Ha a Halál is ilyen volna csak,
Mint ez a decemberi alkonyat,
Ilyen halkléptű, ilyen nesztelen...
S úgy bánna szépen, szelíden velem,
S úgy érintené meg a kezemet,
Mint valaki, kit nagyon szeretek.

Ha a Halál is ilyen volna csak,
S úgy lebbenne szobámba hallgatag,
Mint egy lámpát-eloltó lehelet,
Észre se venném, hogy sötétebb lett.
Mennék vele, ki helyettem is lát,
Ugaron, erdőn, tengereken át.

Ha a Halál is ilyen volna csak,
Nem ijesztő, titáni szörnyalak;
Szelíd fiú, vagy édes, lenge lány:
Egyik kezében megfogózkodnám,
Másik kezében - lángjával alá -
- Bús géniusz - a fáklyát tartaná.

Ha a Halál is ilyen volna csak,
Hátulról átkarolná vállamat,
Mappámra tenné hűs, nyugodt kezét:
"A tollat pajtás tedd le, most elég!
Az utolsó vers úgyse lesz már jó,
Tülköl a ködkürt, indul a hajó!"

Ha a Halál is ilyen volna csak:
Födetlen, fürtös fő, nem zord sisak,
Nem üres szemgödrök, de mély szemek,
Mik lelkem mélyéig tekintenek,
S visszaragyogják, mit benne látnak:
Drága képét egy-egy jóbarátnak.

Ha a Halál is ilyen volna csak,
Nem ásna nyirkos, sötét sírokat,
De vinne szabad, nagy mezőkön át,
Hol szürcsölnénk a mennyek harmatát,
S hajnali ködben, pusztán, tengeren,
Egyszercsak úgy eltűnnék csendesen.


Elemzések

Reményik Sándor "Ha a halál is ilyen" című verse a halálról és annak emberi személyes jellemvonásairól szól. A versben a költő szembesül a halál végtelenül csendes és békés jellegével, ami meglepő módon nem ijesztő, hanem szelíd és szeretetteljes megjelenést ölt.

A versben feltűnik az egész költői hagyományban jelenlévő szembenállás a halál és az élet között, ahol a halál nem a pusztító erő megtestesítője, hanem megszelídült és elfogadhatóvá válik a költő számára. A halál szerepét itt a versek alkotásának végét, az élet véget éréseként jeleníti meg.

A versben a költő a halált nem egy absztrakt fogalomként, hanem egy férfi vagy nő alakjában képzeli el, aki képes megérinteni, átkarolni, mégis láthatatlan marad. Ez a képzelt halálalak halkan, szelíden megjelenik a költő életében, és elvezeti őt a túlvilágra.

Verseiben Reményik Sándor élénk ábrázoláskészséggel és érzékenységgel ábrázolja a halált, kihangsúlyozva annak misztikus és titokzatos jellegét. A verseiben korábbi irodalmi társainak, például Arany Jánosnak vagy Ady Endrének a hatása érezhető.

A vers általános értelmezhetősége miatt átélhető nemzetközi szépirodalmi kontextusban is. A halál ábrázolása, mint halk és békés jelenlét, nemzetközi irodalmi művekben is gyakori. Azok a költők, akik a halált személyesen vagy metaforikusan ábrázolják, gyakran használnak szelíd és szép képeket, hogy ellensúlyozzák a halál fenyegető jellegét.

Az antik görög drámáktól kezdve William Shakespeare drámáin át a modern költészetig rengeteg művet és költőt találunk, akik a halált hasonló módon ábrázolják, mélyítik el jelentését és megpróbálják reprezentálni a halál misztikus harmóniáját. A halál kétféle megjelenése, mint pusztító erő és mint szelíd társ, mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalomban gyakran visszaköszönő téma.

A vers természettudományos szempontból is érthető és érdekes szimbólumokat és helyzeteket tartalmaz. Noha a vers nem közvetlenül hivatkozik a legfrissebb természettudományos felfedezésekre, néhány elem összekapcsolható az új ismeretekkel.

A versben a Halál csendes, halkléptű lényként jelenik meg, ami összefüggésbe hozható a molekuláris biológiában végzett kutatásokkal. Az újabb felfedezések arra utalnak, hogy a halálhoz vezető biokémiai és biológiai folyamatok szintén csendesek és láthatatlanok. Az öregedési folyamatok, sejthalál és az azokat kiváltó szabályozó mechanizmusok legtöbbször összetettek és finom egyensúlyt igényelnek, ahogy a vers szépen és szelíden ábrázolja.

A Halálnak az a képessége, hogy észrevétlenül megjelenjen és sötétítse el a szobát, hasonlóan érdekes és összetett jelenség lehet. A modern optika kutatásával összhangban, amely a fénynek és annak terjedésének vizsgálatával foglalkozik, új technológiák és anyagok lehetővé teszik a fény elnyelését és olyan anyagok létrehozását, amelyek láthatatlanná tehetik a tárgyakat. Ezen felfedezések hatására új lehetőségek nyílnak meg a "fény eltűzésére" és a sötétítésre.

A vers később a Halált egy olyan személynek ábrázolja, akinek mély tekintetei vannak, amelyek mélyre hatolnak. Ez hasonlít a modern agykutatásban alkalmazott képalkotó eljárásokhoz, amelyek lehetővé teszik a szemünket mélyebbre hatoló vizsgálatokat és az agy működését feltáró információk szerzését.

Végül, a versben a Halál az embereket megbéklyózza és elviszi őket, hogy felfedezzék a természet távoli és szabad ösvényeit. Ez kapcsolatban áll a modern utazási és kutatási technológiákkal, amelyek lehetővé teszik az emberek számára, hogy felfedezzék és megismerjék a természet legvégső pontjait, az óceántól az űrig.

Összességében tehát a versnek számos olyan eleme van, amelyek kapcsolatba hozhatók a természettudomány legfrissebb felfedezéseivel és azok hatásával az emberi élettérre és gondolkodásra. A természettudomány előrehaladása új perspektívákat nyit meg a halál és a természet megértésében, és ezek az elemek jelennek meg a versben is.

A vers szövege szerint, Reményik Sándor a Halált emberközeli, szelíd és meghitt alakként ábrázolja. Az első sorban már ez a hangulat mutatkozik meg, ahogy a Halál decemberi alkonyathoz hasonlít. Ez az összehasonlítás azt sugallja, hogy a Halál csendesen és békésen érkezik, láthatatlanul és észrevétlenül közelít felénk.
Ez a megközelítés ellentétben áll a hagyományos ábrázolással, amelyben a Halál ijesztő és könyörtelen figura.

A bibliatudomány nézőpontjából a versben megjelenik a halál megszemélyesítése, ami a bibliai hagyományban is megjelenik. A Halál személyként való ábrázolása lehetőséget ad a vele való kapcsolat jellemzőinek megvitatására.

A patrisztika, vagyis a korai keresztény gondolkodás nézőpontjából a Halál megszemélyesített ábrázolása talán kifejezi a hit teret nyújtó megnyugvását. Az ember képes közel hozni a Halált azzal, hogy személyesen megismeri őt, és ezáltal a halál is emberi dimenziókat ölt. Ez a nézőpont hangsúlyozhatja a keresztény felfogást, miszerint a halál nem a vég, hanem egy új kezdet lehet.

A skolasztika, vagyis a középkori keresztény filozófia nézőpontjából néhány érdekes elem jelentkezik a versben. A skolasztika nagy hangsúlyt fektet a racionalitásra és az érvelésre. Az utolsó versszakban, amikor a Halál felveszi a kesztyűt és azt mondja, hogy a költészet már nem tudja kifejezni a valóságot, ez megjelenítheti azt a skolasztikus érvelést, miszerint a költészet korlátozott abban, hogy kifejezze a mélységet és értelmét a halálnak. Ezzel a verssel Reményik Sándor azt fejezheti ki, hogy az emberi értelem és nyelv is véges és korlátozott a halál valódi jelentésének kifejezésében.

Ennek azonban szembeállítható az a nézőpont, hogy a versben megfogalmazódó képzete a Halálról inkább a halottakkal való közeli kapcsolatot hangsúlyozza, és nem magát a halált mint folyamatot (állapotot). Tehát nem feltétlenül tekinthető a halál objektív személyként, hanem inkább egy szimbolikus/metonimikus megfogalmazás, amely az elmúlás, az idő múlása, a veszteség, és a transzcendencia tapasztalatát fejezi ki.

Más ötletként az is megemlíthető, hogy a versben megjelenő képzetek a költő belső világát ábrázolják, a halállal való szembenézést és elfogadást. A Halál érintése és jelenléte szimbolikusan a költő elengedését és átadását jelenti a természetnek, az időnek, az elmúlásnak. Ebben az értelmezésben a vers a természeti világba való beolvadást ábrázolja, és a Halált a folyamat részeként fogja fel.