,
hogy álma rózsásabb legyen.
Egy hófehér hálószobává
változz át csendes utca, ó!
Fehér rózsákként hullj az éjben
reá, te szálló, tiszta hó!

1905


Elemzések

A vers természettudományos szempontból számos érdekes részletet tartalmaz, amelyek kapcsolódnak a mai természettudomány legfrissebb felfedezéseihez.

Először is, a vers leírja a kormos égből lehulló hófehér porát. Ez a leírás kapcsolódhat a modern asztrofizika felfedezéseihez, miszerint a csillagokban folyó fúziós reakció során keletkező elemi részecskék az űrben szétterjedve a Földre is eljutnak. Tehát a hófehér por a kosmikus anyagokról lehet szó, amelyek a világűrből a Földre hullnak.

A vers megemlíti a hó szitálását, amely csendes és hangtalan. Ez figyelembe veszi a modern meteorológia tudását, miszerint a hókristályok enyhe, szelíd esésük miatt kevés zajt keltenek a lehullásukkor. A tudományos kutatások eredményei azt mutatták, hogy a hó kristályok képződése során különleges szerkezet jön létre, amely lehetővé teszi számukra, hogy csendesen lebegjenek a levegőben.

A versben említett körülvesző, zordon árnyat a szelíd, hófehér világ kíséri. Ez összhangban áll a modern optikai kutatásokkal, amelyek bebizonyították, hogy a frissen hullott hó jelentős mennyiségű fényt visszaver, és ezzel megvilágítja a környezetét. Tehát a hófehér világ a hó által visszavert fénytől lesz olyan szelíd és fényes.

A versben említett "habpárna selymén szunnyadó arc" és az "angyalok fényszárnya" a modern biomimikriának nevezett tudományos területhez kapcsolható. A biomimikria az élőlények természetes rendszereinek és szerkezetének tanulmányozásával és az ezekből merített ötletek alkalmazásával megoldást keres a mérnöki és tervezési feladatokra. Tehát az angyalok szárnyához hasonlított habpárna és az angyalpárnák tollpihéje a természetben fellelhető szép és hatékony struktúrákra vonatkozhat.

Végül a vers azt sugallja, hogy a városban uralkodó csendet és nyugalmat csak a hó esése és puha takarója zengő hangja hozza létre. Ez utalhat a modern zajvédelemmel foglalkozó kutatásokra, amelyek arra törekednek, hogy a városokban keletkező zajokat minimalizálják és a csendterületeket megvédjék, hogy az emberek nyugodtan pihenhessenek és aludhassanak.

Az idézet évszáma, 1905, jelzi, hogy a vers megírásakor a természettudomány még nem volt olyan fejlett, mint napjainkban, így az említett felfedezések csak a mai természettudományossághoz viszonyítva értelmezhetőek.

A vers teológiai szempontból is értelmezhető, különös tekintettel a bibliatudomány, patrisztika és skolasztika nézőpontjaira.

A vers kezdete fokozatosan jellemzi Isten jelenlétét és hatását a világban. A "kormos ég" az emberiség bűnös állapotát jelképezi, amelyet a lágy fehérség szitál le, mintegy megtisztítva és megújítva. Ez a fehérség az angyali világra is utal, amelyet a hó szimbolizál. Az angyalpárnák tollpihéje és a zengő, szelíd melódiák azt sugallják, hogy az angyalok jelen vannak és állandóan Isten dicséretét zengik.

A vers középső része arra összpontosít, hogy a csendben Isten jelenlétét érzékeljük. A város alszik, és a hófehér világ körülveszi az embert. Egy hófehér hálószobává változik a csendes utca, ami a lelki nyugalom, a béke és az áldás szimbóluma. A fehér rózsák a tisztaságot és a szépséget jelentik, és az éjben szállnak alá, mint Isten áldásai.

A vers végén Kosztolányi arra szólítja a pihéket, hogy zenéljenek a csendben, hogy az álmok rózsásabbak legyenek. Ez a kép az angyalok vigasztaló és gyógyító hatására utal, akik álmainkat átitatják. Az álom itt az emberi lelki állapotot jelképezi, amelyre Isten gondot visel és gyógyító hatással van rá.

A bibliatudomány szempontjából a versben megjelenik az angyali világ, amelyet a hó szimbolizál. Ezek az angyalok állandóan Isten dicséretét zengik és közvetítik az emberek és Isten közötti kapcsolatot.

A patrisztika szempontjából a versben az ember és Isten közötti kapcsolat és az angyalok közvetítő szerepe jelenik meg. Az emberiség bűnös állapotára utal a kormos ég, amelyet a hófehér szitálás tisztít és megújít. Az angyalok és az angyali világ az ember és Isten közötti kapcsolatot erősíti és fenntartja.

A skolasztika nézőpontjából a versben az angyalok és az ember közötti kapcsolat mellett a csend és a nyugalom fontossága is kiemelkedik. A város csendje és az emberi csend befogadja az angyalok jelenlétét, amely nyugalmat és békeállapotot teremt az emberben. Az álom mint az emberi lelki állapot szimbóluma itt Isten jelenlétét és gyógyító hatását jelenti.

Összességében a vers teológiai szempontból az angyalok közvetítő szerepét, Isten jelenlétét és hatását az emberre helyezi hangsúlyt. A fehér szín, a hó és az angyalok jelképesen ábrázolják a tisztaságot, a béke és a nyugalmat, amely Isten kegyelméből ered.

A vers Kosztolányi Dezső "Szerenád" című műve, amelyet 1905-ben írt. Irodalomtudományi szempontból több összefüggést is találhatunk mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalomban.

1. Szimbolizmus: A versben a hó és a fehér színek gyakran jelennek meg, amelyekre jellemző a szimbolikus jelentés. A hófehérség és a fehér világ általánosan a tisztaságot, a szépséget és a szelídséget jelképezik. Ezek a szimbólumok megtalálhatók többek között a magyar írónál, Ady Endre műveiben is.

2. Romantika: A vers romantikus hangulatot sugároz, amely a természet megszemélyesítését, a csend és a csendesség értékét hangsúlyozza. Ez a romantikus tematika megtalálható a nemzetközi irodalomban is, például a német romantikus író, E.T.A. Hoffmann műveiben.

3. Hangulat és érzelmek: A versben a főszereplő melankólikus hangulata, az éjszaka csendje és a hóesés által keltett érzelmek dominálnak. Ez a lírai hangulat és az érzelmek kifejezése a modernista irodalomban is jellemző, például az angol költő, T.S. Eliot verseiben.

4. Műfaj: A versnek szerenád címe van, ami egyfajta dalforma, amely hagyományosan szerenádokat énekeltek a szerelmeseknek. Az ókori görög és római irodalomban gyakran használták ezt a formát, és az olasz reneszánsz korszakban is közkedvelt volt. A magyar irodalomban is találhatunk hasonló műfaji kísérleteket, például Petőfi Sándor "Szeptember végén" című művében.

Ezek csak néhány lehetséges összefüggés a vers irodalomtudományi elemzése során. Az irodalom teljes történelmének és számos műfajának tudományos vizsgálata lehetőséget nyújt további hasonlóságok és különbségek felfedezésére.