Esős idő van; szürke a menny,
Mint a bakancsos-köpönyeg.
Arról szó sincs, hogy kiderűljön,
Sétálni hát már nem megyek.

Mit kéne tennem? feleséget
A jóisten még nem adott;
Ha feleségem volna: véle
Majd eltréfálnám a napot.

Pipára gyujtok, s az esőnek
Halk susogását hallgatom,
És végigszállok gondolatban
A messze fekvő multakon.

Sokon mentem már én keresztül,
Sok jót értem, de több roszat,
S nagyrészt magamnak kell köszönnöm,
Hogy megvalljam az igazat.

Könnyelmüség, könnyelmüség! ez
Gyakorta oly lépésre vitt,
Melynek később vásott fogakkal
Ettem fanyar gyümölcseit.

De bátran mondom: más hibám nincs
A könnyelműségen kivűl,
S ez majd a maga idejében
Az ifjusággal elröpűl.

Viszontagságos életemnek
Egy hű, igaz barátja van,
Egyetlen ő, ki nem hagyott el
Balsorsom háborúiban.

Velem volt ő, mig a hazában
Bujdosva jártam, mint a vad,
És ittam a forrás vizéből,
S alvám a szabad ég alatt;

Velem volt ő, mig a hazán túl
Naponta négy krajcár dijért
Hiven fogyasztám a katonák
Sületlen, sótlan kenyerét:

S velem volt ő, mig a könyűkkel
Sózott szinészi kenyeret
Megpaprikázták bosszusággal
Ármánykodó gazemberek.

Ez egy barátom a költészet.
Ő volt mindenkor énvelem,
Verseltem én minden bajom közt
A színpadon s az őrhelyen.

Leend-e haszna verseimnek?
Túlélik-e majd apjokat?
Ragyognak-e holdként fölöttem,
Ha sírom éje befogad?...

De már derűl! szivárvány támad
Amott a rákosi mezőn,
Sétára hát... csak el ne csipjen
Valamelyik hitelezőm.

Pest, 1844. július-augusztus


Elemzések

A vers magyar irodalomtörténeti szempontból a romantika korába sorolható. A romantikus irodalom jellemzői közül megtalálható benne a természeti képek használata, amikor a költő megemlíti a szürke eget és az esőt. A romantikus érzelemkifejezés is jelen van a versben, amikor a költő a feleség hiányától való bosszúságát fejezi ki. Az önismeretre, az élet értelmére való gondolkozás is tipikus romantikus témakör.

A versben a költő saját életútjának egyes eseményein keresztül haladva elemzi saját hibáit és tapasztalatait. Ez a narratíva, az önvallomás is jellemző a romantikus költészetben.

A magyar irodalmi összefüggések között megemlíthetjük, hogy Petőfi Sándor a kor egyik legnagyobb magyar költője, aki a magyar romantikus líra kiemelkedő alakja. A verseiben gyakran foglalkozik önmagával és a magyar társadalommal. A SZOBÁMBAN című vers is személyes hangvételű és reflektál a költő saját élményeire és gondolataira.

A nemzetközi összefüggések között a romantikus irodalomkeresés több más országban is megtalálható. A romantikus költészet a 19. században Európában és az Egyesült Államokban is népszerű volt. Az érzelmi kifejeződésre és a természeti élményekre való fókusz azonos az Európában írt romantikus versekkel. Az önismeretre, az élet értelmére való gondolkozás egyetemes témakör a romantikus irodalomban.

Összességében a SZOBÁMBAN című vers irodalomtörténeti szempontból szervesen illeszkedik a magyar romantika és az európai romantikus irodalom kereteibe, az érzelmek kifejezése, a természeti képek használata és az önvallomás jellemzők a műben.

A vers természettudományos szempontból számos érdekes elemet tartalmaz, bár a konkrét tudományos felfedezésekhez kevésbé kapcsolódik. Az alábbiakban részletezem a legfontosabb elemeket:

1. Időjárás: A vers kezdete az esős időre utal. Habár a vers írója nem beszél konkrétan a meteorológiáról, az időjárás állapota fontos elemét képezi a természettudományi vizsgálódásnak.

2. Pipázás és természeti hangok: Az eső susogása, valamint a pipázás olyan természetes jelenségeket és élményeket hoz szóba, amelyek az emberi érzékelés és a természeti környezet kapcsolatáról szólnak. Ezek a tapasztalatok szerves részét képezik a természet megfigyelésének és megértésének a folyamatában.

3. Emberi lépések és azok hatása: A költő említi korábbi könnyelműségeit, amelyeknek később kifizetett az árát. Ez a megjegyzés arra utal, hogy az emberi cselekedeteknek következményei vannak a természetre és a környezetre, és a felfedezések ezen a területen is folyamatosak.

4. Barátság: A költő említ egy hűséges barátot, akivel szoros kapcsolatot tart fenn. Ez az emberi kapcsolat a természettudomány területén is fontos, hiszen a kutatók közötti együttműködés és az információcsere kiemelt szerepet játszik a legújabb felfedezések elérésében.

5. Költészet és művészet: A költő beszél az ő barátjáról, a költészetről, ami mindig is az ember tudományos, esztétikai és érzelmi kifejezésének egyik formája volt. A művészet és a természettudományok kapcsolata többször is kiemelt téma a kortárs tudományos kutatásokban.

6. Jövőbeli hatások: A költő kétségeket és bizonytalanságot fejez ki a verseinek jövőbeni sikeréről és hosszú távú hatásairól. Ez a kérdés a természettudományos felfedezésekkel is összekapcsolható, hiszen a kutatók mindig is azt remélik, hogy az eredményeik hosszú távon megmaradnak és hozzájárulhatnak a világ megértéséhez és fejlesztéséhez.

Bár a vers elsősorban az emberi érzelmekre és tapasztalatokra fókuszál, számos ponton kapcsolódik a természettudományhoz és a kutatás legfrissebb eredményeihez.

A vers teológiai szempontból vizsgálva több érdekes elemet tartalmaz. Kezdődik azzal, hogy az esős és szürke időben a költő úgy érzi, nem mehet sétálni. Ezt a megfogalmazást egy keresztény kontextusban lehet értelmezni, ahol a menny szürkesége egyfajta lelki állapothoz kapcsolódik. A költő a lehetőséget látja arra, hogy személyes vágyainak hódolhasson, elegyülve pusztán anyagi gondolatokba, mint a feleség hiánya vagy a pipázás örömei. Ez a világi vonatkozás a lelki tökéletesség híjának és az anyagi javakra való túlzott összpontosításnak tekinthető.

A versben szereplő "jóisten" kifejezés is bibliai hagyományokra utal. A költő hangja elszomorodik, hogy még nem kapott feleséget, és ezzel azt sugallja, hogy Isten nem teljesíti vágyait. Ez lehet egy kritika is a vallás intézménye iránt, amely nem teszi boldoggá az embert. A költő által felvetett kérdés tehát az, hogy Isten miért nem adja meg, amit akar. Ez a teológiai probléma hátteréül szolgálhat a versben megfogalmazott kételyeknek és a költő keresésének.

A versben említett könnyelműség szintén teológiai elem. A könnyelműség a bűn kategóriájához kapcsolható, amely az emberi természet romlottságával és sorsunk buktatóival hozható összefüggésbe. A költő saját könnyelműségét vallja be, és elismeri, hogy ez a hiba az ifjúság elillanásával magától megoldódik.

A versben az is hangsúlyos, hogy a költőnek egyetlen hű barátja van, a költészet. Ez a barátság és lojalitás rendkívül fontos szerepet játszik a költő életében és az általa megélt szenvedésekben. A költészet az a terület, ahol a költő tevékeny lehet, és kifejezheti gondolatait, fájdalmait és örömeit.

A vers utolsó részében a költő kétkedést fejez ki a verseinek értékét illetően. Azon gondolkodik, hogy mennyire fogják tartósan értékelni műveit, amikor ő már nincs többé. Egyfajta vallási kétség is megszólal itt, ahol a költő a saját halála és utánavalója felett aggodalmaskodik. A vers zárulásában a költő derülését és a további sétálásra való készenlétét fejezi ki, azonban tudatában van annak, hogy talán követelőzni fogják anyagi problémái miatt.

A költői képzetek és a vers általános vallási, teológiai és erkölcsi kérdéseket vet fel, és a megvallott félelmek és aggodalmak elemzése lehetőséget ad a versek és a költészet fontosságára és hatékonyságára a költő életében. Az összefüggések megtalálása a bibliatudomány, patrisztika és skolasztika nézőpontjaira vonatkozóan lehetővé teszi, hogy mélyebb betekintést nyerjünk az idő és a környezet teológiai vonatkozásaiba és a költő spirituális állapotába.