Földét a földmives felszántja,
Aztán beboronálja.
Képünket az idő felszántja,
De be nem boronálja.

Szalkszentmárton, 1846. március 10. előtt


Elemzések

A versemző:
- Petőfi Sándor, a 19. századi magyar irodalom egyik legismertebb és legnagyobb hatású alakja.
- Petőfi korszakot teremtő költőként tekintett, aki a nemzeti érzés és a romantika jegyeit ötvözte verseiben.

Stílusjegyek:
- A vers rövid, négy soros sztanzákra tagolódik.
- A költemény egyszerű, közérthető nyelvezettel íródott.
- A hasonlatos kép használata jellemzi (földmíves, idő).

Tartalmi elemek:
- A versben a földmíves tevékenység a földművelésre és a termékenységre utal, ezzel a földművelés fontosságát hangsúlyozza.
- Az idő felszántása képe a halál, mú vergődését jelképezi.
- Az utolsó sorban megjelenik a halhatatlanság, a kulturális örökség gondolata, hogy az ember emléke nem törlődik el.

Kapcsolódás a magyar irodalomhoz:
- A vers a magyar paraszti lét fontosságát és a nép szerepét állítja a középpontba, ami tipikus témája a 19. századi magyar irodalomnak.
- Echoláris fogalomhasználatával, sorok végén olykor felszálló hangzásokkal alkot költői hatást.

Kapcsolódás a nemzetközi szépirodalomhoz:
- A versben a természet és az emberi lét összekapcsolódásának motívuma jellemző, ami a romantikus irodalom egyik elismert témája.
- Az idő és a halál tematizálása közös a világirodalom több művében is.

Általánosságban elmondható, hogy a vers egyszerű nyelvezete és a természet párhuzamosításával, az idő és halhatatlanság jelentéseivel való játékával hozzájárul a költői élmény megszületéséhez. A versből áradó harmónia és érzelem nagyban hozzájárul Petőfi Sándor költői hírnevéhez a magyar és a nemzetközi irodalomban is.

A Petőfi Sándor által írt vers, "Földét a földmives..." természettudományos szempontból is értelmezhető. Habár a vers inkább filozófiai és emberi szemszögből fogalmazódik meg, néhány elemét összekapcsolhatjuk a mai természettudományos felfedezésekkel.

Először is, a földmives tevékenysége a termőföld művelését jelenti. A modern mezőgazdaságban használjuk a legújabb technológiákat a hatékonyabb termőföld-használat érdekében. Az időjárás-előrejelzések és a növényi genetika területén elért fejlesztések lehetővé teszik számunkra, hogy jobban bejósolhassuk a talajelőkészítést és a vetést, melyek mind a termés mennyiségének optimalizálását célozzák.

Az idő általi felszántás a változás és múlás megtestesítése. A modern tudomány előre lépést tesz az idővel kapcsolatban is: az öregedésről és a sejtek regenerációjáról tanulmányok folynak. Továbbá, az idő folyamatosan formálja és alakítja a természetet, új formákat és struktúrákat hozva létre.

A versben megjelenik egy ellentét a földmives munkájának és az időnek a hatásával kapcsolatban. Bár a földmives felszántja és beboronálja a földet, az idő nem tudja ugyanezt tenni a képünkkel. Ez a gondolat az emberi identitás szempontjából is értelmezhető. Az idő múlása során testünk és külső megjelenésünk változik, de belső esszenciánk, öntudatunk és képességeink maradnak.

Az emberi test és a természet viszonyát modern tudományos ismereteink is figyelembe veszik. A biológia és a genetika területén szerzett új felfedezések azt mutatják, hogy testünk genetikai és környezeti tényezők hatására változik, és ezáltal befolyásolja egészségünket és életkilátásainkat.

Következésképpen, a "Földét a földmives..." verse egy olyan paradigmával szembesít bennünket, ahol a természet és az idő tulajdonképpen alapvető tényezők az emberi életben. A modern természettudomány a vers több eleméhez kapcsolódva hozzájárul a megértésünkhöz és alter­n­atí­vákhoz a természet és az ember kölcsönhatásáról és a múlás folyamatáról.

A fenti vers egy teológiai nézőpontból is értelmezhető, különös tekintettel a bibliatudomány, patrisztika és skolasztika szempontjaira. Természetesen más szemléletek is alkalmazhatók, de itt koncentrálunk ezekre a megközelítésekre.

Bibliatudományi szempontból a vers az idő múlását és az emberi létezést a földhöz köti. A földmives, aki felszántja a földet és beboronálja, az emberi munkát és az időt szimbolizálhatja. A föld ápolása és művelése a Biblia alapján az emberi felelősség és az Istenbe vetett hit kifejeződése. Az idő szántása viszont a múlás és a halál jelképeként jelenik meg itt. Az idő elkerülhetetlenül előrehalad, ahogyan az emberi élet is véges.

A patrisztikus szemlélet szerint a vers bibliai szimbólumokon keresztül fejezi ki az emberi élet múlandóságát és a teremtő Isten állandó jelenlétét. Az emberi képességek, készségek és erőfeszítések mind a teremtő Isten által adott ajándékok, amelyek az idő múlásával visszatérnek a Földhöz, mint a kezdeti állapotba. Az idő múlása ellenére azonban a teremtő Isten jelenlétét nem lehet eltörölni vagy eltemetni.

A skolasztikus teológia a maga racionalista megközelítésével azt mondhatja, hogy a vers a természet rendjét és az emberi élet ciklikusságát tükrözi. A földmives az emberi munkát és tevékenységet, valamint az időt szimbolizálja, amelyek mind a föld műveléséhez kapcsolódnak. Azonban ez a ciklikusság nem jelenti azt, hogy semmi sem változik vagy fejlődik. Az idő múlásával az emberi élet újabb körökben szánt, új tapasztalatokat és eredményeket hozva.

A vers teológiai szempontból tehát az ember és a teremtő közötti kapcsolatra és az idő múlására utal. A bibliatudomány a népekkel való életre és a teremtő Isten iránti felelősségre hívja fel a figyelmet. A patrisztika kiemeli a teremtő Isten jelenlétét és az emberi élet múlandóságát. A skolasztika pedig a természet rendjét és a fejlődést hangsúlyozza. Mindegyik megközelítés árnyalja a verset és mélyebb értelmet ad neki.