Eltüntél...
Fázom...
Nincs lelkemben egy atomnyi meleg.
Hogy ragyognak a hideg magasságok - -
Mert melyik csillagon keresselek?

Azt beszélik, hogy jövendöltél rólam.
Próféciás szavad
Nem jósolt nekem hosszú életet.
De megjósolta "Naphimnuszomat",
Valami sosem hallott "hattyúdalt",
Valami izzó fény-szökőkutat.
Valami végső gejzir-költeményt,
Mely szörnyű nyomás alól fellobog,
S én benne perc alatt elhamvadok.
Megjósoltad: még törni fog az Isten,
Őrölni, zúzni és gyötörni fog,
Hogy kivésse és kitépje belőlem
Az utolsó dalt: igazán nagyot.

Nem, Testvérem, - drága röntgen-szemed
Ezúttal mégis, mégis tévedett.
Az én hangszerem: hiábavalóság,
Assisi lantját más fából faragták.
Gyötör engem az Isten, de mi végre?
Nem üdvösségre, - csupán bűnhödésre.
Nem látom betelni próféciádat,
Ahogy többé Téged, Téged se látlak...
Téged láthatni egyszer idelenn:
Túlnagy kegyelem volt az is - - nekem.
Üres vagyok, fáradt nagyon-nagyon,
Nekem már nem lehet naphimnuszom.
Se vers-gejzirom, fény-szökőkutam,
Csak tűrve rótt, tüske-teli utam.
Ki tudja, még milyen hosszú utam...

Eltűntél...
Fázom...
Mégis:
Ahányszor lesz még titkos moccanásom,
Halk rezdülésem, ködös villanásom
A nap felé,
A csillagok felé,
Az örökkévaló Szépség felé,
Feléd - -
Mindég azt fogom hinni: most, ez az,
Ez a naphimnusz kezdő hangolása,
A fény-szökőkút szökni akarása:
A megjövendölt drága, drága Vég.

1932 január 15


Elemzések

A vers természettudományos szempontból is értelmezhető, hiszen több olyan fogalom és kép található benne, amelyek kapcsolatba hozhatók a mai természettudomány legfrissebb felfedezéseivel.

Az első versszakban a hideg magasságok ragyogásának említése arra utalhat, hogy a költő a csillagokra, a világegyetemre gondol, ami a mai asztronómiai ismeretekkel kapcsolatos. Emellett az "atomnyi meleg" kifejezés is utalhat az atomokra és a hőmérsékletet jellemző tudományos fogalmakra.

A második versszakban a költő beszél arról, hogy egy jövendölést kapott, amelyben megjósolták "Hattyúdala" című művét és egy "izzó fény-szökőkutat". Ezek az kifejezések metaforák, de a vers természettudományos összefüggésbe helyezhetőek. Az "izzó fény-szökőkút" lehet egy utalás az elektromágneses sugárzásra vagy más energiaforrásokra. Az is lehetséges, hogy a költő itt az energia áramlását vagy a világűrben tapasztalható jelenségeket próbálja megfogalmazni.

A harmadik versszakban a költő arról beszél, hogy nem látja betelni a jövendölést és nem látja Téged, tehát lehet, hogy a próféciában szereplő "Isten" itt a természetet vagy a tudományos ismereteket jelenti. A versben említett "Assisi lant" pedig lehet jelképe a természettel való együttműködésnek és az emberi alkotásnak.

A vers további részeiben a költő az ürességről, a fáradtságról és a nehéz utazásokról beszél. Ezek a kifejezések lehetnek utalások az emberi létezés természeti folyamatokkal és az ember által okozott problémákkal kapcsolatos következményekre.

Összességében a versben megjelenő képek és fogalmak kapcsolatba hozhatók a mai természettudományban alkalmazott ismeretekkel és felfedezésekkel. A költő szavain keresztül a természeti világ különböző aspektusai és a tudomány által felfedezett jelenségek megjelennek a versben.

A vers teológiai szempontból a remény és az elérhetetlenség témáját boncolgatja. Az első négy sorban a lírai én elkeseredetten keresi a melegséget és a ragyogást az életben, de nem találja meg. A következő részben arról beszél, hogy hallott egy prófétai szót arról, hogy valami nagy dicsőségeset fog elérni, de közben az is megjövendöli neki, hogy az Isten még további szenvedést és súlyos próbákat tartogat számára. Ugyanakkor a lírai én kifejezi azt az ígéretet, hogy még akkor is, ha az Isten el is tűnik, mindig hitben marad, és mindig benne lesz az igyekezete, hogy eljusson az örökkévaló Szépséghez.

A bibliatudomány az egyik megközelítése ennek a versnek, ami a Szentírásnak a verseiben és kultúrájában kutatja a teológiai összefüggéseket. Ebben az esetben a prófétai szóra való utalás a Bibliában is gyakran szerepel, ahol a próféták isteni üzeneteket hirdetnek. A versben ismételt hangsúlyozás, hogy a prófétai szó valóra válik, azt sugallja, hogy a próféta szavai mindig beteljesülnek, még akkor is, ha először nem látszanak nyilvánvalónak.

A patrisztika egy korszak a keresztény teológiában az 1. és 8. század között, amikor az első keresztény írók és tanítók fejtették ki a keresztény hit dogmatikus és teológiai alapjait. Ebben a korszakban a keresztény vallásos élmény és teológia közötti kapcsolatot feszegetik. A versben látható az isteni hatás és a szenvedés közötti kapcsolat, valamint az örök dicsőség reménye a véghez nem értett szenvedés közepette.

A skolasztika a középkori európai teológiai tanulmányokat jelenti, amelyek a filozófia és a teológia összekapcsolására törekedtek. A versben a kérdésfeltevés, hogy miért gyötör az Isten, mire jó ez a fájdalom, hasonlítható a skolasztikus filozófia módszeréhez, amely a racionalitást és a logikát használja a hit kérdéseinek megválaszolására.

A versben látható az elérhetetlenség és a keresés motívuma, amely az ember és az Isten közötti kapcsolatot fejezi ki. A lírai én elismeri, hogy sosem fogja megérteni az istenitervet és az Isten szenvedésre irányuló szándékát, de mégis továbbra is hisz az összefüggésekben és megmarad a hittel az örök Szépség felé való úton. Így a vers arra utal, hogy a remény és a hit az emberi szenvedés közepette is megmaradhat, és elvezethet az örök dicsőséghez.

A vers az alábbi szempontok szerint elemezhető irodalomtudományi szempontból mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalom területén:

1. Történeti-kulturális kontextus: A vers 1932-ben íródott, ami a költő életében korszakfordulót jelentett, ugyanis ebben az évben halt meg. Ennek hatása érezhető a versben, amely a halálhoz, az elváláshoz, az elmúláshoz kapcsolódó érzelmeket fogalmazza meg. Emellett a versben megjelenik a vallásos motívum is, ami hozzákapcsolható a költő keresztény hitéhez és az általa megélt vallási tapasztalatokhoz.

2. Tematika: A vers fő témája az elválás és az örök szépség utáni vágy. A költő kétségbevonja a reményt, hogy megtalálja a szeretett személyt, vagy hogy megvalósíthatja az álmait és terveit. A halállal, az egyedülléttel és a világ értelmének keresésével kapcsolatos kérdések is jelen vannak a versben. Az elmúlás és a halál metaforikus ábrázolása segíti a mélyebb értelem és az érzelmi töltet kifejezését.

3. Motívumok: A versben számos motívum fordul elő, amelyek a lírai én személyes élményeit és gondolatait tükrözik. Ilyenek például a hideg magasságok, a csillagok, a hattyúdal, az izzó fény-szökőkút, az Isten vagy az utolsó dal. Ezek a motívumok a művészi alkotásba vetett hitet, a transzcendens iránti vágyat és a szépség utáni áhítatot jelképezik.

4. Formai sajátosságok: A vers általános struktúrája négy négy soros strófákra oszlik. A sortördelések, a ritmus és a hangulati váltások a költő érzelmi állapotát és a csendes elmélkedést sugallják. A rímeszerkesztés megadja a versnek a zeneiségét, ami növeli az olvasói élményt és emellett a korabeli költészeti hagyományokhoz is kapcsolódik.

5. Stílus: A vers a lírai én introspektív, személyes hangvételét tükrözi. A költő erős képekkel és játékos nyelvi megoldásokkal él, amelyek segítenek az érzelmek és gondolatok kifejezésében. A metaforák, a hasonlatok és az ellentétek erősítik a szöveg értelmi tartalmát és érzelmességét. Emellett a költői nyelv és a vallásos motívumok a hatás erősítését, az erőteljes nyugtává alakulást sugallják a versben.

Összességében a "Megjövendölt vég" egy lírai-szimbolikus vers, amely az elválás, az egyedüllét és a halál motívumait dolgozza fel a költő egyéni élményeinek, vallási tapasztalatainak és kifejezési vágyának tükrében. A forma és a stílus eszközeivel gazdagítja a gondolatokat, az érzelmeket és a jelentést, miközben visszanyúl a korabeli hagyományokhoz és felveti a szépirodalmi kontextusban fontos kérdéseket.