Kegyelmednek már rég pihen a pennája,
Kegyelmednek régen megyilt a sír szája,
Hol békességgel a föltámadást várja,
De még most is kedves nekem a munkája.

Nincs abban sok cifra poétai szépség,
De vagyon annál több igaz magyar épség,
S nagy mértékben aztat bélyegzi elmésség,
Azért is olvasni lelki gyönyörűség.

Sok számos poéta vagyon mostanában,
Fogyasztják a tintát nagy Magyarországban
Sokan, de nem írnak úgy, mint hajdanában
A kegyelmetek jó régi világában.

Ember azt sem tudja, hol tanultak nyelvet?
Beszédjek, nem tudni, magyar-e vagy német?
Magyar konstrukció végkép elenyészett,
S nagy szomorúsággal lehet nézni eztet.

Szomorú dolog ez s valóságos csúfság;
Gyötri lelkeiket gyalázatos hívság,
Hívságtól üldözve a kalamust fogják,
S édes anyánk nelvét szörnyen megrongálják.

Illendőképen aki nem tud beszélni
És fundamentomos magyarsággal élni,
Ki kellene minden olyat küszöbölni,
Nem kellene hagyni magyar nyelvet ölni.

Ha kegyelmed mostan sírból föltámadna,
S ilyen magyarságot könyvekből olvasna:
Élni, jól tudom, hogy nem igen kívánna,
De halottaihoz újra visszaszállna.

Nyugodjék kegyelmed csendes békességgel!
Appetitusomat ha korcs magyarok el-
Rontják: mulatok a kegyelmed könyvével,
Könyvének igaz magyar beszédjével.

Pest, 1844. július-augusztus


Elemzések

A vers első benyomásra összegződik a költő elégedetlenségével az akkori kor poétikai műveivel kapcsolatban. Azonban a vers elemzése során néhány természettudományos szempont is felfedezhető.

A versben megjelenik a sír és a föltámadás motívuma, ami vallási és teológiai kérdéseket feszeget, ahogy a mai természettudomány is a létezés kezdetét és végét kutatja. A költő arról ír, hogy a sírban pihen a pennája, ami a halál utáni feltámadást várja. Ez a gondolat kapcsolatba hozható az emberi test sejtjeinek évszázadokon át tartó épségével, aminek köszönhetően DNS maradványainkat megtalálhatják és tanulmányozhatják a mai tudósok. A pennát a munkával kapcsolatban használja a költő, ami arra utal, hogy a természettudományos kutatás is egyfajta munka, amit mindenki megtehet a tudomány terén.

A költő beszél a régi világról és a mai világról, ami összehasonlításra ad lehetőséget. Azt mondja, hogy a mai poéták nem írnak úgy, mint hajdanában, ami azonban megváltozott a természettudományos felfedezések és technológiai fejlődés hatására. A mai kutatások előnye, hogy új lehetőségek nyílnak meg az emberek számára, és lehetővé teszik, hogy új információkat felfedezzenek és megoszthassanak. Az épség és elmésség megjelenése pedig a modern tudományhoz, a pontos és logikus gondolkodáshoz kapcsolódik.

A költő az egész versben a magyar nyelv megtartásának fontosságáról is beszél. Kifejezi aggodalmát azért, hogy a magyar nyelv elveszítheti saját konstrukcióit és tulajdonságait. Ez a gondolat megeshetett azokban az időkben, amikor a más nemzetek befolyásolják a nyelvet és kultúrát. Azonban a mai természettudomány a nyelvek és kultúrák tanulmányozásával párhuzamosan létezik, és segít megőrizni és megérteni a múlt nyelvhasználatát és kultúráját.

Végül, a vers záró soraiban a költő arra utal, hogy ha visszatérhetne a sírból, akkor is a könyve magyar beszédére lenne kíváncsi. Ez lehetőséget ad arra a gondolatra, hogy a természettudományos kutatások nyomán kapott új ismeretek segítik a múlt megértését és felfedezését. A költő élvezettel olvasná a könyvet, mivel a magyar nyelv és beszéd a könyv valóságos gyönyörűségének számít a költő számára.

A vers egyfajta nosztalgikus hangvételben fejezi ki a szerző sajnálatát a magyar nyelv romlása és a régi magyar irodalom elvesztése miatt. A vers teológiai szempontból is érdekes, mivel a szerző a kegyelmedről és a sír szájáról beszél.

Bibliatudomány
A bibliatudomány a szöveg- és forráskritika módszereit alkalmazza a Bibliával kapcsolatban. Ebben a versben nincs közvetlen utalás a Bibliára, de a kegyelmed és a sír szája kifejezések vallásos jellegűek lehetnek. A vers egyfajta vallásos nosztalgia is lehet, ahol a régi magyar irodalom és kultúra elvesztése fájdalmat okoz a szerzőnek.

Patrisztika
A patrisztika egy korszak a keresztény történelemben, amikor a kereszténység sok jelentős gondolkodója élt és munkálkodott. Ezek a gondolkodók gyakran hivatkoztak az antik görög és római filozófusokra, valamint az ószövetségi és újszövetségi iratokra. A versben nincs közvetlen utalás a patrisztikára, de azáltal, hogy a szerző nosztalgikus módon beszél a régi magyar irodalomról, valamint a kegyelmedről és a sír szájáról, feltehetően vallásos és kulturális kapcsolatot próbál felidézni.

Skolasztika
A skolasztika a középkori filozófia és teológia iskolája volt, amely többek között azt vizsgálta, hogy hogyan lehet összeegyeztetni a filozófiát és a teológiát. A versben nincs közvetlen utalás a skolasztikára, de a szerző a magyar nyelv elvesztésének és romlásának fájdalmát fejezi ki. Ez a fájdalom akár egyfajta kulturális értékek elvesztése miatti botrányt is kifejezhet, amelyet a skolasztika vizsgált és megpróbált megoldani.

Egyéb ötletek
A versben a régi magyar irodalom és kultúra elvesztése és romlása a fő témája. Azonban az is érdekes lehet, hogy miért tartja a szerző kedvesnek a régi munkákat, még akkor is, ha nem tartalmaznak sok "cifra poétai szépséget". Talán a szerző azt találja vonzónak bennük, hogy őszinték, igazak és magyarok. Ebben az értelemben a vers lehet arra is utalás, hogy a magyar nyelvet és kultúrát meg kell őrizni, és nem szabad engedni, hogy idegen hatások alá kerüljön.

Mindenféle további elemzési ötlet vagy megközelítés is lehetséges az adott vershez, melyek a célkitűzések és érdeklődési területek függvényében változhatnak. A fenti elemzési szempontok a teológiai nézőpontból értelmezik a verset, de más megközelítésekkel is gazdagítható.

Petőfi Sándor A RÉGI JÓ GVADÁNYI című versét irodalomtudományi szempontból elemzhetjük.

Az első szempont a vers nyelvezete. A vers magyar nyelven íródott, és megjelenik a magyar nyelv magyar konstrukciói. Ez azt jelzi, hogy Petőfi Sándor figyelemmel kísérte a korabeli nyelvhasználatot, és megpróbálta megőrizni a magyar nyelv gazdagságát és eredetiségét. A vers nyelvezete egyszerű, nincsenek benne túlzottan cifra poétai szépségek, inkább az igaz magyar épség és az elmésség jellemzi.

A második szempont a vers formája. A vers rímes, a sorok végén rímelnek egymással a szavak. Ez a rímelési forma az európai szépirodalom hagyományába illeszkedik, ahol a versek legtöbbször rímesek és ritmusosak. A versben a rímes formára jellemző a periódusok, a megszakítások és a visszatérések, amelyek a vers szövetét gazdagítják és érdekessé teszik.

A következő szempont a vers stílusa. Petőfi Sándor versei gyakran a romantika jegyeit hordozzák magukon. A romantikus irodalomban gyakran témául szolgáltak a múlt, az elhunytak és a visszavágyás motívumai, amelyek visszaköszönnek ebben a versben is. A versben megjelenik a visszavágyás, a múlt idők nosztalgiája. Petőfi Sándor arra utal, hogy a mai költők nem írnak úgy, mint a régi időkben, és a magyar nyelv szép és gazdag használata is elveszni látszik.

A következő érdekesség az időszakhoz való viszony. Petőfi Sándor ezt a verset 1844-ben írta. Ez a korszak a magyar irodalomban a nemzeti megújulás és a romantika fellendülésének időszaka volt. Ez a vers is fejezi ki Petőfi Sándor nemzeti identitástudatát és elkötelezettségét a magyar nyelv és kultúra iránt. A versben Petőfi Sándor bírálja azt, hogy a kortárs költők nem tudnak helyesen és szépen írni magyarul, és úgy érzi, hogy a magyar nyelv elidegenedik és megrongálódik.

A versben megjelenik a halál motívuma is, ami gyakori a romantikában. Petőfi Sándor arról beszél, hogy a kegyelemnek már rég pihen a pennája és megyült a sír szája, és hogy az elhunytat még mindig kedvesen emlékszik a munkájára. Ezzel a halál motívumával Petőfi Sándor a múltnak és a múlandóságnak ad hangot. A versben az elhunyt költőt szinte életre kelti, és beszél hozzá, hogyha föltámadna és látná, hogy a magyar nyelvet hogyan rongálják meg, akkor visszaszállna a halottaival közéjük.

Ezek az észrevételek összességében azt mutatják, hogy Petőfi Sándor A RÉGI JÓ GVADÁNYI című verse irodalomtörténeti szempontból az 1840-es évek magyar romantikájához kapcsolható. A vers nyelvhasználata és stílusa a korabeli magyar irodalomhoz és a romantikus művészet irányzatához kapcsolja Petőfi Sándort, és megjelennek benne olyan témák és motívumok, amelyek tipikusak a romantikus művekben.