Ne fogjon senki könnyelműen
A húrok pengetésihez!
Nagy munkát vállal az magára,
Ki most kezébe lantot vesz.
Ha nem tudsz mást, mint eldalolni
Saját fájdalmad s örömed:
Nincs rád szüksége a világnak,
S azért a szent fát félretedd.

Pusztában bujdosunk, mint hajdan
Népével Mózes bujdosott,
S követte, melyet isten külde
Vezérül, a lángoszlopot.
Ujabb időkben isten ilyen
Lángoszlopoknak rendelé
A költőket, hogy ők vezessék
A népet Kánaán felé.

Előre hát mind, aki költő,
A néppel tűzön-vízen át!
Átok reá, ki elhajítja
Kezéből a nép zászlaját.
Átok reá, ki gyávaságból
Vagy lomhaságból elmarad,
Hogy, míg a nép küzd, fárad, izzad,
Pihenjen ő árnyék alatt!

Vannak hamis próféták, akik
Azt hirdetik nagy gonoszan,
Hogy már megállhatunk, mert itten
Az ígéretnek földe van.
Hazugság, szemtelen hazugság,
Mit milliók cáfolnak meg,
Kik nap hevében, éhen-szomjan,
Kétségbeesve tengenek.

Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán!

És addig? addig nincs megnyugvás,
Addig folyvást küszködni kell. -
Talán az élet, munkáinkért,
Nem fog fizetni semmivel,
De a halál majd szemeinket
Szelíd, lágy csókkal zárja be,
S virágkötéllel, selyempárnán
Bocsát le a föld mélyibe.

Pest, 1847. január


Elemzések

Petőfi Sándor "A XIX. SZÁZAD KÖLTŐI" című verse az irodalomtudományi szempontból számos érdekes összefüggést mutat mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom területén.

Az első és legfontosabb pont, hogy ez a vers nagyon élesen tükrözi a korabeli magyar társadalom és politika helyzetét. Petőfi a nép és a költő szerepét hangsúlyozza, és arra buzdít, hogy a költők vezessék a népet a Kánaán felé, vagyis az elvárt társadalmi és politikai változások felé. Ez a politikai jelentőség nemzetközi összefüggésekre is utal, ahol más országokban is látható volt a történelmi változásokra való költői reakció.

A versekben megjelennek a vallási motívumok is, például Mózes hajdanani népével való bujdosása, valamint a lángoszlopok képe. Ez a vallási hátterű utalások szintén jellemzőek a korabeli európai irodalomra, ahol a vallásos motívumok fontos szerepet játszottak a versírásban és a költészetben.

Petőfi kritikája is megjelenik a versekben, amikor azokat a prófétákat és gondolkodásmódot helyezi kétkedésbe, melyek szerint már elérkeztünk az ígéret földjére. Ez a szkeptikus álláspont és a versben megjelenő kelet-európai elnyomottság érzése is kapcsolódhat más nemzetközi költői és filozófiai gondolatokhoz.

A vers végén az élet és a halál képei váltakoznak, ami a romantika szépirodalmi jellemzője is. A halál képe a versekben gyakran szimbolikus jelentést hordoz, és ebben az esetben is úgy tűnik, hogy a halált a nyugvás és megkönnyebbülés szimbólumaként használja.

Ez a vers tehát számos lehetséges összefüggést mutat mind a magyar, mind a nemzetközi irodalom területén. A politikai, vallási és filozófiai témák mellett a romantikus hangulat és a szimbolikus képek szintén jellegzetesek a korabeli szépirodalomban, és kapcsolódhatnak más nemzetközi költői és filozófiai gondolatokhoz.

A vers természettudományos szempontból elsősorban a természeti jelenségek és az emberi tevékenység kapcsolatát tárja fel. A költő a természetben jelen lévő lángoszlopot használja metaforaként, hogy a költők vezessék a népet a Kánaán felé, ami itt az átvitt értelemben egy boldog, harmonikus világképet jelent. A lángoszlop a természeti jelenségek egyik szélsőséges megjelenésével az isteni rend szimbóluma, amelyet a költőknek kell továbbvinniük és megmutatniuk a népnek.

A vers másik fontos eleme a természet kapcsolata az emberi tevékenységgel. A költő arra emlékezteti az olvasót, hogy az embernek nagy felelőssége van és nehéz feladata az élettel kapcsolatos munkák elvégzése. Ez különösen aktuális a modern természettudomány legfrissebb felfedezéseivel és a környezetvédelemmel összefüggésben. A természetvédelemről, a fenntartható fejlődésről való gondolkodás és cselekvés aktuális témák, amelyek a közösség életét és jövőjét is meghatározzák.

A vers harmadik részében a költő arra bátorítja a költőket és az embereket, hogy ne adják fel a küzdelmet, hanem mindvégig kitartóan és elszántan harcoljanak az igazságért és a jobb életért. Ez a küzdelem a modern tudományos felfedezésekkel és technológiával kapcsolatos lehet, amelyek sokszor megoldásokat kínálnak az emberi problémákra.

A vers végén a költő elismeri, hogy a jelen életben nem mindig kapjuk meg a jutalmat munkánkért, de a halál után várhat ránk a megnyugvás. Ebben a részben a természettudomány és a spiritualitás kapcsolatát lehet felidézni, amikor a költő a halált a szemeink bezárásával és a föld mélyébe való leereszkedéssel szimbolizálja. A természeti körforgás, a növények és az élőlények elmulasztása után elkövetkezik a nyugalmi állapot, ami a természettudományban is egy fontos folyamat.

Végül, a vers általánosságban a természeti jelenségek, az emberi tevékenység és a spiritualitás háromszögére épít, ami a természettudományos kutatások és a modern kor kihívásai között is releváns.

A vers teológiai szempontból a költői feladatot és felelősséget hangsúlyozza. A költő feladata, hogy vezesse és bátorítsa a népet, mint ahogy Mózes vezette a zsidókat a pusztában. Isten a lángoszlopokat rendelte arra, hogy útmutatást adjanak és vezessék a népet. A versben a költő arra biztatja a költőket, hogy ők legyenek a lángoszlopok a nép számára, és vezessék az embereket Kánaánba, amely a megígért földet szimbolizálja.

A bibliatudomány nézőpontjából a vers a költői inspirációt és a költői szerepet hangsúlyozza. A versben a költő azt mondja, hogy a költőknek nagy munkát kell vállalniuk, és nem csak könnyelműen szórakoztatniuk. A költőknek saját fájdalmukat és örömüket kell eldalolniuk, és vezetniük kell a népet a szenvedésen és harcon keresztül. Ez az inspiráció és vezetés Isten ajándéka a költők számára, akik így lehetnek a lángoszlopok és útmutatók a nép számára.

A patrisztika nézőpontjából a vers hangsúlyozza a költői szerepet és felelősséget a hit terjesztésében és a nép vezetésében. A költőknek nem szabad elhajítaniuk a nép zászlaját, és nem szabad elmaradniuk a nép küzdelmeiben. A költőknek bátraknak és aktívaknak kell lenniük, hogy vezessék a népet a megígért földre. A hamis próféták ellen is fellép a vers, akik hazugságokat terjesztenek, és megállásra biztatnak, míg a valóságban a nép még mindig küzd és szenved.

A skolasztika nézőpontjából a vers hangsúlyozza, hogy a földi életben folyamatosan kell küzdeni és dolgozni. A költő azt mondja, hogy bár az életben munkáinkért nem kapunk fizetséget, a halál végül megbékéltet minket, és ez a jutalom. Ez összefüggésben áll a skolasztika filozófiájával, amely hangsúlyozza az erőfeszítést és a munkát, valamint a jutalmat a halál után.

Összességében a vers teológiai szempontból a költői szerepet és felelősséget hangsúlyozza, valamint a küzdelmet és a vezetést a nép érdekében. Az inspiráció és a vezetés Isten ajándéka a költőknek, akiknek aktívaknak és bátraknak kell lenniük. A hamis próféták ellen kell fellépni, és folyamatosan küzdeni kell a megígért cél elérése érdekében. A földi életben pedig folyamatos erőfeszítésre van szükség, és a jutalom a halálban érkezik.