Keresés:

Petőfi Sándor

TŰNŐDÉS

Ifjúkoromnak ébredése
     Ah, oly tündéri, szép vala,
Miként a koszorús tavasznak
     Varázst mosolygó hajnala.

Hű lyányka dűle karjaimba,
     Hű lyányka csókja égete,
S mennynek röpíté képzeményim
     Hesper-tüzű tekintete;

S az érzemény, mely lelkesítve
     Dagasztá e meleg kebelt,
Rózsás berek lombsátorában
     Szelíden ömlő dalra kelt.

Lejárt az év, s a fáradatlan
     Idő uj évet alkota,
A kellemgazdag ifjuságnak
     Elhulla bájvirúlata;

S nincs már a lyányka karjaimban.
     És hervad a fantázia,
Az istenítő boldogságnak
     Ekkép ki kelle halnia!

Ti, fönt a menny kék tengerében
     Mosolygva fürdő csillagok!
Trónjához a szent végezetnek
     Olyan közel kik állotok.

Melyik ragyog reményt szivembe,
     Melyik ragyog közűletek?
Hogy egykor még örömre kelni
     Nem lészen tiltva véletek;

Akár a lyányka hű ajkáról
     Szedvén új édes csókokat,
Akár ha szárnya képzetemnek
     Dicsőbb világokhoz ragad.

Pápa, 1841. november

Írd meg a véleményed Petőfi Sándor TŰNŐDÉS című verséről!
Petőfi Sándor további versei: