A nő. Igaz. És én sem tagadom,
De ez a sors nagyon elágazik.
Közel, távol, mélységbe, magasságba
Szertefuttatja gyökérszálait.
Fülledt közelen, szellős messzeségen,
Bús mélységen, zord magasságon át:
Mindenki úgy, ahogy neki kimérték,
Ragadja meg a sorsa fonalát.

Az egyik fonál Lédához vezet:
Tűz, vér, piros kéj, fekete halál.
A másik végén szemérmes leányka,
Aranyhajú jövendő anyja áll.

Kerül, fordul a harmadik fonál,
S végül csak a hiú Évához ér,
Akivel csupán játszani lehet,
S aki játszik a játék kedviér'.
Futnak még száz irányba fonalak,
Minden fonál végén egy nőalak,
S mintha mind egy sors változata lenne.

De én rejtettebb kútfőre akadtam,
Szerelem útját hogy elhagyogattam:
Én, én a Testvért fedeztem fel benne.


Elemzések

A versben szereplő női alakok és sorsok általánosan érvényesíthetőek a magyar és nemzetközi irodalomban. A női karakterek különböző szerepeket és jelentéseket hordoznak magukban, és a szerző által felvázolt sorsok a vers többi elemével együtt komplex képet alkotnak a férfi sorsról és az emberi kapcsolatokról.

A vers kezdő sorai arra utalnak, hogy a női létezés igaz és elfogadható, a nők fontos és meghatározó szerepet játszanak a férfiak életében. Az "elágazik" kifejezés azt mutatja, hogy a férfi sorsa sokféle irányba terelődhet, és a női kapcsolatoknak sokféle hatása lehet rá.

A "Lédához" vezető fonál a görög mitológiára utal, ahol Léda Jupiterrel kapcsolata révén a szerelem istennője volt. A versben Léda kapcsán az erotikus és szenvedélyes vonzalom jelképeként jelenik meg. Ez a motívum megtalálható más irodalmi művekben is, például W.B. Yeats "Léda és a hattyú" című versében.

A "szemérmes leányka" vonala az ártatlanság, a jövőbeli anyaság és a tisztaság jelképévé válik. Ez az archetípus a nemzetközi irodalomban is megtalálható, ahol a szüzesség és életadás motívuma viszonylag gyakori.

Az "hiú Éva" megjelenése a Bibliából is ismerős lehet, ahol az első nő, Éva a bűnbeesést hozza el az emberiség számára. Itt a hiúság és a játékosság ábrázolása révén a "fonal" sorsa a csábítással és az instabil kapcsolatokkal kapcsolódik össze.

A fonalak több irányba futása és a női alakok által bemutatott különböző sorsváltozatok azt sugallják, hogy a férfi sorsa változatos és nem egyértelmű. Ez a képesség a női karakterek általánosan érvényesíthető képét kínálja, melyek szintén megtalálhatóak más irodalmi művekben is.

A vers utolsó részében a szerző különös kijelentéssel társul a Testvért, ami a női sorsok felmérése és megértése révén történhetett meg. Ez azt sugallja, hogy a fenti női alakok és sorsok mögött azonosulás és mélyebb megértés rejlik.

A vers teológiai szempontból is értelmezhető, és többek között kifejezi a női és férfi sors összefüggéseit az emberi életben. A versben az emberi sorsot fonálakhoz hasonlítja, amelyek különböző irányokba futnak és nőalakokhoz vezetnek.

A bibliatudomány szempontjából a vers több bibliai motívumot is tartalmaz. Az egyik fonál Lédához vezet, aki az Ószövetségben ismert személy, Jákob felesége. Az ő története tele van háborúval, erőszakkal és tragédiával. Ez a fonál tehát a bűnnek és a romlásnak a szimbóluma lehet.

A másik végén pedig egy szemérmes leányka, aki az újszövetségi Szűz Mária lehet, akinek tiszta és ártatlan élete van. Ez a fonál tehát az ártatlanság és a tisztaság jelképe lehet.

A versben említett harmadik fonál pedig Évához vezet, aki a teremtés során lett az első nő, és az emberiség anyja. Az ő története az emberi bűnbeeséshez és a hitehagyáshoz kapcsolódik. Ez a fonál tehát a bűnnek és a hiúságnak a szimbóluma lehet.

A patrisztika szemszögéből a versben megjelenik az emberiség eredendő bűne és a női sors összefonódása. Az első és harmadik fonál a bűnnel kapcsolatos, míg a második Mária tisztaságával és ártatlanságával. Ez a kettősség jellemző az emberi életre és sorsra is. Az emberiség bűnös természetéből adódóan mindig is fennáll a veszélye a hiúságnak és bűnnek, de ugyanakkor lehetőség van az ártatlanságra és tisztaságra is.

A skolasztika nézőpontjából a versben megjelenik az emberi sors kötött és megismételhető voltának az ötlete. A fonalak mindenkihez elérnek, és mindegyiknél ugyanazt a nőalakot találjuk. Ez a monotonitás és a szükségszerűség is jelen lehet az emberi sorsban. A skolasztika idejében a vallásosság fontos szerepet játszott, és meg voltak vallva az emberi élet rendjét és teremtését meghatározó elvek.

A vers azonban új nézőpontot is belecsempész az általa említett "Testvér" személyével. Ez a "Testvér" lehet Jézus Krisztus, aki az emberi sorsban a remény és a megváltás szimbóluma. Az ő felfedezése lehetőséget ad az embernek a kitörésre a korlátolt és meghatározott sorsából, és ad egy új értelmet és irányt az életnek.

A vers első részében a női sors széleskörű ábrázolása található, amely összefüggésbe hozható a mai természettudomány friss felfedezéseivel. A természettudományban megfigyelhetjük, hogy a női sors is sokféle lehet, és számos tényező befolyásolhatja azt. A sorsnak gyökérszálai lehetnek fülledt közelen és szellős messzeségen, amelyek a környezet és az életkörülmények változatosságát jelzik. Ezen kívül a mélység és magasság is megjelenik, amelyek utalhatnak a mélyebb érzelmek és spirituális dimenziók hatására is.

A vers második részében a különböző sorsokat vezető fonalak megjelennek. Az egyik fonal Lédához vezet, ami tűz, vér, kéj és halál képeként jelenik meg. Ezek a fogalmak kapcsolatba hozhatók az emberi test és biológiai folyamatokkal, valamint az érzelmekkel és szenvedélyekkel. A másik fonal végén egy szemérmes leányka áll, aki a jövendő anyát jelképezi, ami a termékenységgel és a reprodukcióval kapcsolatos.

A harmadik fonal, amely fordul és kanyarog, végül a hiú Évához ér, akivel csak játszani lehet. Ez utalhat a modern kor változó társadalmi normáira, és arra, hogy a nők kapcsolatukban az egyenlőséget és a játékosságot keresik. Az utolsó sorokban megjegyezteti, hogy további fonlak futnak száz irányba, minden fonál végén egy nőalakkal, ami utalhat a női sokszínűségre és azt mutatja, hogy minden nőnek egyedi sorsa van.

A költemény utolsó része talán a legérdekesebb a természettudományos szempontból. Az elhagyott szerelmi út helyett a költő a "Testvért" fedezte fel. Ez a kifejezés bizonytalanságot és különböző értelmezési lehetőségeket kínál, ami a természettudományban is jellemző. Ez megmutatja, hogy a természettel kapcsolatban mindig újabb felfedezéseket tehetünk, és mindig új utakat fedezhetünk fel. Itt a költő talán azt jelzi, hogy az ember a természettel való kapcsolatában mindig új dolgokat fedezhet fel, amelyek segíthetik a sorsának megértését és elfogadását.

Összességében a költemény sok olyan témát és képet tartalmaz, amelyek összekapcsolhatók a természettudomány legfrissebb felfedezéseivel. Az emberi sors sokféleségének bemutatása, a biológiai és érzelmi folyamatokra való utalás, valamint a természet és az ember interakciójának hangsúlyozása mind olyan témák, amelyek a természettudományos kutatások eredményeihez kapcsolhatók.