Áprily Lajosnénak

Egy fecske nem tavasz,
Egy fűszál nem mező,
Egy vízcsepp nem patak,
Egy sír nem temető.

Hervadt aranyerdőn,
Mindszentek estején
Ilyen szomszédtalan,
Büszke sírt leltem én.

Fölötte kő állott,
Rejtelmes felirat:
"Lángod ki fújta el?
Vajjon nem te magad?"

Messziről a havas
- Örök panoráma -
Széllel söpörgette,
Avart takart rája.

Messze volt a város,
Messze a temető.
Volt e vad magányban,
Volt tragikus erő.

Egyedül élhetett,
Egyedül halhatott,
Parolát másnak a
Halálban sem adott.

Minden szentek közül
Kiragadta magát,
Egyedül alussza
Át a nagy éjszakát.

Erdőszéli tölgyek
Levele hull rája.
Szemközt a havas áll,
- Örök panoráma. -

Egy fecske nem tavasz,
Egy fűszál nem mező,
Egy vízcsepp nem patak,
Egy sír nem temető.


Elemzések

Reményik Sándor "Egy sír nem temető" című versét irodalomtudományi szempontból többféleképpen is elemezhetjük mind a magyar, mind pedig a nemzetközi szépirodalmi kontextusban.

Elsőként az alábbi vers azonosságaira és különbségeire koncentrálhatunk a magyar szépirodalomhoz kapcsolódóan. A versen megjelenő motívumok és képek magyar irodalmi hagyományokkal, a táj-, természetábrázolás hagyományaival, valamint a halál és a magány motívumaival alakít ki kapcsolatokat. A vers megmutatja a magyar irodalom sajátosságait, például az erőteljes természeti képeket, a múltba való visszatekintést, valamint a magyar tájat jellemző elemeket. A versen megjelenő témakörök és képek szervesen illeszkednek a magyar líra hagyományába, és reflektálnak az irodalmi kánon fontos elemeire.

Másodsorban a vers szépirodalmi elemzése során a nemzetközi szépirodalomhoz is számos kapcsolódási lehetőség nyílik. Az alábbi verses sorokban megjelenő motívumok és képek számos egyetemes témával kapcsolódnak össze, például a természet, az emberi élet ciklikussága, a magány, a halál és az élet véges volta. Továbbá, a vers általános érvényű kérdéseket felvet a létezés és az emberi sors természetéről. Azok a témák és képek, amelyek a magyar irodalomhoz kapcsolódnak, sokszor párhuzamokat mutatnak más irodalmi hagyományokkal, például a romantika és a szimbolizmus költészeti hagyományaival.

Az "Egy sír nem temető" című vers tehát mind a magyar, mind pedig a nemzetközi szépirodalmi területeken megfigyelhető motívumok, képek és témák révén több kapcsolódási pontot kínál az irodalmi kánonban. A vers értelmezése során feltárhatjuk a magyar irodalom sajátosságait, illetve felismerhetjük azokat az irodalmi hagyományokat, amelyekkel a költő műve kapcsolatba hozható.

A "Egy sír nem temető" című vers teológiai szempontból is érdekes elemzésre ad okot. A versben megjelenik a halál és az egyedüllét motívuma, amelyeket keresztény teológiai szempontok alapján lehet értelmezni.

Bibliatudomány szempontjából a versben megjelenő sír és halál motívumok kapcsolatba hozhatók a Bibliában található szövegekkel, amelyek a halált és a sírt gyakran vallási vagy isteni beavatkozások következményeként ábrázolják. Ilyen például a "porból való vagy és porrá fogsz válni" idézet, amely megjelenik a teremtéstörténetben és az emberi halandóságra utal. A versben szereplő sír egyedisége és a "Mindszentek estejé" kifejezés is utalhat a kereszténységben elterjedt szentek tiszteletére és az ünnepükre.

A patrisztika szempontjából a versben megjelenő halállal és az egyedülléttel kapcsolatos gondolatok kapcsolatba hozhatók a korai keresztény gondolkodásban kialakult eszkatologikus elképzelésekkel. Ezek szerint a halál a lelkünk kiengesztelésének és az örök életre való készülődésnek az ideje, amikor az ember egyedül áll az Istennel, és elszámolást kell adnia tetteiről.

A skolasztika szempontjából a versben megjelenő halál és az egyedüllét motívumai kapcsolatba hozhatók a halál filozófiai és teológiai megközelítésével. A skolasztikus gondolkodók, például Aquinói Szent Tamás, a halált az élet természetes részeként tartották, amely az örök boldogságra való felkészülés lehetőségét kínálja. A versben szereplő sír, a magára hagyottság és az egyedüllét lehetőséget ad arra, hogy a halál szembenézésével és elfogadásával a hívő közelebb kerüljön Istenhez és az örökkévalósághoz.

Az összesen nézve a vers teológiai aspektusait és a benne megjelenő halál és egyedüllét motívumait, a verselemzés során különböző útmutatásokat és ötleteket is felhasználhatunk. A bibliatudomány, patrisztika és skolasztika nézőpontjai mellett más nézőpontokat is fel lehet használni, például pszichológiai vagy szociológiai szempontból történő elemzést is végezhetünk a halál, az egyedüllét és a temetés témájával kapcsolatban. A vers tehát az említett teológiai szempontokon keresztül szól az emberi lét alapvető kérdéseiről és az örök élet reményéről.

A vers természettudományos szempontból vizsgálva több olyan elemet is találhatunk, amelyek a mai természettudomány friss felfedezéseivel összefüggésbe hozhatók.

Az első négy sorban a következők találhatók: "Egy fecske nem tavasz, egy fűszál nem mező, egy vízcsepp nem patak, egy sír nem temető." Ezek az állítások azzal kapcsolatban vannak, hogy egyetlen szereplő vagy tárgy nem egy komplett jelenséget vagy helyzetet jelent. Ezek a kijelentések kapcsolódhatnak például a rendszerek és a hálózatok természettudományos vizsgálatához. Ma már ismerjük a sok összetevőből és kapcsolódásból álló komplex rendszereket, amelyek nélkül nehéz lenne megérteni és magyarázni a természeti folyamatokat. A fecske a tavasz egyik jele, de nem egyedülállóan képviseli azt. Ugyanez igaz a fűszálra és a mezőre, a vízcseppre és a patakra, valamint a sírra és a temetőre is.

A következő részben a sír leírása található: "Hervadt aranyerdőn, mindszentek estején, ilyen szomszédtalan, büszke sírt leltem én." Az aranyerdő, amely már hervadt, az évszakok, a termesztő talaja és a növények biológiai ciklusára utalhat, amelyek a természeti rendszerek és az élő organizmusok működésének fontos elemei. A "büszke sír" kifejezés a sírhoz kapcsolódik, amely a halottak testét befogadja és újrahasznosítja az összetevőit a természet számára.

A következő sorokban ugyanez a sír további jellemzése következik: "Fölötte kő állott, rejtelmes felirat: 'Lángod ki fújta el? Vajjon nem te magad?'". A rejtelmes felirat és a "lángod ki fújta el?" utalhat az emberi tevékenységekre, mint például a tűz használatára és az energiafogyasztásra. A természettudomány a tűz kémiai és fizikai jelenségeit használja a világ megértésére és kihasználására.

A következő sorokban a sír környezetének leírása található: "Messziről a havas - Örök panoráma - széllel söpörgette, avart takart rája." Ebben a részben a sír és a környezet közötti kapcsolatról van szó, ahol a sírt a természet által nyújtott anyagok és folyamatok takarják be, mint pl. a hó és az erdői avartakaró. Ez egy példa arra, ahogy a természetben a környezet és az ökoszisztéma kölcsönhatásban vannak egymással és folyamatosan változnak egymás befolyásolása által.

A következő sorokban a város és a temető távolságának említése található: "Messze volt a város, messze a temető. Volt e vad magányban, volt tragikus erő." Ez a sor arra utalhat, hogy a természet és az ember által létrehozott környezet közötti távolság és kapcsolat. Az emberek gyakran településeken élnek és városokat alakítanak ki, amelyek sokszor távol vannak a természettől és a természeti területektől. Az itt megjelenő "vad magány" és "tragikus erő" kifejezés erre az ellentétre utalhat.

A következő sorokban a sír egyedülállóságát és elszigeteltségét írják le: "Egyedül élhetett, egyedül halhatott, parolát másnak a halálban sem adott." Ez a sor arra utalhat, hogy minden ember egyedülálló és független a halál pillanatában is. Az emberi test és az élet megszűnése összekapcsolható az élettani és az orvostudományi kutatásokkal.

Az utolsó sorokban a sír és az életciklus mögötti örök látvány és kapcsolat leírása található: "Erdőszéli tölgyek levele hull rája. Szemközt a havas áll - Örök panoráma." Ez a rész arra utal, hogy a természet és a természeti jelenségek folyamatosan változnak, csakúgy, mint az élet és a halál ciklusai. Az erdőszéli tölgyek levelei a természeti változásokra, az évszakokra és a biológiai folyamatokra utalnak. A "szemközt a havas áll" utalhat a távoli jövőre és az örök látványra, ami a Föld és a természet folyamatosan változó és ugyanakkor állandó képét jelenti.