Keresés:

Reményik Sándor

A kávéház poézise

Moldován Pálnak

1

Vándor, ki egykor viharos hegyélen
Reccsenő szálfák közt ujjongva álltam,
A mindenségbe veszve elenyésztem,
Fenyővé, köddé, zuhataggá váltam,
- Ó olvasóm riadj, s tagadj meg engem:
Én most e csiszolt márványlap fölött
Este hat óra s nyolc óra között
A kávéháznak poézisét zengem.

A magasságok nagy szimfóniája
Törött akkordként mostan ide tér be,
A hős-éneknek leolvadt a szárnya,
Ide zuhant, e párás, füstös révbe!
Itten gunnyaszt e márványlap fölött,
Nézi a sok imbolygó emberárnyat,
Tűnődik, hogyan szerezzen új szárnyat -
A kávéházban - hat és nyolc között...

2

Mi vonz ide? Csak Isten a tudója,
Nem a szivarfüst, nem az emberek,
Nem is a barbár kártya-idióma.
Nem ez, nem az... tán egy-két jóbarát,
Akiknek arcát látni jólesik...
Ó de hányszor ülök itt egyedül,
Míg álmaim a valót színezik.
Talán e zsongás, e "murmur incertum",
Mely néha olyan, mint a szél moraja,
Máskor meg mint távol hullámverés...
Úgy úszom rajta, mint eloldott sajka.
Talán a forró kávé hideg este,
Talán a pincér nyugodalmas arca,
Ki óhajtásom előre kileste.
Talán - kezdődő öreglegénységem,
Mely itt örökös horgonyt vetni készül,
Sejtve, hogy ez lesz végső menedékem.

És mégis van, és itt is van varázs...
Ha akarom: a vaskályha ölében,
Mint régi napnyugták láng-özönében,
Úgy izzik, úgy piroslik a parázs,
Míg az óriás tükörablakokra
Egy fenyveserdő rajzolódik jégből,
A láthatatlan festő vas-kezétől
Plántálva cik-cakos oromzatokra.

Írd meg a véleményed Reményik Sándor A kávéház poézise című verséről!
Reményik Sándor további versei: