Megpendítem hónapok multával
Még egyszer szerelmi lantomat;
Még ez egyszer, egyszer és utószor,
Mert ezentúl hangot ő nem ad.

Nem pazarlom én többé leányra
Dalaimat, érzeményimet.
Érzéketlen bábak a leányok,
Szívet és dalt nem érdemlenek.

Nem beszél vak indulat belőlem;
Csendes elmém, higgadt szózata.
Megszűnt már a vész, mely nem viszonzott
Szerelmem kínjából támada.

Tiszta szemmel nézek a jövőbe,
Nem lebeg rajt szenvedély köde.
Mely előlem annyi szép virányt, de
Annyi puszta tájt is elföde.

Tiszta szemmel nézek a jövőbe,
Jaj de mit lát, mit lát ott szemem?
Azt, hogy nincs már semmi szépet látnom...
Nincs barátság, nincs ott szerelem!

Egyedűl, e roppant nagy világtól
Elhagyatva, szeretetlenűl,
Máriusként, aki számüzötten
Egy országnak omladékin űl!

Nem lehet, hogy én még nem szeressek,
És hogy engem ne szeressenek!
Bármily hideg a világ: szívem még
Nem fagyott meg, szívem még meleg.

Lesz leány még, kell leánynak lenni,
Aki éreztesse majd velem,
Hogy áldás az átkos élet, melyben
Van egy percnyi boldog szerelem!

Pest, 1845. október 16. - november 25. között


Elemzések

A vers természettudományos szempontból vizsgálva az alábbi témák és összefüggések merülnek fel:

1. Idő: A versben megjelenik a "hónapok multával" kifejezés, utalva a múló időre. Az idő múlása és a változás természettudományos szempontból nagyon fontos téma. Az elmúlás és az időbeli változás megfigyelése és megértése több tudományágban is kulcsszerepet játszik, például az asztrofizikában, a geológiában és a biológiában.

2. Érzékek: A versben a szerző elutasítja a leányokat, mondván, hogy "érzéketlen bábak" és nem érdemlik meg a szívet és a dalt. Ez az állítás az érzékekkel kapcsolatos és a szerelemhez fűződő tapasztalásokra utal. Az érzékek vizsgálata és megértése szintén természettudományos kutatás tárgya. Például az idegtudomány és a pszichológia számos kutatást végez az emberi érzékelési folyamatok és az érzelmek hátterének megértésére.

3. Érzelem és elme: A versben a szerző említi "csendes elmét" és "higgadt szózatot", utalva az elme és az érzelmi állapot kapcsolatára. Az emberi elme, az érzelmek és az érzelmi állapot kutatása a pszichológia, a neurológia és a kognitív tudomány területébe tartozik.

4. Jövő és remény: A versben a szerző a jövőbe tekint és azt mondja, hogy nem lát semmi szépet, barátságot vagy szerelmet. Ez kapcsolódik a jövőkutatáshoz és az emberi reményekkel, vágyakkal kapcsolatos természettudományos vizsgálatokhoz, például a pszichológiában és a szociológiában.

Összességében a vers olyan témákat érint, amelyek természettudományos kutatási területekhez kapcsolódnak, mint az idő, az érzékelés, az érzelmi állapot és a jövőkutatás. A versben kifejezett érzelmek és gondolatok a természettudományos kutatásokat tükrözik, és az emberi tapasztalatokkal és érzékeléssel kapcsolatos megfigyelésekhez és felfedezésekhez kapcsolhatók.

A vers szerzője Petőfi Sándor, aki a 19. századi magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja. Az "Megpendítem..." című versét 1845-ben írta Pesten.

A vers magyar irodalomtörténeti szempontból elsősorban az 1848-49-es forradalom és szabadságharc előtti időszakhoz köthető. A 19. század elején a magyar irodalomban erősödik az indulatokról és az érzelmekről szóló líra, melynek egyik kiemelkedő képviselője Petőfi Sándor. Ettől eltérően a "Megpendítem..." című vers már inkább a 19. század második felére jellemző romantikus líra jegyeit hordozza magán.

A versben a szerző szerelmi bújáról és hajdani szerelmeiről vall. Az első versszakban megjegyzi, hogy soha többé nem fogja dalait és érzékeny pillanatait "pazarolni" a leányokra, hiszen szerinte nem érdemlik meg azt, hogy ilyen szép és mély érzelmeket fektessenek beléjük. Ez a nyers, néhol keserű hangvétel jellemző az irányzatra, amiben Petőfi ekkor már íródott.

A versben folytatódik ez a keserűség és a hiábavalóság érzése. A szerző azt írja, hogy a vak indulat és a viszonzatlan szerelem már nem jelentkezik benne, immár csendes és higgadt szeműen lát a jövőbe. Megszűnt a veszély, ami a szerelmes kínokból támadt és elhomályosított mindent, de már nem is lát a jövőben semmi szépet. A vers végén pedig egyedül, elhagyatva, szeretetlenül érzi magát, mint egy száműzött Márius.

A nemzetközi szépirodalom területén a vers a romantika jegyeit hordozza magán. A szentimentalizmus és az érzelmi fájdalom kifejezése jellemzi a szerző érzéseit és gondolatait. Petőfi Sándor művei többek között William Shakespeare és Lord Byron hatását is tükrözik, akik az európai romantika fontos képviselői voltak.

Petőfi Sándor azonban a versben nem csupán a saját érzelmeit fejezi ki, hanem közvetlenül a közönséghez szól. Ezek az érzések és gondolatok általános emberi tapasztalatok, amelyek szélesebb körben is megérthetőek és megélt tapasztalatok számára találkozópontként szolgálhatnak.

A vers továbbá a korabeli magyar társadalom és irodalmi szcénája közötti kapcsolatra is utalhat. Petőfi Sándor éles kritikát fogalmaz meg a leányokkal és a társadalmi elvárásokkal kapcsolatban. Ez egy ilyen társadalomban élő egyéniség kifejezése, aki ellentétben áll a társadalmi normákkal és a saját értékeit és céljait követi.

A vers teológiai szempontból a szeretet hiányának és elutasításának témáját dolgozza fel. Petőfi Sándor a versben azt fejezi ki, hogy már nem fogja pazarolni dalait és érzelmeit érzéketlen leányokra, mert úgy érzi, hogy nem érdemlik meg a szerelmet és a dalt. Ezzel a személyes érzésével a szeretet hiányát és elutasítását általánosan is megfogalmazza a versben.

A bibliai háttérben a szeretet fontos szerepet játszik. Az Ószövetségben a szeretet Isten természete és kinyilatkoztatása is. Az Újszövetségben pedig Jézus tanításaiban a szeretet az egyik legfontosabb parancs. A versben azonban a szeretet hiánya és az elutasítás áll a középpontban. Ez az ellentmondás a bibliai tanításokkal szembeforduló helyzetet mutat.

A bibliatudomány szempontjából a versben feltűnő, hogy Petőfi Sándor íróként ismerte és gyakran idézte a Bibliát. A versben nincs konkrét utalás a Bibliára, viszont a szeretet hiányával és az elutasítással kapcsolatos érzéseit a bibliatanulmányok is segíthetnek jobban megérteni.

A patrisztika meglátása szerint a szeretet és a szeretetlenség közötti ellentétben Isten szeretete és az emberi rosszindulat szerepet kap. Az embereknek Isten szeretete kell, hogy irányvonal legyen és mások szeretete is, hogy építsék az Isten Országát a földön. A versben megjelenő szeretet hiánya tehát a patrisztika szerinti idealizált felfogásnak ellentmond.

A skolasztika az intellektuális megközelítést központba helyezve történeti és filozófiai vonatkozásokban kutatta a teológiát. A versben ugyan nem találhatóak meg direkt skolasztikus elemek, viszont Petőfi Sándor vallási élményei és gondolkodása hatással voltak a korabeli teológiai gondolkodásra is.

A versben megjelenő kilátástalanság és elhagyatottság érzése a vallásfilozófia aspektusával is összekapcsolható. Az embernek keresnie kell a szeretetet és az elfogadást a világban, és fontos, hogy megtapasztalja a szeretetet másoktól és Istentől. Ha pedig ez az élmény hiányzik, akkor az ember elhagyatottnak érzi magát, hasonlóan ahhoz, ahogyan a versben Petőfi Sándor érzi magát.

A vers tehát a teológiai megközelítésben a szeretet hiányának és elutasításának témáját dolgozza fel. Összefüggéseket lehet találni a bibliai tanításokkal, a patrisztika és skolasztika nézőpontjaihoz, valamint a korszak vallásfilozófiai értelmezésével is.