A süllyedő világ-hajó
Parányi mentőcsolnakán
Lebegünk páran, emberek.
- Gyárak, kietlen kültelek -
A kormánynál egy asszony ül,
A hangja halkan ránkpereg,
Néha koppan a szíveken,

Mint őszben tavaszi eső.
Mögöttünk süllyed a világ,
Mi lebegünk a csolnakon,
A révészünk, az Irgalom
Vezet egy asszony-hangon át.
Most semmi sincs, csak ez a hang.
Csak ez a hang...
És messze a Világítótorony.

Kolozsvár, Irisz-telep, 1931 okt. 25