A vers a magyar szépirodalom területén elemzett mű, melynek szerzője Petőfi Sándor, a legnagyobb magyar költő. Petőfi gondolatai, hangulata és mintái a nemzetközi szépirodalomból ismerhetők fel.
A vers első sorai egy szép kis lakról szólnak, amely a Duna mellett áll. Az első négy sorban az érzelmek, az emlékek feldolgozása jelenik meg. Ez alapján a vers gyakorlatilag egy nosztalgikus emlékezés, melyben a lírai én egy távoli helyre és időbe utazik vissza.
Az ominózus negyedik sor "Valahányszor emlékszem reája" rész az időbeliséghez, amit később is megfigyelhetünk a versben.
A második versszakban a lírai én sajnálja, hogy elhagyta a lakóhelyét és az anyját, hiszen a vágyai irányították. Ez a vágy olyan erősen hatott rá, hogy még a megszokott környezetet és a családját is otthagyta. Ez az elem a versekben gyakran előforduló távolság és elszigeteltség motívumát idézi.
A harmadik és a negyedik versszakban a lírai én az otthoni viszonyokról és az elhagyott szeretteiről emlékezik. Arról ír, hogy mennyire fájdalmas volt az anyja számára a búcsú pillanata és hogy a kínok égtek a szülői szívben. Ezzel a motívummal gyakran találkozunk a világirodalomban is, ahol az otthontól való elválás, az elszigeteltség, vagy az egyedüllét kifejezése az irodalmi művek fontos eleme.
A következő versszakban a lírai én visszaemlékszik egykoron talált szeretett lényére, aki sokat jelentett számára. Itt az elszigeteltség és a magány is megjelenik.
A hatodik versszak kiemelkedik, mivel a remény motívuma jelenik meg benne. Az új remények, a jövőbeni tervek, álmok és vágyak a kert metaforájával jelennek meg, de amikor megvalósulnak, csalódást okoznak. Ez a motívum a romantikus irodalomból és a világirodalomból is ismert.
A hetedik versszakban a lírai én a saját életútjáról és a nehézségekről beszél. Ez a versszak az életutazás és az életkudarc motívumára épül, amelyek gyakoriak a világirodalom klasszikus műveiben is.
A vers befejeződik a lírai én kérésével, hogy az ismerősök mondják anyjának, hogy ne oltassa el a közeli út miatt a könnyeit, mert szerencsében részesült a fia, miközben ő elnyomorodott és nehéz helyzetben él. Ez a motívum a szülői szeretet és az áldozatvállalás ábrázolása, amely több irodalmi műben is megtalálható.
Összességében a vers tartalmazza a nosztalgikus emlékezés motívumát, az otthontól való elválást, a magányt , az új reményeket, az élet útjának nehézségeit és az áldozatvállalást. Ezért az alapmotívumokat tekintve a vers kapcsolatban áll mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom különböző műveivel.