Keresés:

Reményik Sándor

Helgoland

Márki Sándornénak

A sziklafokon megtörik a hullám,
És újra jő, - és újra megtörik...
Harsogva csap fel, búgva hull alá,
És ez így tart öröktől-örökig.

A Sors: a sziklák zord szigetje áll.
Körülte zúg az emberáradat:
Millió élet, millió halál.

Egy hullámparány vagyok én is ott,
A sziklára egy percre fölcsapok,
Hogy aztán - aléltan hulljak alá, -
Én nem hiszem, hogy lakik valaki
Helgolandon, ki jajom hallaná.

Egy hullámparány vagyok én is ott,
Nincsen számomra más vigasztalás,
Mint hogy ezrekkel együtt jajgatok.
Hullám is vagyok, tenger is vagyok,
Csak egy vagyok, - és mégis az egész!
S nekem diadal és keserű mámor,
Ha a hullám fehér tajtékporától
A víhatatlan sziget ködbevész!
Csak hab vagyok, - és mégis örök, ős,
És mint az óceán, oly tehetetlen,
És mint az óceán, olyan erős!

És néha, mikor zúgó tengerárral
A lelkem a sziklákon nagyot csobban,
Kevélyen kérdezem és keserűn:
Nekem, vagy a sziklának fájt-e jobban?!

Egyszer lehullok s elnyelnek a mélyek,
Elvesztődöm a végtelen vizen,

De tán ezer év mulva visszatérek.
És újra lent leszek, s a szikla fent,
És a háborút újra kezdem én:
A múlhatatlant, s a reménytelent.

A Sors: a sziklák zord szigetje áll,
Áll keményen és víhatatlanul.
Rajta sír, tombol, tajtékzik a hullám,
S a mélybe, önmagába visszahull.

Körülte zúg az emberáradat:
Millió élet, millió halál.
A Sors: a sziklák zord szigetje áll.

Írd meg a véleményed Reményik Sándor Helgoland című verséről!
Reményik Sándor további versei: