Egy esztendő a másik sírját ássa,
Gyilkolják egymást, mint az emberek.
Idő, szárnyadnak még egy csattanása,
S a jelen év is sírban szendereg.
Oltsd el, haldokló, hervadt ajakadnak
Lélekzetével életmécsedet,
Nem foglak odaírni tégedet,
Hol boldog évim följegyezve vannak.

Magas tervektől izzadó fejembe
Te oly sok eszme magvait vetéd,
S én a gyümölcsöt bőven megteremve
Láthatván, rajta büszkén nézek szét.
Jutalmaúl nem rest munkálatomnak
A hír csillagja rám sugárt vetett,
S én mégsem írlak oda tégedet,
Hol boldog évim följegyezve vannak.

Szivem sokáig a sors balkezében
A fájdalom meggyúlt világa volt;
Te, megvénűlt év, szóltál, hogy ne égjen,
És szózatodra a vad láng kiholt.
Elhamvadt üszke van csak bánatomnak
A rombadőlt s már fél-ép szív felett;
S én mégsem írlak oda tégedet,
Hol boldog évim följegyezve vannak.

Oh haldokló év! sírod mellett engem
Lágy bölcsejében ringat a remény,
S hahogy szabad, amit jövendöl, hinnem:
A mennyországnak állok küszöbén.
Szomszédságában ilyen boldog kornak
Mondom, tünő év, a bucsút neked.
S én mégsem írlak oda tégedet.
Hol boldog évim följegyezve vannak.

Reád függeszté hévvel esdekelve
Bágyadt szemét sohajtó nemzetem,
S te sóhajára semmit nem figyelve,
Ekkép feleltél mennydörögve: nem!
Te koszorúját eltépted honomnak
Ifjú reménye mit fejére tett;
Ezért nem írlak oda tégedet,
Hol boldog évim följegyezve vannak.

Pest, 1844. december végén


Elemzések

A vers Petőfi Sándor 1844-ben íródott "Búcsú 1844-től" című műve, melyben az évnek és az elmúlásnak tulajdonít nagy jelentőséget. A vers teológiai szempontból is értelmezhető, különösen a bibliatudomány, patrisztika és skolasztika szempontjai érdekesek.

Bibliatudomány szempontjából a versben megjelenik az idő múlása és az elmúlás gondolata. Az idő szárnyainak csattanása, valamint a sírba szendergő év képe az idő múlásának elkerülhetetlenségét és az emberi élet véges természetét fejezi ki. A versen keresztülhaladó idő a múlandóságot és a halálra való biztos ráutalást jelképezi.

Patrisztika perspektívájából értelmezve a vers azt az üzenetet hordozhatja, hogy az idő múlása valójában az ember bukását és halálát hozza el. Az ember tettei és az élet értelme csak e földi világban érvényesülhet, de az idő folyamán elkövetett bűnei és hibái az örökkévalóságban nem maradnak feljegyezve. Az idő múlásával az ember elfelejtésre van ítélve, és az örökkévalóságra való törekvés hozza csak meg az igazi boldogságot.

Skolasztika szempontjából értelmezve a vers egy olyan világképet mutathat be, ahol a földi élet cselekedeteink eredményeként járó jutalom és büntetés helyett a mennyben, az örökkévalóságban várnak minket az igazi jutalmak. Az idő múlása és az elmúlás pedig csak egy átmeneti állapotot jelent, amelyben lehetőségünk van cselekedeteink átgondolására és az örökkévalóságban való boldogságunk felé tartó törekvésre.

A vers más értelmezésekben is megszólaltatható, például az elmúlás és az újjászületés, valamint a halandóság és halhatatlanság ellentétének kontextusában. A versben megjelenő fájdalom és vigasz, a keserűség és remény hangulatai a teljes emberi létet és érzelmi spektrumot felvillantják, amelyeket különböző teológiai és filozófiai nézőpontokból is megközelíthetünk.

A vers irodalomtudományi szempontból történő elemzése során számos összefüggést lehet felismerni mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom területén.

Az idő és a múlás motívuma a versek során állandóan jelen van. Az idő megsemmisítő erejét és az emberi élet múlását jelképezik az "egy esztendő a másik sírját ássa" és a "s a jelen év is sírban szendereg" sorok. Ez a motívum a magyar irodalomban is gyakori, például József Attila Az éjszaka leple alatt című verseiben is visszaköszön.

A versben megjelenik a művésznek az alkotásban és önmagában való megtalálása is. A költő szerepére utal a "magas tervektől izzadó fejembe" és a "nem rest munkálatomnak" sor, amelyek a költői alkotás fáradságát és hozadékát fejezik ki. Ez a motívum a nemzetközi szépirodalomban is megtalálható, például William Shakespeare és John Keats verseiben.

A versben a sors és a szenvedés szimbolizálja a költő életének fájdalmát és harcát. A "szivem sokáig a sors balkezében" sorban megjelenik a sorsnak mint külső hatalomnak való alárendeltség motívuma, amely a tragikus sorsot és megpróbáltatásokat jelképezi. Ez a motívum a nemzetközi szépirodalomban is gyakori, például Friedrich Schiller és Edgar Allan Poe műveiben.

A versben a szülőföld és a nemzet szeretete és hazaszeretete is jelentős szerepet kap. A "reád függeszté hévvel esdekelve" sorban a költő nemzetének szeretete és a hazájával való szoros kapcsolat hangsúlyozódik. Ez a motívum számos nemzetközi irodalmi műben is megtalálható, például William Butler Yeats és Pablo Neruda verseiben.

A versekben felmerül a boldogság és a remény motívuma is. A "lágy bölcsejében ringat a remény" és a "mennyországnak állok küszöbén" sorok arra utalnak, hogy a költő a bucsúzás közben a boldog és reményteljes jövőbe vetett hitet fejezi ki. Ez a motívum számos nemzetközi irodalmi műben is előfordul, például Johann Wolfgang von Goethe Faust című művében és Emily Dickinson verseiben.

Összességében a versben számos irodalomtudományi összefüggés fedezhető fel mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom területén. Az idő és a múlás, az alkotás és a költői szerep, a sors és a szenvedés, a hazaszeretet, valamint a boldogság és a remény motívumai mind fontos szerepet játszanak a versekben, és összekapcsolhatóak más irodalmi művekkel és szerzőkkel.

A versben található kifejezések, jelentések természettudományos szempontból is értelmezhetők és összefüggést mutathatnak a mai természettudomány legfrissebb felfedezéseivel. Az alábbiakban részletesen kifejtem, hogy milyen elemek érzékelhetők ebben a kontextusban.

- Az idő: A versben az idő metaforikus ként jelenik meg, mint valami, ami ássa a sírját a múltnak. A mai tudomány szerint az idő nemcsak egy lineáris folyamat, hanem hajlamos az előre és hátrautazásra is az időgörbületek és a relativitás elmélete alapján.

- Életmécs: A versben az élet metaforikus képeként jelenik meg, amit belehelünk a haldokló, hervadt ajkainkba. A modern tudományban az élet eredetét és működését vizsgálják a biológia és genetika területén. Az életmécs egyúttal az emberi lények mozgatórugójának is tekinthető, ami leheleteként tartja életben őket.

- Magas tervek: A versben a magas tervek a fejemben található gondolatok és elképzelések képeinek megfelelhetnek. A modern természettudományban ismert tény az, hogy az agyban zajló gondolatok és elképzelések működése elektrokémiai impulzusok révén történik, amelyeket az agyi idegsejtek közötti kommunikáció hoz létre. Az agyban zajló folyamatok az agykutatás és a mentális egészség területén is vizsgálat tárgyát képezik.

- Büszke szem: A versben a büszkeséget képzeletbeli szémként is megjeleníthetjük, ami büszkén néz körbe a sikeres munka után. A modern tudományban a szem vizsgálata és működése a biológia és az orvostudomány területén helyezkedik el, beleértve az optikát és a látást.

- Balkez: A versben a balkez a sors által meghatározott fájdalom világára utal. A modern tudomány, mint például a neurológia, felfedezte, hogy a balkeznek és a jobbkeznek különböző funkciói és szerepei lehetnek az agyban. Az agykutatás folyamatosan vizsgálja ezeket a különbségeket.

- Fél-ép szív: A fél-ép szív a bánat jele, ami még mindig dobban, de már rombadőlt. Az orvostudomány és a kardiológia a szív működését és betegségeit vizsgálja, figyelve a szívizomzat és a szívritmus működésére.

- Haldokló év: A haldokló év a múlt évet jelképezi, ami a sír mellett fekszik és enged teret a jövőnek. A modern tudomány a múltban és a jövőben történt eseményeket vizsgálja, megértve azok hatásait és következményeit.

- Sóhaj: A versben a nemzet sóhajai elhangzanak, de hangjukat a haldokló év nem veszi figyelembe. A modern tudomány a kommunikáció és a hang jellemzőit vizsgálja, például a hanghullámokat és a hallást.

Ezen elemzések alapján felismerhető, hogy a vers természettudományos szempontból is értelmezhető és összekapcsolható a mai természettudomány legfrissebb felfedezéseivel.