Elvész a fény,
A földi esték arany dicsősége.
Csak a menny éber ezüstszemei
Tekintenek a csöndes szobamélybe -
És bennem villózik egy költemény.

Elvész a fény,
Mely minden fény-elődjét
Nagy-büszkén megvetette
És még az Isten házát is bevette.
Kezünk öreg szer után tapogat:
Egy árva gyertya hazajáró lángja,
Ősi, magas ezüst-tartóban állva,
Kezdi riasztgatni az árnyakat.

Riasztgatja - és idézgeti őket.
Minden eszembe jut,
Mi akkor történt, az új fény előtt...
A gyertyalángon átmerengve látom
Gyermekkorom, a csöndes hegytetőt,
Honnan már csak lefele vitt az út -
És Tündérország kristálykapuját,
A ködbe süllyedt, rég bezárt kaput.

Nézd ezt a lángot, hogy ágaskodik,
És hogy roskad magába -
Most mint egy szív,
Oly elkülönült, számkivetett, árva.
A villanyfény ezredmagával ég -
A gyertya mindíg, mindig csak magába.

De most, most nézd! Elkeskenyül a lángja!
Most olyan, mint egy tőr,
Brútus tőre; mely a sötétbe döf,
És Caesar szívét mégis eltalálja!
Mint élesre fent lelkiismeret -
Mely tompán hull majd ismét önmagába.

Elvész a fény,
A földi esték arany dicsősége.
Csak a menny sok-sok ezüst-lámpása int
Vigasztalón s fenyegetőn a mélybe.

1936


Elemzések

A versben megjelenik a villany elalszása, ami a mai természettudományos szempontból az elektromos áram lekapcsolódását jelentheti. A "földi esték arany dicsősége" kifejezés pedig utalhat a mesterséges világításra a sötétben. Azt is megemlíti, hogy csak a menny éber ezüstszemei tekintenek a csöndes szobamélybe, ami lehet az égbolt csillagos éjszakai látványát jelzi.

A következő sorokban az Isten háza bevevéséről van szó, ami talán a tudományos felfedezésekkel való előrehaladást jelenti, ami mindent megvizsgál, még az Istenhez köthető dolgokat is. A gyertya a versben egy árva gyertyaként van ábrázolva, ami megjelenítheti az elavult technológiát, amelynek már nincs helye a modern világban. Az árnyak riasztgatása és az idézgetése pedig lehet az emlékezetünk újraélesztésére utal, amikor a gyertyalángon átmereng a múltunkon.

A versben a villanyfény megszűnése és átalakulása ábrázolva van. Elkeskenyülése és hasonlítása egy tőrhöz, amely Caesar szívét találja el, lehet az új technológia előretörésének és hatásának szimbóluma a társadalomra. A villanyfény megszűnése után csak a menny sok-sok ezüst-lámpása int a mélybe, ami lehet az állócsillagokra, a távoli galaxisok fényére utal. Ez felveti a természettudományban meglevő lehetőséget, hogy még számos rejtett titok vár felfedezésre az univerzumban.

Összességében a versben megjelennek bizonyos olyan elemek és allegóriák, amelyek a természettudomány legfrissebb felfedezéseivel kapcsolatosak lehetnek, mint például a villany elalszása és átalakulása, az emlékezetünk felidézése és az állócsillagok fénye.

A vers Reményik Sándor tollából származik, és a világítását veszítő villany fényének témájával foglalkozik. Az első sorokban a költő megjegyzi, hogy amikor a villany elalszik, a földi esték arany dicsősége is elveszik. Ebben a formulában a világítás megszűnése az átvonulás, a változás metaforájának tekinthető, és ez általában az elmúlással és a végességgel kapcsolatos. A költő említi, hogy a menny éber ezüstszemei még mindig tekintenek a csöndes szobamélybe, amely táplálja a költeményt benne.

A következő sorokban a költő tovább folytatja a fény és sötétség ellentétének bemutatását, stavros jellegűen elsorolva a fénytől megtagadott dolgokat. Azt is megjegyzi, hogy az árva gyertyaláng, amely egy ős, magas ezüst-tartón áll, riasztgatja az árnyakat. Ez az árnyakról való emlékezés és a múlt kutatásának gondolatára utal, amely a költő számára fontos. A harmadik versszakban a költő arról beszél, hogy az árnyakat visszahívja és emlékképeket idéz fel, például a gyermekkorát vagy a Tündérországot, amelybe az út már lefelé vezetett.

A következő képekben a költő a gyertyaláng magányáról és véges voltáról beszél. Megfigyeli, hogy a gyertya mindig csak magában ég, és mégis teljesít szerepét, hogy fényt adjon és az árnyakat riasztsa. Aztán az utolsó versszakban ismét ismétlődik a földi esték fényének elvesztése, és a menny sok-sok ezüst-lámpásának intése és fenyegetése a mélybe.

A vers nyelvezete erőteljes képekben és metaforákban gazdag. Az állandó motívum a fény és a sötétség, amelyek az emberek életének ellentétes állapotait szimbolizálják, valamint a múlt és a múltbéli emlékek fontossága. A vers nyomokban romantikus vonásokat mutathat, mivel érzelmeket és belső tapasztalatokat mutat be, és a természet és a transzcendencia kapcsolatára utal.

A vers teológiai szempontból több értelmezési lehetőséget is kínál.

Először is, a versben felmerül a fény és a sötétség motívuma. A villanyfény elalszik, és vele együtt elvész a földi esték arany dicsősége is. Ez a fényvesztés a bibliai kontextusban a bűnlövés és a megtérés lehetőségét jelentheti. A sötétség a bűnt jelképezheti, míg a mennyben lévő ezüstszemek a megtérés és az örök világosság szimbólumai lehetnek. A versben a költő belső világában villózik egy költemény, ami lehet a bűnös ember megtérésének vagy Isten kegyelmének a jelképe.

Másodszor, a vers felfedezhető benne a bűn és bűnhődés motívuma is. A villanyfény, amely megvetette a fény-elődöket és még Isten házát is bevette, a világ "bünhődését" vagy a "bűn sújtását" jelképezheti. A gyertyaláng, amely az árnyakat riasztgatja és idézgeti, lehet valamiféle bűnbánatot vagy a bűntudat szereplője.

Harmadszor, a versben felmerül a kegyelem és az örök vágy motívuma is. A villanyfény és a gyertyaláng kontrasztja két ellentétes erőt hangsúlyoz: a világ technológiai fejlődését és a hagyományokhoz való visszatérést. A gyertya elkülönültsége és végső soron az önmarcangolás kifejeződése lehet, ami az ember vágyát jelképezi az örök világosságra.

A bibliatudomány, patrisztika és skolasztika nézőpontja lehet további értelmezési lehetőség. A bibliatudomány az Ó- és Újszövetség szövegeinek alapos vizsgálatára törekszik, így a fény és sötétség motívumának bibliai kontextusban való elemzése fontos lehet. A patrisztika a korai keresztény atyáknak, illetve az ő munkásságuknak a tanulmányozásával foglalkozik, így a kegyelem és bűn témájának az atyák gondolataival való összevetése segíthet a vers jobb megértésében. A skolasztika a középkori filozófiai és teológiai rendszer volt, amely keretet adott a teológiai gondolkodásnak. Ennek a nézőpontnak az alkalmazása a vers értelmezésében lehetővé teszi a teológiai elméletek és a vallási metaforák elemzését.

A versben felmerülő további teológiai jelentések és az esetleges nézőpontok közti összefüggéseket azonban a konkrét verssel való szorosabb kapcsolatban kellene megvizsgálni.