Még élek és még mindíg dalolok,
De már a szívemet
Kitépték keblemből a viharok,
S úgy zengetik: tőlem idegenül.
Rajtam át
Dalolnak régelhantolt istenek,
S önnön beszédemre nem ismerek -
És rajtam át a Végzet teljesül.

Rajtam át
Népek mennek az Ítélet elé,
S keresztül rajtam roppant folyamok
Hömpölyögnek a deltájuk felé.

Még élek és még mindíg dalolok,
De már a szívemet
Kitépték s elvitték a viharok,
S nem magamé: a viharé vagyok.

És ha majd elcsitult a fergeteg,
Ki tudja, - döbbent ámulattal érzek
Szívem helyén talán
Egy sötét lyukat, véres ürességet.

Kit pengetett a szelíd esti szél
S borzongatott a hűvös alkonyat:
Magától - hogy adna az árva lant
Ilyen sikoltó, égő hangokat?

Az Idő, ez az óriás legény
Tépdesi lantom s lelkem húrjait,
Övé a dal, övé a költemény.

S félek, a dal, amit életrehív,
Sötétebb, súlyosabb,
Mint amit elbírhat a lant, a szív.

S félek, egyszer vasujjai alatt
Sikoltva végsőt búg a gyönge hárfa -
És elszakad.

1919


Elemzések

A vers egyéni és lírai műfajú, mivel a szerző saját érzéseit és gondolatait fejezi ki benne. A versben jelen van a személyes hangvétel és az alkotó szubjektivitása.

A vers a magyar irodalmi hagyományokhoz kapcsolódik, hiszen Reményik Sándor a 20. század elején tevékenykedett és a századforduló magyar költészetének része volt. Stílusát tekintve a szimbolista irányzatba sorolható, melyre utalnak a képek és metaforák használata, valamint a belső érzések, gondolatok kifejezése. Szerepelnek benne vallomásos elemek is, amelyek jellemzőek a lírai költészetre.

A versben megjelenik egy isteni dimenzió is, amikor az istenek dalolnak a költőn keresztül. Ez a motívum a mitológiai és vallásos motívumokkal gazdagítja a verset.

A versben szereplő képek és metaforák általános, érthetők és átélhetők számos kultúrában, tehát általános emberi tapasztalatokra épülnek. Például a viharok szimbolizálják az élet viharait, a szív pedig az érzelmek, a szenvedélyek központját jelenti.

A versnél a hangulat és atmoszféra kialakítása is kiemelkedő jelentőséggel bír. A viharos, dübörgő természetet és a költő belső viharait áthatja a zenei hatás, ami a vers líraiságát és erőteljességét erősíti.

A versben az idő motívuma is megjelenik, az idő mint óriás, ami tépdesi a költő lantom és lelkének húrjait. Ez a motívum az elmúlást, a változást és a múló idő hatását jelképezi.

A vers időszerűsége abban is megnyilvánul, hogy az 1919-es évszám szerepel a vers végén, ami a történelmi kontextusra utal. Ebben az időszakban zajlott a magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye, a Tanácsköztársaság kikiáltása, ami a politikai és társadalmi feszültségeket és válságot tükrözi a költő életében és írásaiban.

A versben megjelennek olyan általános emberi érzések és gondolatok, amelyek nemzetközi érdeklődésre tarthatnak számot, például az élet viharai, az idő múlása vagy a belső lelki zűrzavar. Ezáltal a vers univerzális üzenettel és értelmezhetőséggel rendelkezik, ami más kultúrákban is releváns lehet.

A vers teológiai szempontból számos értelmezést és hivatkozást tartalmaz. Az alábbiakban összefüggéseket mutatok be a bibliatudomány, patrisztika és skolasztika nézőpontjaira koncentrálva:

1. Bibliatudomány: A versben szereplő istenek és a Végzet utalhatnak a bibliai istenfogalmakra és az ember sorsára. Az istenek régelhantolt dalaikban az ember életét és sorsát jelenítik meg, míg a Végzet végrehajtja a sorsot. A versből áradó szenvedés és elhagyatottság érzése az ember és Isten kapcsolatának megszakadására és az ember sorsának irányításának elvesztésére utalhat.

2. Patrisztika: A versben megtalálható isteni és végzetbeli megnyilvánulások a patrisztika időszakára jellemző gondolkodásmódot tükrözhetik. Az istenek által énekelt dalok és a Végzet végrehajtott sors megerősítheti a keresztény tanítást az emberi sorsbazáról és az Isten iránti engedelmességről. Az emberi élet végsőségét és a Végzet befolyását hangsúlyozhatja, amelyet csak Istennel való kapcsolat révén lehet rendezni.

3. Skolasztika: A versben megjelenő dilemmák és paradoxonok összefüggésbe hozhatók a skolasztikus teológiával. A vers szimbolikus nyelvezete és az ellentmondásokkal teli érzelmek a hit és értelem egyensúlyának keresésére utalhatnak. Például a versben szereplő sötét lyuk és véres üresség a kételyek és az emberi értelem határainak átlépését mutathatja meg. Az idő és a dal közötti interakció a skolasztikus gondolkodás során felmerülő időbeli dimenziók és az emberi lélek közötti kapcsolatot is jelképezheti.

Ezen kívül, a versben fellelhető érzelmek és hangulatok más teológiai nézeteket és gondolkodásmódokat is érinthetnek, például a vallási tapasztalatok, a szenvedések és a remény fontosságát. A versben megtalálható szenvedés és elszakadás az emberi létezés mélyebb kérdéseire utalhat, és a vallási tapasztalatok és a spirituális keresés kihívásait tükrözheti.

Összességében a vers teológiai szempontból megannyi elemet tartalmaz, amelyek a bibliatudomány, patrisztika és skolasztika nézőpontjaira való különféle összefüggéseket mutathatnak. A vers gazdag jelentéstartalma és kifejező ereje fontos kérdésekre hívja fel a figyelmet és lehetőséget teremt a teológiai szempontok vizsgálatára és gondolkodásra.

A vers egyéni érzelmeket és képekben megjelenített metaforákat használ a természettudományos felfedezésekhez való kapcsolódásához. Az alábbiakban részletesen elemezzük a verset a mai természettudomány legfrissebb felfedezéseivel összefüggésbe hozva.

Az első versszakban a szél metaforája található, amely a szél erejére és erejére utal. A szél természeti jelenség, amelyet a légmozgás okoz, és képes viharokat generálni. Ez a kép az ember életének viharaira utal, amelyek megrongálják a szívét. Az ember megélt tapasztalataihoz hasonlóan a természettudomány is felfedi a viharok okát és természetét, megértve a számos tényezőt, amelyek viharokat és más időjárási jelenségeket idéznek elő.

A második versszakban a "Végzet" metaforája jelenik meg. A természettudomány felfedezései az életünk végzetéhez és az ahhoz vezető utunkhoz kapcsolódnak. Az "Ítélet elé" menő népek metaforája utal a bolygónkon a természeti katasztrófáknak való kitettségre és a természeti jelenségek által okozott hatásokra. A nagy folyamok, amelyek Hömpölyögnek a deltájuk felé, a vízi környezet változásaira és a folyók erőteljes hatásaira utalhatnak. Ezek a változások, amelyeken keresztül az ember halad, szintén az élet végzetét jelzik.

A harmadik versszakban a szél ismét megjelenik, mint egy erő, amely kitépi a szívét és elviszi a viharokkal. Ez az ember érzéseit és élményeit szimbolizálja, amelyeket a természettudomány folyamatában átél. A természettudomány múltbéli és jövőbeli felfedezései hatással vannak a világra, és megváltoztathatják a mindennapi életünket, ideértve az emberi testet és szervezeteket is.

A negyedik versszakban a "szívem helyén talán/Egy sötét lyukat, véres ürességet" metaforája jelenik meg. Ez a kép utalhat a fekete lyukakról szóló legújabb felfedezésekre a csillagászatban. A fekete lyukak olyan területek az űrben, ahol az idő és a tér eltorzul, és nagy gravitációs hatásuk van. Ezek a felfedezések rávilágítanak arra, hogy a világegyetemnek még mindig rejtett részei vannak, amelyek még mindig megértést várnak tőlünk.

Az ötödik versszakban az "árva lant" metaforája és a hangok, amiket kelt, utalhatnak a különböző tudományterületekre, amelyek az emberi test és érzékszerveink működését kutatják. A szél és az alkonyat által megtestesített természeti jelenségekkel együtt ezek a kutatások segíthetnek megérteni, hogyan működnek az érzékszervek és a hangkeltés a természetben.

A hatodik és a hetedik versszakban az Idő metaforája jelenik meg, mint az "óriás legény", aki szétválasztja az életünket és hatással van a művészetünkre. Az idő természettudományos megértése felfedi az elmúlás és a változás törvényszerűségeit, amelyek hatással vannak mind az élő, mind a nem élő dolgokra. Az idő múlásával az emberi tapasztalatok és kifejezések is átalakulnak, ezt tükrözi a versben szereplő dal sötétedése és súlyossága.

Végül, az utolsó versszakban az "egyszer vasujjai alatt/Sikoltva végsőt búg a gyönge hárfa -/És elszakad" metaforával a dal elvétele és a művészet elválása a lényünkben megfogalmazódik. Ez a kép összekapcsolódik a természeti erőkkel, amelyek képesek elpusztítani mindent az útjukban, beleértve az ember alkotásait is. Ezen felfedezések felhívják a figyelmet arra, hogy mindennek véges a léte és az emberi cselekedeteknek is hatásuk van a világra.

Összességében a vers az ember élettapasztalatait és az emberi létezés kérdéseit ragadja meg, miközben metaforákkal kapcsolja össze ezeket a természettudományos felfedezésekkel. A természettudomány legfrissebb eredményei által megszerzett tudás arra késztet minket, hogy új szemmel lássuk a világot és reflektáljunk a természeti jelenségek nagyszerűségére és a törvényekre, amelyek szerint működik.