Keresés:

Reményik Sándor

A vakond napba néz

Sárika húgomnak, szeretettel

Kékebb az ég és aranyabb a lomb -
A fájdalom se fáj, csak halkan zsong -
A süket földből kibújt egy vakond.

Csodálkozott, hogy napba nézhetett -
A napba nézett s beleszeretett -
És szárnya nőtt és fölemelkedett.

De azoknak, kik lent nyugosznak mélyen,
Vagy fent szikráznak, fent a fényes égen:
A csodát, mely a vakonddal esett
Már nem mondhatom meg.

Pedig ó, hogy örülnének velem!
Milyen ölelőn, milyen melegen
Símogatnák megújult életem!

Gyötörtem bánattal az életük,
Gyötörtem bűnökkel az életük,
S most - gyógyultan - nem lehetek velük!

Tudom: örülnek, hogy én örülök,
Hogy nélkülök is, mégis örülök -
Az ő szerelmük tiszta és örök.

És néha mégis félelem fog el,
Hogy hűtelenül hagytam őket el,
Őket, kiket
Avar takar
Hamar -
És nemsokára a hólepel.

Mikor ujjonganék
Visszanyert életemért hangosan,
Mikor lángolóbb színe gyúl a szómnak:
Egyszerre csak elszégyellem magam.
Úgy érzem, a halottak hangfogóznak,
Magamba térítnek, belémfogóznak:
Hogy valahogy el ne bízzam magam.
Szelíd karjukon erdők avarán
És rétek bársonyán vándorolok,
S ha elengednek, kiderült szemem
Egy áldott árnyalattal
Komolyabban ragyog.

De aztán ismét nyugosznak ők mélyen,
Vagy tündökölnek fent a fényes égen,
S a csodát, mely a vakonddal esett,
Nekik mégsem,
Mégsem mondhattam meg.

Annak mondom hát, ki itt maradt még:
Aranyabb a lomb és kékebb az ég -
És ezerjófű a testvériség.

És százszor édes érzés: élni, élni,
Szeretni, munkálkodni és remélni:
Vakond-lét helyett sas-életet élni.
Ki itt van még, ó, örüljön velem,
Ki itt van még, ó, maradjon velem,
Szeresse megújuló életem,
Helyettük is,
Helyettük is -
Mint ahogy én
Élő szíveken át
Most a porladókat is szeretem.

1935 november 10
Írd meg a véleményed Reményik Sándor A vakond napba néz című verséről!
Reményik Sándor további versei: