Költői ábránd volt, mit eddig érzék,
Költői ábránd és nem szerelem.
Mert meggyógyult e szív, amely úgy vérzék,
És nem maradt a sebnek helye sem.
Ha szerelem lett volna keblem hullámzása,
Időknek multával sem nyúgodt volna el.
Vad ár e szenvedély; amerre medrét ássa,
Sodor magával s végre belehalni kell.

Most értem én csak e szilaj folyóra.
Mint von magával, mint von, mint ragad!
Kiáltsatok rá a harangozóra,
Hogy verje félre a harangokat;
Nagy a veszély, s talán, majd mentésemre jőnek...
De nem! hisz félrevert harang lázas szivem,
Hallá zaját a lyány és nem jött megmentőnek,
És hogyha ő nem jött, ne jőjön senki sem!

Oh lyány, oh lyány, hogy rám ily bánatot hozz,
Nem olvasám sejtésim könyviből!
Azért vontál csak oly közel magadhoz,
Hogy megvakúljak lelked fényitől?
Ugy fénylik lelked, mint a nap világa fénylett,
Midőn fogyatkozás még nem szennyezte meg;
De amily hideg lesz a nap, ha minden élet
Kifogy, kihal kebléből, kebled oly hideg.

Mondád - és nem is reszketett beszéded -
Mondád, hogy soha senkit nem szeretsz.
Nem féled a boszúló istenséget,
Hogy szent céljával ellenkezni mersz?
Vagy tán azt gondolod, hogy nincsen olyan férfi,
Ki megérdemlené a te szerelmedet?
Attól tartasz, hogy kincsét szíved elfecsérli,
És aztán vissza többé nem szerezheted?

Hisz meglehet, hogy tán csalódni fognál,
Ám nem szeretni, oknak ez kevés;
A mozdulatlan, a holt nyúgalomnál,
Hidd, többet ér az élő szenvedés.
És csak azért nem fogsz-e építtetni házat,
Mert hátha egykor azt a tűz emészti fel?
S ezért türöd, midőn a nyár esője áztat,
S midőn a tél hideg karjával átölel?

De láttam én jól, hogy ajkad sohajta,
S innen hiszem: van szíved, lángoló,
Csakhogy az észnek jégpáncélja rajta,
Miként a volkán tetején a hó.
Szólj, oh leány, hogy így van, s várok türelemmel,
Mindaddig várok, míg nem mondod, hogy elég,
Várok békével, míg az óra nem jövend el,
Midőn birod hüségem nemcsaló jelét.

Hosszú idő, egy örökkévalóság
Lesz várásomnak minden napja majd.
Nézem magam, mint tengerek hajósát,
Kit a szél a part közelébe hajt,
De itt megfordul a szél, s látja bár a révet
A küszködő hajós: nem közeledhetik.
Kinoskeserves lesz ez örökszomju élet,
Hanem éretted még e kín is jólesik!

Nem fájhat úgy a betegek testének,
Ha éles vas jár át sebeiken,
Nem fájna ugy, ha tűzzel égetnének,
Mint e sovárgó vágy fáj énnekem.
Csak egy kis cseppet önts e fájdalom tüzére,
Egy cseppet a remény kútjából, oh leány,
Hogy évek mulva bár, de meg fog jőni bére
Gyötrelmeimnek, oh csak azt mondd, hogy: talán -

Nem, nem, ne biztass a jövővel engem,
Ne alamizsnát: üdvességet adj!
Hazudtam én, hogy várok türelemben,
Türelmem máris messze, messze hagy;
Fut, mint szilaj ló, s lelkem rája van kötözve,
S pályája mindig sűrübb rengetegbe vész,
Ahol talán majd egy vadállat tépi össze,
Tudod, melyik vadállat?... a megőrülés!

Adj vissza, lyány, adj vissza enmagamnak,
Adj a világnak vissza engemet...
Vagy mit beszélek? tarts meg, tarts magadnak,
Tiéd éltem, te el nem vetheted.
Oh, mondd, hogy elfogadtad, mondd, hogy elfogadtad!
E nagy szavadra tán ég-föld reám szakad;
Mit bánom én? az isten szebb halált nem adhat,
Mint sírba dőlni a gyönyör terhe alatt! -

S ha nem szeretsz, ha soha nem szeretnél?
Mindegy! hozzád van nőve szellemem,
Mint a levél a fához... eljön a tél,
S akkor lehull, de már élettelen.
Ez sorsunk a sirig. Bár járj be messze földet,
Kerűlj bár, mindhiába, engem el nem hagysz,
A soha el nem váló sötétség melletted,
Mit árnyékodnak vélsz, az én bús lelkem az!

Szatmár, 1846. szeptember 27.


Elemzések

A vers szövege magasztos hangvételű és drámai, tipikus romantikus kifejezőeszközöket használ. Az alábbiakban bemutatom a vers irodalmi összefüggéseit mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom területén:

1. Romantikus irodalom: A vers számottevően romantikus átélést mutat a szerelem és a vágy fájdalmáról. A romantikus költészetben gyakran megjelennek a vágy, az elérhetetlen szerelem motívumai, amelyeket Petőfi Sándor is felvesz ebben a versben.

2. József Attila: A modern magyar líra egyik legnagyobb alakja, József Attila is hasonló témákkal és hangnemmel dolgozik. József Attila verseiben is gyakran jelennek meg vágyak, elérhetetlen szerelem, és a fájdalom motívumai.

3. Sándor Weöres: Weöres Sándor költészetében is visszaköszönnek a romantikus elemek. Verseiben sokszor érinti a vágyat, a szerelemet, és az elérhetetlen álmokat.

4. Adam Mickiewicz: A lengyel romantika egyik kiemelkedő alakja, Adam Mickiewicz is foglalkozik a szerelem és a vágy motívumaival. Verseiben a moralitás és a szenvedély kapcsolatát boncolgatja, ami hasonlóan tükröződik Petőfi Sándor művében.

5. Alfred Tennyson: Az angol romantika kiemelkedő írója, Alfred Tennyson verseiben szintén gyakran jelentek meg a romantika tipikus elemek, mint például a szerelem és a vágy motívumai.

Ezek az összefüggések egyértelműen azt mutatják, hogy Petőfi Sándor verse romantikus irodalmi hagyományokra épít, és a magyar és a nemzetközi irodalom számos alkotójának műveihez kapcsolódik.

A vers egy költői ábrándról szól, amelyet a költő nem szerelmet, hanem egyfajta gyógyulást jelentett számára. Ebben az értelemben a vers nem direkt kapcsolódik a természettudomány legfrissebb felfedezéseihez, azonban néhány olyan elem található benne, ami kapcsolódhat a természettudományos ismeretekhez.

Az első ilyen elem az "ár e szenvedély" kifejezés, amikor a versben a szerelmet egy vad árhoz hasonlítják. Ez utalhat arra a természeti jelenségre, hogy a folyók és folyóvizek nagy erejűek és sodorhatják magukkal mindazt, ami az útjukban van.

A versben a költő a "harangokat" is megemlíti, és arról beszél, hogy azokat félre kell verni, hogy mentőjét kiáltsák rá a veszélyhelyzetben. Bár ez a konkrét mondatszerkezet nem kapcsolódik a természettudomány friss felfedezéseihez, azonban emlékeztet minket arra a tényre, hogy a második világháború után, a harangokhoz rendszerek kerültek felszerelésre, hogy figyelmeztessék a lakosságot katasztrófahelyzetekben.

A versben a költő "nap" metaforát használva beszél a szerelmi érzelmek lángolásáról. Ez a nap metafora a természet tudományával kapcsolatos ismereteket is felidézheti, például a Nap folyamatosan sugarazza ki a fényét és energiáját.

Az utolsó észrevétel, amely a természettudományhoz kapcsolódhat a versben, az a költő utolsó sorában található "fut, mint szilaj ló". Ez az állítás lehetőséget ad az állatvilág természettudományos aspektusainak következtetésére, például az állatok viselkedésének tanulmányozására és a fizikai vagy biológiailag meghatározott határokon való átugrásukra utalhat.

Összességében elmondható, hogy a versben csak néhány elem található, amelyek a természettudományos ismeretekhez kapcsolódnak. A vers elsősorban a költő személyes érzéseit és mentális állapotát fejezi ki, de ezek a természeti metaforák és elemek lehetőséget adnak az aspektusok kibontására, amelyek a mai természettudomány legfrissebb felfedezéseivel összefüggésbe hozhatóak.

A vers teológiai szempontból való elemzése több nézőpontból is történhet.

Bibliai szempontból:
A versben megjelenő szerelem szempontjából a bibliai aspektus fontos lehet. A szerelem gyakran előfordul a Bibliában, mint Isten és az ember viszonyának szimbóluma. A versben található ábránd viszont nem szerelem, hanem költői ábrándként jelenik meg. Ez azt jelenti, hogy a költő olyan érzéseket és vágyakozást él meg, amelyek nem valóságosak, hanem a képzeletében élnek. A költőnek az a vágya, hogy megtalálja a költészetben rejlő valóságot és értelmet. Így a versben található folyó jelképesen az emberi érzések és vágyakozások áramlását testesíti meg, ami végül mindig a halálba sodorja az embert. A költő végül rádöbben arra, hogy a szerelem és a vágyakozás csak ideiglenes érzések, míg a költészetben és a művészetben található valóság és érték tartósabb.

Patrisztikus szempontból:
A patrisztikus teológiában a szerelem elsősorban Isten iránti szeretetként jelenik meg, amelyet az embernek kell éreznie és gyakorolnia. A versben azonban a szerelem nem egy isteni szerelem, hanem egy földi, emberi szerelem, amelynek nem marad nyoma a költő szívében, hanem végül elhal. Ez ellentmond a patrisztikus világképnek, amely azt hangsúlyozza, hogy az isteni szeretet és a szellemi tapasztalás az igazi boldogságot és kiteljesedést hozza az ember számára. A versben a költő kérdéseket vet fel a szerelem természetéről és értelméről, valamint Isten szerepéről ebben a kontextusban.

Skolasztikus nézőpontból:
A skolasztikus gondolkodásban nagy hangsúlyt kap a racionális érvelés és az értelem szerepe. A versben a költő is az értelemmel próbálja megérteni a szerelem természetét és értelmét. A költő kérdéseket tesz fel az érzelmek és vágyakozások értelméről és céljáról, valamint arról, hogy lehet-e tartós boldogságot és értelmet találni ezekben. A versben a költő meggyőződésére jut, hogy az érzelmek és vágyakozások átmenetiek és halandók, míg az intellektuális keresés és a költészetben rejlő valóság és érték tartósabb és értékesebb lehet.

Ezen kívül más nézőpontok is felmerülhetnek, például a misztikus nézőpont, amely a költő ábrándjainak és vágyainak misztikus vagy spirituális értelmet próbál találni.

Összességében, a vers teológiai szempontból alkalmazható elemzése során fontos figyelembe venni a szerelem, költészet és a szellemi tapasztalás viszonyát, valamint az értelem és érzelmek szerepét ebben a kontextusban. Az elemzés során a bibliatudomány, patrisztika és skolasztika nézőpontjaira figyelve különböző aspektusokat vizsgálhatunk meg, és megérthetjük a költő gondolatmenetét és tapasztalását.