A keményített fehér főkötő
A homlokukra szorosan símul,
Széles pántja finom kis hegybe nő,
S feljebb mintegy sisakká tornyosul.

Krisztus fegyverzetében járnak ők,
Az Irgalmasság önkéntesei:
Olajgondozó szűzek, mécsvivők.

A sisak sejteni sem engedi:
Alatta hajuk szőke, barna-e,
S olyan kevéssé kíváncsi reá
Az Isten rájuk bízott betege.

A fehér köpeny fölé csak kihajlik
Egy keskeny csík, egy kis darabka ég:
A formaruha gallérkája kék,
Szelíd világoskék,
Mint nyári délelőtt
A folttalan, sugaras messzeség.
S olyan derűsek ők,
Mindíg-vidámak ők,
Mint az a fényes, tiszta nyári ég.

Csak akkor ül a szemük alá árnyék,
Ha egy-egy beteg bús, reménytelen,
És itt, valamely kórházi szobában,
Tiszta fehér szobában
Örökre elpihen.

S nincs több ily ápoló,
Ilyen odaadó,
Mint e Krisztus sisakját viselők,
Derült szűzek,
Örökké virrasztók és mécsvivők.
S életáldozatuknak nincs jutalma más,
Csak az, hogy egyre hallják a vigaszt:
"A nyomorultak közül aki eggyel jót tesz,
Mondom néktek:
Énvelem tette azt."

1934 szeptember 25


Elemzések

A vers egy rövid írás, ami természettudományos szempontból nem sok információt vagy kapcsolatot tartalmaz. Azonban néhány elemben találhatunk utalásokat vagy hasonlóságot a természettudomány mai felfedezéseivel.

Az első sor a főkötőről szól, ami a homlokra simul. A természettudományban nem találunk direkt kapcsolatot ehhez a képhez, de megfigyelhetjük a párhuzamot a biológiai struktúrákkal, amik a testre simulnak, például a növény levélzetéhez vagy az emberi bőrhöz.

A sisakról szóló rész is hasonlít a természeti formákra, például egy hegyre vagy egy tornyosuló objektumra. Itt is megtalálhatjuk a párhuzamot a természeti alakzatokkal, amik a földön vagy a hegyekben megtalálhatóak.

Az "Irgalmasság önkéntesei" és "olajgondozó szűzek" kifejezések szimbolikusak lehetnek, amelyek az emberi segítségnyújtással vagy szolgálattal kapcsolatosak, de nincs közvetlen kapcsolat a természettudományhoz.

Az utolsó részben a fehér köpenyt és a formaruha gallérját kéknek írják le, ami hasonlít egy nyári délelőttre vagy a tiszta nyári égre. Ez egyértelműen pozitív képet fest a kék színről, amely az ég és a természet jellegzetességére utalhat.

Összességében megállapíthatjuk, hogy a versben nincs olyan részlet vagy elem, ami közvetlenül vagy részletesen kapcsolódna a mai természettudomány friss felfedezéseihez. Azonban vannak szimbolikus és képi elemek, amelyek utalnak a természetre és a természet szépségére.

Reményik Sándor "Diakonisszák" című verse irodalomtudományi szempontból több összefüggést is vizsgálhatunk mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalomban.

Egyik lehetséges megközelítés a magyar irodalom kontextusában való értelmezés. A "Diakonisszák" című vers Reményik korai versei közé tartozik, melyekben a szerző a vallásos, keresztény értékek és az egyén szabadságvágya közötti ellentétet, illetve a kötelezettségek vállalását és az önfeláldozást helyezi középpontba. Ez az összefüggés a magyar irodalom hagyományában a klasszikus vallásos lírahoz, például Ady Endre verseihez és Babits Mihály költészetéhez kapcsolható.

A krisztusi fegyverzetben járó diakonisszák motívuma az európai népi vallásosság előfordulásaival és a középkori vallásos ikonográfiával is összefüggésbe hozható. A diakonisszák alakja emlékeztethet a szerzetesi rendek tagjaira vagy ahoz hasonló vallásos csoportokra, akik önkéntesen vállalkoznak az Isten szolgálatára. Ez a motívum összekapcsolható például a francia gotikus irodalommal és az itáliai reneszánszal.

A fehér köpeny, a fehér főkötő és a sisak alakja pedig az irodalomtörténetben ikonikus motívumokként jelenhetnek meg. A fehér szín a tisztaság, a szüzesség és a szelídség szimbóluma, ami összekapcsolható a világirodalmi hagyományban is hasonló jelentéstartalommal (például Shakespeare műveiben). A sisak motívuma pedig a védelem, a harc és a szolgálat szimbóluma, amely több műben megtalálható (például a görög mitológiában és a római irodalomban).

A versek lírai nyelvezete, a metaforák és a képek gazdagsága továbbá a szimbolikus jelentéstartalommal való játék Reményik stílusának és lírájának jellegzetességeit tükrözi. Ez összefüggésben van a modernista költészettel, amely az 1900-as évek elejétől jellemző volt a világirodalomban.

Ezek a lehetséges összefüggések a magyar és a nemzetközi szépirodalom területén az "Diakonisszák" című versek irodalmi értelmezését gazdagítják és bemutatják, hogyan helyezkedik el Reményik verse a magyar irodalomban és az irodalom világában.

A vers a diakonisszák lelki és fizikai szolgálatát ábrázolja, akik Krisztus fegyverzetében járnak, mint az Irgalmasság önkéntesei. A keményített fehér főkötő, ami a homlokukra szorosan símul, szimbolizálja a diakonisszák hivatását, amelyet magasztos és állandó szeretettel és odaadással viselnek.

A bibliatudomány nézőpontjából a vers bibliai idézetek és gondolatok inspirációjára épül. Például a vers utolsó sorában idézett Jézus szavai a Máté evangéliumából származnak (25:40): "A nyomorultak közül aki eggyel jót tesz, Mondom néktek: Énvelem tette azt." Ez az idézet azt jelenti, hogy azok, akik ápolják a betegeket és szolgálnak az elesetteknek, közvetlenül Jézussal vannak.

A patrisztikus nézőpontból a diakonisszák szolgálata a keresztény egyház hagyományában gyökerezik. Az egyházatyák hangsúlyozták az irgalom és szolgálat fontosságát, és erősen bíztak a szentek példáiban. A versben az "Irgalmasság önkéntesei" kifejezés erre utal, és a diakonisszák tevékenysége általában a keresztény szeretet gyakorlásának, az elesettek és betegek segítésének példája.

A skolasztikus nézőpontban a versben megjelenő elemek, mint például a formaruha gallérkája kék, és a keskeny csík a fehér köpeny fölött, reprezentálhatják a diakonisszák hivatalos egyházi rangját és státuszát. A diakonisszák szolgálata és áldozatos munkája erősíti az egyház tekintélyét, és tovább építi az egyházi hierarchiát.

Egyéb nézőpontokból kifejezve a vers arról is szólhat, hogy az emberi odaadás és szolgálatban nyilvánul meg az isteni szeretet. A diakonisszák az Istennel való közösségben és a betegek szolgálatában találják meg valódi értelmüket és céljukat. A versek a szolgálatukat, áldozatos munkájukat és az örömeiket hangsúlyozzák, ugyanakkor utalnak a bánatukra és a nehézségeikre, amikor találkoznak reménytelenséggel és betegséggel.

Összességében a vers teológiai értelmezése különböző szempontokból megközelíthető, és a diakonisszák által végzett szolgálat szimbolizálja az irgalmasságot, szeretetet és Krisztus jelenlétét a világban.