Én Úr vagyok és erős Isten
S megbüntetem az atyák vétkeit
Hetediziglen fiaikban

Lehetsz Úr s lehetsz erős Isten,
És büntethetsz, ahogy akarsz,
De én vétkemért csupán engemet.

Egyedül állok szemközt véled
Vétkeimmel Te bosszúálló -
Megszenvedek, és vége aztán.

Aztán széthullnak testem rostjai,
Elkeverednek a hegyekben -
Büntesd a sziklát, az nem érzi.

Aztán szétfolynak vérem csöppjei,
Elkeverednek a vizekben -
Vesszőzd a tengert, az nem érzi.

De emberszívet, érzőt, égőt
Zsákmányul neked nem dobok,
Hogy ostorozd hetedíziglen.

Ha van még nékünk számadásunk:
Itt vagyok: végső szem a láncban,
Őrült májusban józan, száraz ág.

Üss Uramisten, amíg bírod -
Utánam nem lesz kit ütnöd tovább.

1936


Elemzések

Reményik Sándor "Nem lesz kit ütnöd" című versét irodalomtudományi szempontból vizsgálva több összefüggést is találhatunk mind a magyar, mind a nemzetközi szépirodalomban.

1. Vallásos motívumok és teológiai utalások: A vers első pillanatától kezdve vallásos szimbólumokkal operál, ahol az Úr és Isten fogalma jelenik meg. Ez utalhat a magyar irodalomban ugyanúgy, mint a nemzetközi szépirodalomban is széles körben használt vallási ábrázolásokra és motívumokra.

2. Büntetés és megtorlás motívuma: A vers hangsúlyozottan foglalkozik a bűn és büntetés kérdésével, ahol az Úr és Isten büntetést oszt az atyák vétkei miatt. Ez a motiváció számos más irodalmi műben is megtalálható, akár a magyar irodalomban (pl. "István, a király"), akár a nemzetközi szépirodalomban (pl. Danté Paradicsom veszedelem című műve).

3. Önsorsrontás és önmegtagadás: A vers főszereplője önsorsrontásra vállalkozik, mikor azt mondja, hogy "sem vérének csöppjét, sem szívét, sem lelkét nem veti alá". Ez az önmegtagadás és önsorsrontás motivációja több irodalmi műben is előfordul, mint például Móricz Zsigmond "Rokonok" című regényében vagy Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij "Bűn és bűnhődés" című regényében.

4. Önfeladás és reményvesztés: A versben a költő elkeseredett hangulata árad, amikor azt mondja, hogy "Utánam nem lesz kit ütnöd tovább". Ez a motiváció összehasonlítható a Sándor Márai "A gyertyák csonkig égnek" című regényében megjelenő önfeladás és reményvesztés motívumával.

5. Szembenállás és küzdelem az isteni erővel: A versben a főszereplő szembeszáll az Úrral és Isten "bosszúálló" tulajdonságával. Ez az előadásmód hasonlít a Milton "Az elveszett paradicsom" című művének elbeszélő lendületére, ahol is a főszereplő, Lucifer, az isteni hatalommal ellentétesen cselekszik.

Ezek az összefüggések csak néhány példa a verselemzés során felderíthető összefüggésekre. A versnek számos más értékelése is lehetséges, attól függően, hogy milyen irodalomtudományi irányzatokat veszünk figyelembe és milyen kontextusban vizsgáljuk az adott művet.

A vers természettudományos elemzése során a legújabb felfedezések és ismeretek fényében néhány észrevétel tehető.

Az első sorban található "Én Úr vagyok és erős Isten" kifejezés hagyományos, vallásos jellegű, amely a hatalmat és a végső irányítást sugallja. Azonban, a mai természettudomány szempontjából tudjuk, hogy az ember nem isteni teremtő, hanem része a természeti folyamatoknak és korlátoknak.

A második sor, ami az "atyák vétkeit" és a "hetediziglen fiaikban" utal, arra, hogy a tetteknek következményei vannak és a vétek is öröklődhet. Az öröklődés valójában a genetikai és epigenetikai források révén történik, nem pedig a büntetés és megoldás módszerével, amint a versben található.

A következő rész, "Lehetsz Úr s lehetsz erős Isten, És büntethetsz, ahogy akarsz, De én vétkemért csupán engemet" azt sugallja, hogy az egyén magára vállalja a felelősséget a tetteiért és mindent elkövet, hogy a következményeket elviselje. Az egyén által végrehajtott tettek ellenőrzése és felelősségvállalása azonban nem csak egy erős isten uralmára korlátozódik, hanem az emberi társadalom által kialakított szabályok és következmények alapján történik.

A vers következő része az "Egyedül állok szemközt véled" sorral azt sugallja, hogy az emberi lényegesség önmagában áll, szemben az isteni vagy természetfölötti erőkkel. Ez természettudományos szempontból valóban igaz, hiszen az ember önálló faj, amely a környezetére és a természetre hatással van.

"Aztán széthullnak testem rostjai, Elkeverednek a hegyekben" és "Aztán szétfolynak vérem csöppjei, Elkeverednek a vizekben" részek arra utalnak, hogy az ember fizikai testének anyagai elbomlanak és beolvadnak a természetbe halála után. Ez egyáltalán nem ellentmond a természettudományos ismereteknek, amelyek szerint minden élőlény ciklusának vannak elemei, amelyek újra beolvadnak a természetbe és új formákba alakulnak.

A "De emberszívet, érzőt, égőt Zsákmányul neked nem dobok" rész hangsúlyozza, hogy az emberi lényeg nem egyszerűen anyagi testünkkel és anyagainkkal azonosítható, hanem belső tulajdonságainkkal és érzelmeinkkel is. Ezek az emberi tulajdonságok és érzések nem befolyásolhatóak és megváltoztathatóak általunk és nem "zsákmányul" adhatóak oda egy istenségnek.

A következő sorok az emberi felelősséget sugallják: "Ha van még nékünk számadásunk: Itt vagyok: végső szem a láncban, Őrült májusban józan, száraz ág." Az ember a saját döntésein és tettein múlik, és ezért felelős a cselekedeteiért és következményeiért.

Az utolsó sor, "Üss Uramisten, amíg bírod - Utánam nem lesz kit ütnöd tovább" egyfajta rendhagyó és szatirikus állítás, amelynek nincs közvetlen kapcsolata a természettudománnyal, de utalhat az emberi önállóságra és a végtelenség határaira.

Összességében, a vers egyéni érzelmi megnyilvánulásokra és a hatalommal és felelősséggel kapcsolatos gondolatokra fókuszál. Mindemellett a vers nem tartalmaz közvetlen összefüggéseket a mai természettudomány legfrissebb felfedezéseivel.

A vers egy teológiai monológot tartalmaz, amelyben a lírai én szembefordul a felsőbb hatalommal. Az alábbiakban részletesen elemezzük a verset a bibliatudomány, patrisztika és skolasztika nézőpontjaira is.

A bibliatudomány szempontjából:
- Az első versszakban a lírai én hivatkozik arra, hogy Isten az atyáknak valószínűleg mindenképp megbünteti a vétküket, és ez a büntetés a fiaikban is érinti őket. Ez a versszak arra utal, hogy Isten büntetése nem csak az egyént érintheti, hanem generációkon átívelővé válhat.
- Ennek a következtetésére juthatunk a második versszakban is, ahol a lírai én azt mondja, hogy Isten büntetése nem csak erővel, hanem akarata szerint is kifejezhető. Ezzel azt sugallja, hogy Isten mértékezhetetlen és előre nem látható módon történő büntetése független az ember akaratától vagy cselekedetétől.
- Az ötödik versszakban a lírai én említi, hogy az ember szíve, mint érző és égő entitás, nem képes Isten meggyötört géniuszát adni neki büntetésre. Ez utalhat az ember különleges helyzetére a közösségben, aki az igazságtételre képes, és ezzel az isteni bíróság felett álló, függetlenül dönthet.
- A verse végén a lírai én azt mondja, hogy utána már nincs senki, akit büntethetne. Ez utalhat arra, hogy Isten terveinek végpontja az emberi megértés határain túlra esik, és utánáll az emberi lét folyamatának. Ezzel Isten emberi értünk felfoghatatlan természetét hangsúlyozza.

A patrisztika szempontjából:
- A vers alapvetően Isten büntetéséről és az emberi szenvedésről szól. A patrisztika a szenvedés értelmezése és Isten igazságossága közötti kapcsolatot vizsgálja. A lírai én hangsúlyozza, hogy az embernek saját bűnéért kell szenvednie, és nem hagyja, hogy más iskolázza büntetését. Ez a gondolat az emberiség bűnéről és a keresztség szükségességéről szóló patrisztikus tanokat idézi.
- A lírai én felismeri, hogy Isten hatalma elérheti a testet, de végül csak a test maradványaira korlátozódik. Ez azt jelenti, hogy az emberi test pusztulásának vagy szenvedésének mértéke korlátozott, míg az emberi elme és szellem Isten határain túlra nyúlik.
- A lírai én utolsó mondata arra utal, hogy bár Isten ütheti őt akármeddig, végeredményben nincs már senki, akit tovább üthetne. Ez azt jelenti, hogy az ember úgy véli, hogy már elért egyfajta értelmet és tökéletességet, amely felett Isteni büntetés nincs.

A skolasztika szempontjából:
- A skolasztika olyan filozófiai és teológiai irányzat volt a középkorban, amely hangsúlyozta a racionalitást és a logikát. A versben a lírai én kifejezi az emberi értelemmel való állásfoglalást Isten büntetéseivel szemben.
- A lírai én a versben azt mondja, hogy az emberi bűnöstér - amely a vassal és a vérrel keveredik - sem tudja érintetlenül hagyni, míg a sziklát és a tengert sem lehet büntetni. Ez arra utal, hogy az emberi értelem képes meghaladni a testen kívüli dolgok hatásait, míg a fizikai világ csak korlátozottan reagál az Isteni büntetésekre.
- A lírai én kijelenti, hogy az ember arcát és lelkét hajlandó Istennek mutatni, de az testét nem. Ez a gondolat a skolasztikus etika része lehet, amely arra hívja az embert, hogy szellemi és erkölcsi erőfeszítéseket tegyen, hogy megvédje testét a bűntől és a negatív hatásoktól.

Összességében a vers teológiai témákat dolgoz fel, különösen a bűn, a büntetés és az emberi szenvedés kérdéseit. A versben kétféle viszonyt találunk: az emberi lét Isentől való elválasztottságát és az emberi értelem erejében való bizalmat. Ezt a viszonyt a bibliatudomány, a patrisztika és a skolasztika is felismerheti és elemezheti.