Konduljanak meg a vészharangok!
Nekem is egy kötelet kezembe!
Reszketek, de nem a félelemtől;
Fájdalom és düh habzik szivembe'!

Fájdalom, mert düledék hazámra
Uj viharnak közeledtét látom,
És düh, és düh, mert tétlenkedünk, mert
Nem szakad le szemünkről az álom.

Pillanatra fölriadt e nemzet,
S szétnézett, mi zaj van a világban?
És a másik oldalára fordult,
S mostan ujra aluszik javában.

Ébredj, ébredj, istenverte nemzet,
Aki ott az elsők közt lehetnél,
S kárhozatos lomhaságod által
Mindig hátul és alant hevertél!

Ébredj, hazám, mert ha most nem ébredsz,
Soha többé nem lesz ébredésed,
S ha ébredsz is, annyi időd lesz csak,
Míg nevedet sírkövedre vésed!

Föl, hazám, föl! százados mulasztást
Visszapótol egy hatalmas óra,
"Mindent nyerni, vagy mindent veszítni!"
Ezt írjuk föl ezer lobogóra.

Oly sokáig tengődtünk mi úgy, hogy
Volt is, nem is a mienk az ország;
Valahára mutassuk meg már, hogy
Senkinek sincs semmi köze hozzánk.

Vagy ha végzés, hogy el kell enyésznünk,
Irtsanak ki hát ezen világból!...
A haláltól, nem tagadom, félek,
De csupán a becstelen haláltól.

Haljunk meg, ha nem szabad már élnünk,
Haljunk meg oly szépen, oly vitézül,
Hogy azok is megsirassanak, kik
Eltörölnek a földnek szinérül!

Legyen olyan minden ember, mintha
Zrínyi Miklós unokája volna,
Harcoljon ugy minden ember, mintha
Egyedül rá támaszkodnék honja!

Oh de akkor, akkor nem veszünk el,
Akkor élet és dicsőség vár ránk,
Akkor saját örök birtokunk lesz,
Ami után eddig csak sovárgánk.

Föl hazám, föl nemzetem, magyar nép!
Lépj a síkra gyorsan és egyszerre,
Mint a villám oly váratlanúl és
Oly erővel törj ellenségedre.

Hol az ellen, kérdezed? ne kérdezd,
Mindenütt van, ahová tekintesz,
S legnagyobb és legveszélyesebb az,
Ki mint testvér símul kebleinkhez.

Köztünk van a legnagyobb ellenség,
A cudar, az áruló testvérek!
S egy közűlök százakat ront el, mint
A pohár bort az egy cseppnyi méreg.

A halálos itéletet rájok!
Százezerszer sujtson bár a hóhér,
Bár a házak ablakán foly is be
Az utcáról a kiáradó vér!

Könnyü bánni külső elleninkkel,
Ha kivesznek e belső bitangok...
Félre most, lant... futok a toronyba,
Megkondítom azt a vészharangot!

Pest, 1848. augusztus


Elemzések

A verset természettudományos szempontból elemzve, az alábbiakat lehet megállapítani:

1. Az emberi érzelmek és reakciók természeti jelenségekre emlékeztetnek. A vers kezdetén Petőfi említi, hogy "Fájdalom és düh habzik szivembe", ami azt sugallja, hogy az emberi érzelmek olyan erősek lehetnek, mint a természeti jelenségek, például egy vihar.

2. A versekben az időjárás és a természeti viszonyok jelennek meg. A "düledék hazámra" utalás arra, hogy a földmozgások, talajváltozások kihatással lehetnek egy országra. A "vészharangok" pedig a természeti katasztrófák, például viharok, árvizek, földrengések jelei lehetnek.

3. A versben megjelenő álmosság és lomhaság azt jelzi, hogy az emberi társadalomnak, ahogy egy nemzetnek is lehetnek periódusai, amikor nem képesek reagálni a változásokra. Ez a mai természettudományban a fenntarthatóság, klímaváltozás és a globális kihívásokkal való megbirkózás fontosságára utalhat.

4. A versben Petőfi azt mondja, hogy az "előbb felébredt nemzet," azaz azok a társadalmak vagy csoportok, akik időben reagálnak a kihívásokra, nagyobb eséllyel élik túl és maradtak meg a történelem során. Ez hasonló a természettudományban is, ahol a fajok, populációk vagy ökoszisztémák, amelyek képesek alkalmazkodni és reagálni a változásokra, túlélnek és prosperálnak.

5. A versben megjelenő erő és küzdelem érzése kapcsolódhat a természeti evolúcióban zajló versengéshez és az evolúciós folyamatokhoz is.

6. A vers végén Petőfi arra utal, hogy az embernek, ahogy egy nemzetnek is fel kell ébrednie, meg kell küzdenie és cselekednie kell ahhoz, hogy valódi változásokat érjen el. Ez összefügghet a természettudományokban gyakran hangoztatott gondolattal, hogy a problémák megoldásához cselekvésre van szükség, nem csak szavakra vagy tudásra.

A vers teológiai szempontból is értelmezhető, különösen a hit és a nemzet kapcsolatára, valamint a nemzet sorsára való ráébredésre fókuszálva.

A bibliatudomány szempontjából a versben megfogalmazott érzelmek és vágyak összhangban vannak a bibliai üzenettel. A fájdalom és düh, valamint a szívbe habzó érzelmek az ősi prófétai könyvek által is ismert sérelmekre és Isten igazságosságában vetett hit hiányára utalnak. Az ébredésre szóló felhívás pedig emlékeztet a próféták által is hirdetett hívó szóra, amely megszólítja a népet és arra buzdítja, hogy térjenek vissza Istenhez. A versben megjelenő harag és elégedetlenség is összecseng a bibliai baljós próféciákkal, amelyek Isten ítéletét és büntetését jövendölték az elhagyott népeknek.

A patrisztikus teológia szempontjából a vers hangsúlyozza az egyén és a közösség felelősségét Istennel és a nemzettel szemben. Az érzelmek kiáltása és az ébredésre szóló felhívás arra ösztönzi a nemzetet, hogy fogadják el az isteni megtérést és újjászületést. Az egyéni hit és megtérés fontosságát hangsúlyozza, hogy a nemzet egészében változást lehessen elérni.

A skolasztikus teológia szempontjából a versben megjelenő érzelmek és kérlelések a vallási tapasztalatok közvetítését jelentik, amelyeket az egyéneknek és a közösségeknek közvetíteniük kell egymásnak. A versben szereplő felébredési kívánalom arra utal, hogy az egyéneknek és a közösségeknek felelősséget kell vállalniuk a hitükért és a nemzetükért. A cselekvés fontossága és a közös célok elérése lehetőséget nyújthat a nemzet újjászületésére és megszabadulására.

A versben megjelennek továbbá politikai és társadalmi elemek is, amelyek a nemzet ébredésére, a közös harcra és a saját értékek védelmére ösztönöznek. Az összetartás és a harc fontossága hangsúlyozódik, hogy a nemzet újjászülethessen és hazája felébredhessen.

Összességében a vers teológiai jelentőséget hordoz, amely összekapcsolja a nemzetet Istennel és a közös küldetéssel. A bibliatudomány, patrisztika és skolasztika nézőpontjaira építve a vers arra buzdít, hogy fogadjuk el a hitünket és cselekedjünk az igazságosság és a megtartó Isten dicsőségére.

A vers magyar irodalomtörténeti szempontból a 19. század közepén, a forradalom és szabadságharc idején keletkezett. Petőfi Sándor több mint 1000 verset írt, amelyek között politikai, társadalmi és nemzeti témájú versek is szerepelnek.

A "A NEMZETHEZ" című versben Petőfi kifejezi a hazafiságát és a nemzethez való hűségét. A versben megjelenik a magyar nemzet és hazafiak iránt érzett szeretet, az elkötelezettség és a felhívás a tettekre. Petőfi felettébb kemény, fájdalmas és indulatokkal teli hangnemben írja meg a verseit, ami a kor politikai és társadalmi helyzetére utal.

A versben található képek és metaforák sokat elárulnak a versek tartalmáról és jelentéséről. A vészharangok, a fájdalom és a düh képei a fenyegető veszélyre és az elnyomásra utalnak, míg az ébredés, az élet és a dicsőség képei a reményt, a szabadságot és a nemzet felemelkedését jelképezik. A versben szereplő ellenségkép, a tartalmazza a kötelek készítését, amelyek a megoldást és a változást jelképezik.

A vers nemzetközi irodalomtörténeti szempontból is érdekes, különösen a politikai vers műfajába illeszkedik. Petőfi Sándor következetesen használja a politikai és társadalmi témákat a verseiben, ami a kortárs európai irodalom politikai költészeti irányzatával egyezik. A korabeli európai forradalmi versek, például a francia forradalom versei és a brit romantikus költők politikai versei nagy hatással voltak Petőfi művészetére.

Petőfi Sándor A NEMZETHEZ című versében megjelennek olyan általános politikai versekre jellemző motívumok, mint a felkelés, az ébredés és a harc. Ugyanakkor ez a vers specifikusan a magyar nemzetre és az ország helyzetére utal. A verse a magyar nemzeti identitás megerősítését és az elnyomás megszüntetését tűzi ki célul.

Összességében Petőfi Sándor A NEMZETHEZ című verse fontos mű a magyar irodalomtörténetben és az európai politikai költészetben egyaránt. A verse magában hordozza a kor politikai és társadalmi feszültségeit, valamint erős nemzeti érzéseket és hűséget. A vers hatásosan kifejezi Petőfi Sándor hangját, melynek erőteljessége, fájdalma és szenvedélyessége az olvasót is eléri.