Petőfi Sándor A RÉGI JÓ GVADÁNYI című versét irodalomtudományi szempontból elemzhetjük.
Az első szempont a vers nyelvezete. A vers magyar nyelven íródott, és megjelenik a magyar nyelv magyar konstrukciói. Ez azt jelzi, hogy Petőfi Sándor figyelemmel kísérte a korabeli nyelvhasználatot, és megpróbálta megőrizni a magyar nyelv gazdagságát és eredetiségét. A vers nyelvezete egyszerű, nincsenek benne túlzottan cifra poétai szépségek, inkább az igaz magyar épség és az elmésség jellemzi.
A második szempont a vers formája. A vers rímes, a sorok végén rímelnek egymással a szavak. Ez a rímelési forma az európai szépirodalom hagyományába illeszkedik, ahol a versek legtöbbször rímesek és ritmusosak. A versben a rímes formára jellemző a periódusok, a megszakítások és a visszatérések, amelyek a vers szövetét gazdagítják és érdekessé teszik.
A következő szempont a vers stílusa. Petőfi Sándor versei gyakran a romantika jegyeit hordozzák magukon. A romantikus irodalomban gyakran témául szolgáltak a múlt, az elhunytak és a visszavágyás motívumai, amelyek visszaköszönnek ebben a versben is. A versben megjelenik a visszavágyás, a múlt idők nosztalgiája. Petőfi Sándor arra utal, hogy a mai költők nem írnak úgy, mint a régi időkben, és a magyar nyelv szép és gazdag használata is elveszni látszik.
A következő érdekesség az időszakhoz való viszony. Petőfi Sándor ezt a verset 1844-ben írta. Ez a korszak a magyar irodalomban a nemzeti megújulás és a romantika fellendülésének időszaka volt. Ez a vers is fejezi ki Petőfi Sándor nemzeti identitástudatát és elkötelezettségét a magyar nyelv és kultúra iránt. A versben Petőfi Sándor bírálja azt, hogy a kortárs költők nem tudnak helyesen és szépen írni magyarul, és úgy érzi, hogy a magyar nyelv elidegenedik és megrongálódik.
A versben megjelenik a halál motívuma is, ami gyakori a romantikában. Petőfi Sándor arról beszél, hogy a kegyelemnek már rég pihen a pennája és megyült a sír szája, és hogy az elhunytat még mindig kedvesen emlékszik a munkájára. Ezzel a halál motívumával Petőfi Sándor a múltnak és a múlandóságnak ad hangot. A versben az elhunyt költőt szinte életre kelti, és beszél hozzá, hogyha föltámadna és látná, hogy a magyar nyelvet hogyan rongálják meg, akkor visszaszállna a halottaival közéjük.
Ezek az észrevételek összességében azt mutatják, hogy Petőfi Sándor A RÉGI JÓ GVADÁNYI című verse irodalomtörténeti szempontból az 1840-es évek magyar romantikájához kapcsolható. A vers nyelvhasználata és stílusa a korabeli magyar irodalomhoz és a romantikus művészet irányzatához kapcsolja Petőfi Sándort, és megjelennek benne olyan témák és motívumok, amelyek tipikusak a romantikus művekben.