Keresés:

Reményik Sándor

Mint ki önnön dicsőségébe tép

Rotarideszné Incze Zsókának

Jézus magához engedte a gyermekeket
S szólt: senki nem megy a mennyek országába,
Míg olyan nem lesz, mint e kisdedek.

Pedig tud gonosz lenni a gyermek mosolya is -
Ágaskodnak öröklött ösztönök
Vérében - tud hazug lenni és hamis
És tud lenni kegyetlen -:
Kínzója lepkének, madárnak,
Gyilkosa az ártatlanságnak
Magafeledten -
Bukott kicsi angyalok bizony ők is -
S hátuk mögött messze, messze bizony
Tündöklik jaj ködösen, ködösen
Az elveszett Paradicsom.

Jézus magához engedte a gyermekeket
S szólt: senki nem megy a mennyek országába,
Míg olyan nem lesz, mint e kisdedek.

Engem a fenyők engedtek magukhoz,
A fák, az óriási fák.
Kicsoda találhat bennük hibát?
Kinek ártottak, kinek vétettek ők,
Ezek a mozdulatlan, szent fenyők?
Nincs ösztönük, csak a növekedés,
Nincs más szerelmük, egyedül a fény,
Alattuk járva, - jól tudod, Uram -:

Én sem ember voltam, csak tünemény.
Ők igazán nem tettek egyebet:
Dicsőitettek Isten, Tégedet.
És én azt mondtam: sem én, sem más, soha
Be nem mehet a mennyek országába
Míg olyan nem lesz, mint egy ilyen Fa.

És Te, Uram, mit cselekedtél?
Viharos-órád ostromával
Kiszaggattad Szentjeid erdejét,
Az én Erdőmet, amely a Tiéd.
Mint egy Művész, kit untat alkotása,
S vadul önnön Dicsőségébe tép.

Pedig úgyis ritkul a koszorúd.
Ember alig zeng már halleluját.
Vérébe ful lassankint a világ.
Ez volt a Te valódi koszorúd:
E holtan is hallelujázó Fák.

Uram, én nem szánom már az embernemet,
Amit kapott - megérdemelte tán -
De mért csonkítod Isten önmagad
Ezer esztendő s kilencszáz után
Harminckilenc szörnyű karácsonyán??!

1939
Írd meg a véleményed Reményik Sándor Mint ki önnön dicsőségébe tép című verséről!
Reményik Sándor további versei: