A vers magyar irodalomtörténeti szempontból is fontos, hiszen Petőfi Sándor, a magyar romantika kiemelkedő alakja írta. A vers egy szerelmi emlékábrázolás, melyben egy hajfürt szerepe dominál. Ez a motívum több szempontból is jelentős lehet a verselemzés során.
Először is, a hajfürt mint jelkép az európai romantikában is gyakran használt elem. A romantikus költők és festők általában nemes, ártatlan és gyengéd elemként kezelték a hajat, és fontos szerepet tulajdonítottak annak. A haj a női szépséget szimbolizálta, és az így kapott hajtincseket gyakran a szerettüktől kapták ajándékba, mint emléket. Ezért a hajfürt lehet egy szeretet jelképe a versben, ami a szerző érzéseit és emlékeit idézi fel.
A versben a szerző megemlíti, hogy a hajfürtöt a bucsú órájában kapta. Ez a bucsú és az emléktárgy tovább erősíti a szerelmi érzelmeket, valamint a múlandóság és az elmúlás motívumait is jeleníti meg. Ez a tematika szintén jellemző a romantikára, és hasonlóan jelenik meg más romantikus alkotásokban is.
A versben a boldogság pillanatairól és az emlékek felidézéséről beszél a hajfürt kapcsán. Ez a motívum a nemzetközi szépirodalomban is ismert. Például William Wordsworth angol romantikus költő "lyrical ballads" sorozatában többször leírja a természet és a szépség kapcsolatát az emlékek és boldog pillanatok felidézésével.
A vers végén pedig látható az örökkévalóság vágya, a halál és a szerelem kapcsolatának bemutatása. A hajfürt szerepén keresztül a szerző arról beszél, hogy a kapcsolatuk a sír túloldalára is átnyúlik, és a szeretet révén lehetőség van a halál utáni találkozásra. Ez egy olyan motívum, amely a világirodalomban is gyakran előfordul, például Dante Infernójában vagy Shakespeare szonettjeiben.
Mindezek alapján látható, hogy a vers számos irodalmi összefüggést mutathat mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalomban. A hajführtes emlék, a bucsú és az emlékezés motívumai, valamint a halál és a szerelem kapcsolatának bemutatása mind romantikus tematikák, amelyek széleskörűen megjelennek a világirodalomban.