Keresés:

Reményik Sándor

Nikolaj

Ülünk a tűz körül öten
És Nikolaj a hatodik,
Kit küldtek messze muszka puszták,
És azt se tudja, hogy van itt,
Nikolaj, ki a málhánk hordta eddig
S most szítja némán a tüzet,
Nikolaj, a fogoly, a rab, nekünk
Nagy Muszkaföldről élő üzenet.

Üzenet, hogy ím: ott is jók a népek,
Ott is szelídek, komoly-kékszeműek
S a szemük ott is csodamélyre tágul,
Ha, mint ezé itt, csendes tűzbe bámul.
Nézzük és nedves szemünkből törülnők
A hároméves, rettenetes álmot:
Tán dajkamesék csupán a kozákok?!

Vagy tán ez itt, ez volna a kozák,
Ki hegyen-völgyön a nyomunkba hág,
Tótul ha szólunk, értőn mosolyog
S kezéből ád a lónak abrakot?
Kit szeretnek a felvidéki rétek,
A magyar erdők, öreg fenyvesek,
Mert tudják, hogy, az ő szívéig érnek.

Csak néha száll egy Volgamenti emlék
Szívére, ha mint néma kőkereszt,
Ül a tűz mellett összefont karokkal,
És egy közülünk magyar dalba kezd.

Hiszen itt is jó... nem hiányzik semmi
És mégis: be jó volna hazamenni!

Egy hívó dal... egy Volgamenti emlék...
A viszontlátás... csakhogy várni kell még...

Hisz ismerős már itt is minden út
De legpuhább, amelyen hazajut.

S Nikolaj megint a tűzbe bámul,
Merengő kék szeme csak tágul, tágul,
Két keze ölben: embert sosem ölt.

Kérdezzük tőle: hol a Muszkaföld?

Akkor Nikolaj északnak mutat,
Hol sziporkázó csillagok alatt
Mered a Tátra sziklakemény lánca.

Mutatja: azon túl van a hazája.

Dobsina, 1917 június
Írd meg a véleményed Reményik Sándor Nikolaj című verséről!
Reményik Sándor további versei: