Nyári napnak alkonyúlatánál
Megállék a kanyargó Tiszánál
Ott, hol a kis Túr siet beléje,
Mint a gyermek anyja kebelére.

A folyó oly símán, oly szelíden
Ballagott le parttalan medrében,
Nem akarta, hogy a nap sugára
Megbotoljék habjai fodrába'.

Síma tükrén a piros sugárok
(Mint megannyi tündér) táncot jártak,
Szinte hallott lépteik csengése,
Mint parányi sarkantyúk pengése.

Ahol álltam, sárga föveny-szőnyeg
Volt terítve, s tartott a mezőnek,
Melyen a levágott sarju-rendek,
Mint a könyvben a sorok, hevertek.

Túl a réten néma méltóságban
Magas erdő: benne már homály van,
De az alkony üszköt vet fejére,
S olyan, mintha égne s folyna vére.

Másfelől, a Tisza tulsó partján,
Mogyoró- s rekettye-bokrok tarkán,
Köztök egy csak a nyilás, azon át
Látni távol kis falucska tornyát.

Boldog órák szép emlékeképen
Rózsafelhők usztak át az égen.
Legmesszebbről rám merengve néztek
Ködön át a mármarosi bércek.

Semmi zaj. Az ünnepélyes csendbe
Egy madár csak néha füttyentett be,
Nagy távolban a malom zugása
Csak olyan volt, mint szunyog dongása.

Túlnan, vélem átellenben épen,
Pór menyecske jött. Korsó kezében.
Korsaját mig telemerítette,
Rám nézett át; aztán ment sietve.

Ottan némán, mozdulatlan álltam,
Mintha gyökeret vert volna lábam.
Lelkem édes, mély mámorba szédült
A természet örök szépségétül.

Oh természet, oh dicső természet!
Mely nyelv merne versenyezni véled?
Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz,
Annál többet, annál szebbet mondasz. -

Késő éjjel értem a tanyára
Fris gyümölcsből készült vacsorára.
Társaimmal hosszan beszélgettünk.
Lobogott a rőzseláng mellettünk.

Többek között szóltam én hozzájok:
"Szegény Tisza, miért is bántjátok?
Annyi rosszat kiabáltok róla,
S ő a föld legjámborabb folyója."

Pár nap mulva fél szendergésemből
Félrevert harang zugása vert föl.
Jön az árvíz! jön az árvíz! hangzék,
S tengert láttam, ahogy kitekinték.

Mint az őrült, ki letépte láncát,
Vágtatott a Tisza a rónán át,
Zúgva, bőgve törte át a gátot,
El akarta nyelni a világot!

Pest, 1847. február


Elemzések

A vers Petőfi Sándor Dezső Egyetemes Magyar Enciklopédia című művét idézi, amelyben a szerző a tiszai táj és az azt körülvevő természet szépségét, idilljét festi le. Az első négy sorban a költő megáll a Tisza partján, és megcsodálja a folyó nyugalmát és simaságát, amelyen a nap sugara csillog és táncol. A következő négy sorban a költő a parton elterülő fövenyt és a fölötte álló sárga mezőt írja le, amelyen a frissen levágott sarju-szárak elhelyezkednek, hasonlóan a könyvben a sorokhoz. A következő négy sor arról szól, hogy a másik parton dús növényzet található, amely között egy nyíláson keresztül lehet látni a távoli falucska tornyát. Az ezt követő sorokban a költő meséli, hogy boldog órákban rózsaszínű felhők jártak az égen, és a mármarosi bércek is ködön át néztek rá. A csend és nyugalom csak egy madár füttyögését és a távoli malom zúgását törte meg. A következő részben egy parasztasszony jelenik meg, aki korsóját meríti a folyóba, de miután rá néz a költőre, tovább siet. A következő részben a költő a természet szépségét magasztalja, és elmereng a természet örök szépségének mélységében. A vers végén a költő leülepszik egy tanyára, ahol friss gyümölcsből készült vacsorát fogyaszt társaival, és a rőzseláng mellett beszélgetnek. Itt a költő szót emel azok ellen, akik rosszat beszélnek a Tiszáról, hiszen ő szerint az a legjámborabb folyó. Az utolsó részben a költő arról mesél, ahogy egy árvíz idején átélte a Tisza hatalmát és erejét, ahogy megállíthatatlanná válik és mindent eláraszt. A vers Pesten, 1847-ben született, és a Tisza áradására utal, amelynek során hatalmas károkat okozott.

A vers magyar szépirodalmi szempontból a romantika jegyeit mutatja. Ez a meghitt természeti leírás és a költőbéli érzelmek kifejezése azonban nemzetközi szépirodalmi összefüggésben is helyezhető. A romantika általános jelenség volt Európa-szerte a 19. században, és ebben az időszakban a természetidill, az érzelmek tisztasága és a természet megcsodálata mindenütt előkerül. A Tisza folyó maga is emelhető a nemzetközi szépirodalom kontextusába, hiszen sok más folyóval és folyótípussal kapcsolatban is találhatunk hasonló szimbolikus és tematikus elemeket a világirodalomban.

A Tisza folyó mindennapi élete, annak szelíd színvonala, a szélensége és simasága a természettudomány legfrissebb felfedezéseivel összefüggésbe hozható. A versben leírt folyam leírása a vízfolyások és a hidrodinamika területéhez kapcsolódik. A síma folyó és a nap sugara közötti kapcsolat a folyó folyásának simaságát és az összetett optikai tulajdonságokat tükrözi. A piros sugárok táncolása és a lépteik csengése az optika legújabb eredményeivel, például a fotonikával és a kvantum mechanikával függ össze.

A versben említett föveny-szőnyeg és az abból elkészített levágott sarju-rendek leírása a növény- és állattudomány területéhez kapcsolódik. Ezek a részletek arra utalnak, hogy a költő megfigyeli a természetben található különböző élőlényeket és azok kapcsolatát a környezetükkel.

Az erdő leírása az ökológia és a biológia területével kapcsolatban áll. A homályos erdőben megbúvó alkony és annak megjelenése, valamint az égő és folyni látszó alkony szimbolikája az égbolt és a természet közti kapcsolatra utalhat.

A falucska tornyának leírása az építészet és az urbanisztika területével kapcsolatban áll. Ezen keresztül a költő megfigyelheti az emberi tevékenységet és az ember alkotásait a természetben.

A versben leírt rózsafelhők és a mármarosi hegyek távolban való megjelenése kozmológiai jelentőséggel bír. Az égen átúsztakó felhők, valamint a bércek megfigyelése a maian egyre többet tudunk az univerzumról és annak lényegéről és összetevőiről.

A madár füttyentése és a malom hangja a hangakusztikához kapcsolható. Ezek a részletek a hangok, a zajok és a hangterjedés vizsgálatára és megértésére irányítják a figyelmet.

A pór menyecske megjelenése és tevékenysége a humán ökológia és a háztartástan területével függ össze, amely a mezőgazdaság, az ember és a természet közötti kapcsolatot jelzi.

A vers végén a költő áldozat és hálateljes figyelemmel beszél a természetről, a szépségéről és a jelentőségéről. A természet mindent átfogó ereje és szépsége a költő által megfigyelt és érzékelt jelenségek alapján jelenik meg, ami a természettudomány előrehaladásához és ismereteink mélyítéséhez kapcsolódik.

Az árvíz leírása a hidrológia területéhez kapcsolódik. Az árvíz jelensége és annak hatásai a természet erői és a víz mozgása iránti érdeklődésre és kutatásra utalnak. Ez a részlet a természettudomány működésének és hatásainak tükrözését mutatja be.

A vers teológiai elemzése során fontos megérteni az alábbi fogalmak jelentését és összefüggéseit: bibliatudomány, patrisztika, skolasztika.

A bibliatudomány a bibliai szövegek kritikai vizsgálatával foglalkozik, arra törekszik, hogy a szövegek eredeti értelmét és jelentését megfejtse. Ez a tudományág felhívja a figyelmet arra, hogy a Biblia számos különböző könyvet és írót foglal magában, ezért a megértése során figyelembe kell venni azokat a történelmi, kulturális és teológiai kontextusokat, amelyekben a szövegek készültek.

A patrisztika azaz az egyházi atyák tanításai, az első évszázadok keresztény íróinak gondolkodása, akik a keresztény teológia kezdetleges formáit fogalmazták meg. A korai egyházi apák a bibliai szövegek és a hagyomány függvényében alkották meg gondolataikat, és ennek alapján fogalmazták meg a hitvallásokat és az egyházi tanításokat.

A skolasztika pedig a középkori teológiai irányzat volt, amely a racionális érvelés és a filozófiai elképzelések segítségével igyekezett megmagyarázni az isteni igazságokat és a hitigazságokat. A skolasztikus gondolkodók törekedtek arra, hogy a hit és a tudomány között harmonikus kapcsolatot teremtsenek, és érvekkel támasszák alá a keresztény tanításokat.

Petőfi Sándor A Tisza című versének teológiai elemzése kiemeli az ember és a természet közötti kapcsolatot és az Isten jelenlétét. A versben a költő elragadtatással beszél a természet szépségéről és nagyságáról. Ez a vallásos tapasztalásra utal, amely szerint a természet Isten teremtése és jelenléte.

A bibliatudomány szempontjából a versben a természetet Isten teremtményeként értelmezzük. Az első sorokban a költő megáll a Tisza partján, amelyet az anya kebeléhez hasonlít. Ez a párhuzam rámutat arra, hogy az anya és a gyermek kapcsolata az Isten szeretetét jelképezi, amelyet a természetben is megtalálhatunk.

Patrisztika szempontjából a versben érezhetjük a keresztény tanításokat és a hit vallásos élményét. A költő emellett megemlíti a falucska tornyát, ami a közösségi imádság, a templom és a vallási élet szimbóluma lehet. A rózsafelhők, a hosszú beszélgetések és a harang zugása pedig kapcsolódhatnak az egyházi szertartásokhoz és a vallásos közösségi élményekhez.

Skolasztika szempontjából a versben a természet szépsége és a környezet részei, mint a kanyargó Tisza és a magas erdő, racionális érveléssel mutatják Isten végtelen Szeretetét és hatalmát. Az alkony és a rózsafelhők azt a történelmi és természeti kontextust idézik, amelyben az isteni szépség megjelenik.

A versben említett árvíz az emberi szenvedéshez és a természeti katasztrófákhoz is kapcsolódhat. A költő szimpátiát érez a Tisza iránt, és felveti a kérdést, hogy miért bántják őt annyi rosszat mondván. Ebben a kontextusban a természeti jelenségek és az emberi sors összefonódása és az Isten törődése is érzékelhető.

Összességében, Petőfi Sándor A Tisza című verse teológiai elemzése során a bibliatudomány, patrisztika és skolasztika szempontjait felhasználva rá lehet mutatni a természet és az ember közötti kapcsolatra, az Isten jelenlétére és a sors összefonódására a természettel. Ezek a teológiai aspektusok hozzájárulnak a vers mélyebb értelmezéséhez.